A Csányi Alapítvány méltó módon kíván megemlékezni a hazánk fejlődését, valamint tudományos és kulturális gyarapodását kiemelkedő mértékben szolgáló elődeiről. Az Alapítvány Pécsi Közösségi Háza dr. Buday László statisztikusnak, a KSH korábbi igazgatójának egykori szülőháza. Ezért 2023-ban, dr. Buday László születésének 150. évfordulója alkalmából, a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH), a Magyar Statisztikai Társasággal (MST) és a Honismereti Szövetséggel (HSZ) közösen hagyományteremtő tanulmánypályázatot hirdetett.
Természetes személyekpályázatok Aktuális kiírások egy helyen
Szűrt lista a pafi.hu aktuális pályázatai közül.
Találatok
141 aktuális pályázat
Pályázatot hirdet a kultúra és a demokratikus értékek közötti kapcsolatokat feltáró véleménycikkek írására az Európai Örökségközpont.
A felhívás a beavatkozásban megfogalmazott alábbi célok megvalósulását kívánja elősegíteni: A kisüzemeknek kiemelkedő szerepük van az élelmiszer-önellátásban, környezeti fenntarthatóságban, megőrzik a helyi tudást és hagyományokat, erősítik a termelők és a fogyasztók közti bizalmat. A kisüzemek szerepét erősíti az is, hogy a vásárlók részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a helyben megtermelt, előállított termények iránt, ezért fontos a termelők és a vásárlók helyben történő összekapcsolása, ehhez azonban a legkisebb üzemmérettel rendelkező - legtöbb esetben önerővel sem bíró - termelőknek segítségre van szüksége. A felhívás alapvető célja az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzésének és gazdasági több lábon állásának elősegítése. Az ehhez szükséges - építési tevékenységet is magába foglaló vagy anélkül megvalósuló - fejlesztések megvalósítását támogatja a felhívás.
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága (a továbbiakban: SZAB) a határon innen és túli régióban folyó tudományos kutatómunka ösztönzése céljából pályázatot hirdet Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben élő középiskolás diákok számára.
A Dél-alföldi Régióban létrejött legjelentősebb szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás vagy szolgáltatás elismerése.
Az Önkormányzat 2024-2028. évre elfogadott Helyi Esélyegyenlőségi Programjában (HEP) meghatározott, a fogyatékossággal élő személyek célcsoportját érintő intézkedések megvalósítása lakhatásuk megkönnyítésének elősegítése érdekében. A pályázat célja a lakás akadálymentesítése költségeihez való hozzájárulás a kerületi fogyatékossággal élő tulajdonos, bérlő vagy haszonélvező személy részére.
Nem budapesti székhellyel rendelkező rendezvényipari szakembereknek hirdet pályázatot a ReDiTu egy mentorprogramban való részvételre.
A Tőkeprogram célja, hogy kockázati tőke befektetéseken keresztül ösztönözze a hazai Deep Tech, azaz a tudományos és mérnöki áttörésekre alapozott (ideértve az MI fejlesztéseket, MI-re épülő alkalmazásokat, tevekénységeket is) technológiai fejlesztéseket, új termékeket piacra vivő vállalkozások fejlődését, ezen területen működő induló innovatív (startup) és technológiai vállalkozási szektor megerősödését.
A Pályázat célja a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása. A hazai pálya lényege ugyanis az atmoszféra: ott születik meg, ahol a játéktér és a nézőtér egymásba kapcsolódik. A téma ezt a láthatatlan, mégis jelenlévő, érezhető rezonanciát keresi: azt a pillanatot, amikor a közösség kilép a szemlélő szerepéből és a küzdelmet alakító hajtóerővé formálódik. Ez éppúgy jelen van egy telt házas arénában, mint a megyei döntőkön, vagy a falusi pályák korlátja mellett.
A Díj adományozásával az a célunk, hogy erősítsük a magyar társadalomban a demokratikus, átlátható viszonyokat, felhívjuk a figyelmet a példaértékű életet élő emberekre.
Pályázatot hirdet a kultúra és a demokratikus értékek közötti kapcsolatokat feltáró véleménycikkek írására az Európai Örökségközpont.
ISBN+ Open call
Az ISBN+ pályázatot hirdet egy estés program, vetítés és performatív esemény megvalósítására 2026 / második félévi lebonyolítással.
A turizmus a nemzetgazdaság stratégiai ágazata, amely jelentős mértékben járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, így a gazdasági növekedés beindításában is kiemelt szerepe van. A vendéglátás a magyar turizmus egyik stratégiai pillére, mind a hazai fogyasztás, mind a külföldi vendégek szempontjából létfontosságú ágazat. Bár az ágazat forgalma és bevételei az elmúlt időszakban növekedtek, az éttermek jelentős része a likviditási gondok és a munkaerőhiány okán válságos helyzetbe került. A támogatási konstrukció alapvető célja a negatív hatások ellensúlyozása és a vendéglátás versenyképességének növelése.
A teljes foglalkoztatottság elérésének érdekében a kormány 2026. február 18-tól ismételten meghirdeti a , "Közfoglalkoztatásból a versenyszférába 2026." programot, amelynek keretében a versenyszférában munkát találó közfoglalkoztatottak havonta 45.600 forint elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek.
A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet és közlési lehetőséget biztosít elsősorban szépirodalmi alkotások (versek, elbeszélések, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására, idegen nyelvből fordítására vagy hozzájuk kapcsolódó kutatómunkára. Beküldeni szöveggel párosított grafikai és fotómunkákat is lehet.
Pályázni bármely tudományterületen vagy művészeti ágban lehet. Amerikai partnerekkel folytatandó közös kutatás előnyt élvez. Az ösztöndíj időtartama minimum három, de maximum öt hónap, a fogadó intézmény anyagi hozzájárulásától függően maximum 9 hónap.
A munkaerő jobb eloszlása és a foglalkoztatási szerkezetátalakítás elősegítése érdekében, az országon belüli munkaerőpiaci mobilitás támogatás keretében az állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal), a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Fftv.) és a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet) alapján, utazási támogatást (a továbbiakban: támogatás) nyújthat az álláskeresőnek meghirdetett munkaerőpiaci programban (a továbbiakban: munkaerőpiaci program) meghatározottak szerint.
Jelenleg Pannónia Ösztöndíjjal tanulsz vagy szakmai gyakorlaton veszel részt külföldön? Oszd meg velünk tapasztalataidat, építs ki saját kapcsolati hálót és mi plusz ösztöndíjjal jutalmazzuk tudósításaidat!
A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közalapítvány által kezelt pályázatok bírálatában való részvételre a köznevelés, felsőoktatás, felnőtt tanulás, szakképzés, ifjúság, sport területek valamelyikén dolgozó, tapasztalt szakemberek részére.
Oktatói ösztöndíjak. Pályázni bármely tudományterületen vagy művészeti ágban lehet.