Mamutszobor Művészeti Pályázat 2026
Szabadtéri szobor tervezés és megvalósítás
A váci Zöld Duna Ház beruházója nyílt, egyfordulós művészeti pályázatot hirdet fiatal alkotók számára szabadtéri szobor tervezésére és megvalósítására.
Kiírás szerint
A pályázaton részt vehet minden 25 év alatti magánszemély
A pályázat
MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Szabadtéri szobor tervezésére és megvalósítására
Mamutszobor Művészeti Pályázat 2026, Zöld Duna Ház, Vác
A váci Zöld Duna Ház beruházója nyílt, egyfordulós művészeti pályázatot hirdet fiatal alkotók számára szabadtéri szobor tervezésére és megvalósítására.
A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA
Geo-Art Team Kft.
Kapcsolattartó: Baki-Kereszturi Dóra,
+36 30 410 5219,
A PÁLYÁZAT TÁRGYA
Vác északi városrészén található Kőhíd utcában - a Buki-sziget közelében - a Zöld Duna Ház beruházáshoz kapcsolódóan hivatalos régészeti feltárás zajlott 2022-ben. A feltárás során a régészek közel ezer négyzetméteres területet vizsgáltak át, melynek során különleges lelet, egy körülbelül 80 centiméteres mamutagyar került elő.
„Egy mamutagyar felfedezése viszonylag ritka leletnek számít, főként egy neolitikus rétegben. Hiába kerestük az ezt megelőző korszakra, a paleolitikumra utaló nyomokat, nem találtunk. Az erős bolygatottság miatt nem tudjuk, hogy a mamutagyar hogyan kerülhe tett ide. Izgalmas kérdés lehet, hogy vajon a neolitikumban élők vitték oda vagy a folyó hordalékával került a felfedezési helyszínre. Egyelőre csak feltételezéseink vannak, de akár az újkori bolygatás során is ide kerülhetett.”
(Forrás: Salisbury Archeology (2022): Közel egyméteres mamutagyart találtunk egy mélygarázs építésénél. Elérhető: https://salisbury.hu/kozel-egymeteres-mamutagyart-talaltunk-egy-melygarazs-epitesenel/)
A pályázat tárgya egy szabadtéri mamutszobor tervezése és megvalósítása a Zöld Duna Ház főbejárata előtt található előkertben, az utcáról látható magánterületen.
A megvalósítás helyszíne: 2600 Vác, Kőhíd u. 20. - Zöld Duna Ház.
A szobor egy természetes mészkősziklára kerül elhelyezésre és rögzítésre.
A pályázati anyaghoz a Kiíró mellékeli a helyszínrajzot, továbbá a helyszínt és a szobor elhelyezésére kijelölt sziklatömböt több nézetből bemutató fotókat, valamint egy olyan képet, amelyen jelölésre kerül a szobor tervezett pozíciója a tömbön.
A szobor rögzítése és annak műszaki megoldása a nyertes pályázó feladata.
A PÁLYÁZAT CÉLJA
A Mamutszobor Művészeti Pályázat 2026, Zöld Duna Ház, Vác célja egy olyan kortárs képzőművészeti alkotás létrejöttének ösztönzése, amely a fiatalokat bevonva emlékezik a helybéli múltra.
A PÁLYÁZAT FORMÁJA
Nyílt, egyfordulós pályázat, nevezési díj nincs.
PÁLYÁZATI SZEMPONTOK
A Kiíró szabad ábrázolásmódú, figurális vagy nonfiguratív szabadtéri mamutszobor tervének benyújtását várja.
Az alkalmazott technika és anyaghasználat szabadon választható, azonban a pályázóknak figyelembe kell venniük:
a kültéri elhelyezés követelményeit,
az időjárásállóságot,
a biztonságos rögzíthetőséget,
valamint a hosszú távú fenntarthatóságot.
A mű megvalósíthatósága és fenntarthatósága a bírálat kiemelt szempontja.
A szobor megvalósítási és kihelyezési költsége nem haladhatja meg a bruttó 400.000 Ft összeget, amit a Kiíró biztosít.
RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK
A pályázaton részt vehet minden 25 év alatti magánszemély (aki még nem töltötte be a 25. életévét).
Egy pályázó több pályaművet is benyújthat.
A BENYÚJTANDÓ PÁLYÁZATI ANYAG
A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell az alábbiakat:
1. kitöltött pályázati adatlap (kiskorú pályázó esetén a törvényes képviselő aláírásával is ellátva),
2. 1 db A3 méretű kézi rajz, olyan minőségben, amely később kiállítható,
3. léptékhelyes fizikai makett,
4. műleírás, műszaki leírás, amely tartalmazza:
koncepciót,
az anyaghasználatot,
a befoglaló méreteket,
a rögzítés módját,
a kivitelezés technikai részleteit,
a szükséges erőforrásigényeket,
5. költségbecslés,
6. kiskorú pályázó esetén a törvényes képviselő hozzájárulása a pályázati anyag benyújtásához és a pályázati feltételek elfogadásához,
7. a pályázó kifejezett hozzájáruló nyilatkozata, amiben a pályázat eredményétől és eredményességétől függetlenül, mint szerző a pályázati anyaga kapcsán ellenérték nélkül teljes körű, kizárólagos és visszavonhatatlan felhasználási jogot engedélyez a Kiíró szervezet részére.
A pályázati anyagot 1 db eredeti példányban, kizárólag személyesen lehet benyújtani.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA
A pályázatok beérkezési határideje: 2026. december 1. 12:00 (dél)
a A benyújtás helyszíne: 2600 Vác, MÁV Telep u. 8. - Kiíró szervezet irodája (előre egyeztetett időpontban, hétköznap 10 és 14 óra között)
A határidő után beérkező pályázatok érvénytelennek minősülnek.
A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA
Az elbírálás a pályázati időszak lezárását követően kezdődik, és várhatóan két héten belül lezajlik.
A Bírálóbizottság az alábbi szempontok alapján értékel:
művészeti minőség,
eredetiség,
helyspecifikus gondolkodás,
megvalósíthatóság,
költséghatékonyság,
műszaki kivitelezhetőség,
köztéri és közösségi relevancia.
A Bírálóbizottság tagjai:
1. Detkovics Anikó / szobrászművész
2. Garay-Nagy Norbert / képzőművész, bizottsági elnök
3. Mindszenti-Varga Endre / építészmérnök
4. Pajor Dániel / a Zöld Duna Ház beruházója
5. Szabó István Zsolt / építészmérnök, a Zöld Duna Ház tervezője
DÍJAZÁS
I. helyezett: 500.000 Ft (mely összegből 250.000 Ft pályadíj, 250.000 Ft megvalósítási
díj), valamint további 400.000 Ft költségkeret a szobor megvalósítására és kihelyezésére
„A nyertes pályázó kötelezettségei” pontban foglaltak szerint
II. helyezett: 100.000 Ft
III. helyezett: 50.000 Ft
A Kiíró fenntartja magának a jogot egyéb díjak, illetve különdíjak megállapítására és megítélésére.
A kapott díjakat a mindenkori jogszabályok szerinti adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli.
EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS DÍJÁTADÓ
A pályázat végeredménye az eredményhirdetésig nem nyilvános.
Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2027. január
A díjátadó ünnepség helyszíne: Vác.
A díjátadón való személyes megjelenés elvárt.
Az eredményhirdetés pontos időpontjáról és helyszínéről a pályázók az általuk megadott elektronikus értesítési címükön kapnak előzetes tájékoztatást.
A pályázattal kapcsolatos információk a Kiíró hivatalos Facebook oldalán jelennek meg.
(https://www.facebook.com/profile.php?id=61590539341687)
A NYERTES PÁLYÁZÓ KÖTELEZETTSÉGEI
A pályamű benyújtásával a pályázó automatikusan kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a pályázatot megnyeri, úgy a Kiíró szervezettel az eredményhirdetés napját követő tizenöt (15) napon belül szerződést köt a nyertes pályamű szerinti műalkotás elkészítésére és átruházására vonatkozóan, amiben a nyertes pályázó vállalja, hogy a műalkotást legkésőbb 2027. április 15. napjáig az előzetesen általa becsült költségkeretből, de legfeljebb a Kiíró által biztosított fenti költségkeretből, valamint további 250.000,- Ft díjazás ellenében megvalósítja, a Kiíróval egyeztetett időpontban azt a helyszínre szállítja, szakszerűen installálja, és ezzel a műalkotást visszavonhatatlanul nyilvánosságra hozza, továbbá a műalkotás tulajdonjogát a Kiíró részére átruházza és az arra, mint szerzői műre vonatkozóan kizárólagos, korlátlan, valamennyi felhasználási módra kiterjedő felhasználási jogot enged a Kiíró szervezet részére, amely felhasználási jog ellenértékét a fenti díj magában foglalja.
A nyertes pályázó az általa készített szobor és rögzítése megfelelőségét, hibátlanságát és a pályázati anyagával való egyezőségét szavatolni köteles.
A Kiíró fenntartja magának a jogot arra, hogy a fenti határidő elmulasztása vagy a fenti kötelezettségek súlyos megszegése esetén a szerződéstől elálljon.
Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a szerződés szerint megvalósított műalkotás helyszínre szállításának és rögzítésének szükségességéről maga döntsön. Amennyiben a Kiíró a helyszíni rögzítést nem kéri, az elkészült műalkotást a nyertes pályázó köteles átadni a Kiíró részére, amivel azt visszavonhatatlanul nyilvánosságra hozza, ugyanakkor nem követelheti annak kiállítását, rögzítését a fenti helyszínen vagy más helyen.
A költségek fedezésére vonatkozó pénzösszeget a Kiíró - a létrejött szerződés alapján - előre a nyertes pályázó rendelkezésére bocsátja, aminek felhasználásáról a nyertes pályázó a szerződés teljesítését követően elszámolni köteles, és az esetlegesen fel nem használt keretösszeget a Kiírónak visszafizetni köteles. A maximális költségkeretet esetlegesen meghaladó költségeket a nyertes pályázó maga köteles viselni.
Nyertes pályázó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a szerződés alapján a szoborral a Kiíró szabadon rendelkezhet és azt szabadon felhasználhatja, így ő vagy a jogutódja bármikor jogosult a helyszínre telepített szobrot áthelyezni, a helyszínről eltávolítani, harmadik személy használatába adni, a felhasználását engedélyezni vagy a tulajdonjogát átruházni.
A Kiíró szervezet tudomásul veszi, hogy a szobor, mint szerzői mű a nyertes pályázó személyhez fűződő jogainak védelme alatt áll, így a szobor bárminemű megváltoztatása, torzítása, csonkítása csak a nyertes pályázó kifejezett hozzájárulásával lehetséges. A nyertes pályázó, mint szerző teljes nevét a szobor alatt, illetve az arra vonatkozó közleményen fel kell tüntetni.
PÁLYAMŰVEL KAPCSOLATOS SZERZŐI JOGOK
A pályázó a pályázata benyújtásával kijelenti és szavatolja, hogy az általa benyújtott pályamű saját, egyéni, eredeti alkotása, amely harmadik személy szerzői jogait, szellemi alkotását, védjegyet, más iparjogvédelmi eszközt, a tisztesség és jóhiszeműség követelményét nem sérti, továbbá tudomásul veszi, hogy a beadott pályamű elkészítésével, nyilvános bemutatásával (kiállításával) vagy más felhasználásával okozott esetleges személyiségi- és/vagy szerzői- vagy iparjogvédelmi jogsértésekért minden anyagi és más jellegű felelősség őt terheli, és az ebből eredően a Kiírót esetlegesen ért hátrányos jogkövetkezményekért helytállni köteles a Kiíróval szemben.
Függetlenül a jelen pályázat eredményétől és eredményességétől, a pályázó, mint szerző a pályázat benyújtásával a pályázati anyaga kapcsán ellenérték nélkül teljes körű, kizárólagos és visszavonhatatlan felhasználási jogot engedélyez a Kiíró szervezet részére, aki így jogosult - többek között - arra is, hogy
a Bírálóbizottság tagjai részére zárt internetes oldalon keresztül a pályázati anyagot másolatban megküldje, illetve az eredeti pályázati anyagot bemutassa,
- a pályaműveket korlátlan ideig megőrizze,
- a pályázati anyag tartalmát, részeit nyilvános kiállításokon - a pályázó teljes nevének feltüntetése mellett - bemutassa, illetve
- a pályázati anyag tartalmát, részeit - a pályázó teljes nevének feltüntetése mellett - más módon nyilvánosságra hozza és közzétegye, akár saját marketing és/vagy promóciós célból is,
- a pályázati anyag tartalmáról, részeiről fotó- és videódokumentációt készítsen a pályázó teljes nevének feltüntetése mellett,
- a pályázati anyag tartalmát, részeit online és nyomtatott kommunikációs felületein felhasználja a pályázó teljes nevének feltüntetése mellett.
A pályázó a pályázati anyag benyújtásával kifejezetten vállalja, hogy a benyújtott pályázati anyag tartalmát ő maga a továbbiakban kizárólag referenciaként használja fel, minden más felhasználási módról lemond.
A fenti rendelkezésekkel ellentétes pályázói magatartás a folyamatban lévő pályázatból történő azonnali kizárást, a már lezárt pályázat alapján kapott díj utólagos megvonását és a hatályos jogszabályok szerinti jogkövetkezményeket vonja maga után.
ADATKEZELÉS
A pályázók a pályázatok benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályázati adatlapon megadott személyes adataikat a Kiíró szervezet a pályázat lebonyolítása céljából kezelje.
Az adatkezelés időtartama:
- nem díjazott pályázók esetében a pályázat lezárását követően 2028. május 31-ig,
- díjazott pályázók esetében a számviteli jogszabályok előírása alapján 8 évig.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
A pályázaton való részvétel a jelen pályázati kiírás teljes körű elfogadását jelenti.
A Kiíró fenntartja magának a jogot a pályázat eredménytelennek nyilvánítására eredményhirdetés mellőzésével.