Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Civil Sziget pályázati felhívás 2016
Kiíró:
Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.
Határidő:
04/10/2016
Érvényes:
04/10/2016
Tárgymutató:
Civil Sziget pályázati felhívás 2016
Pályázhat:
azok a - legalább egy éve működő - civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani
A kiíró(k) adatai

Civil Sziget pályázati felhívás 2016

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.(továbbiakban Iroda) pályázatot hirdet civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2016 fesztiválon (2016. augusztus 10-17.)

a fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre.

Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő - civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét és törekszenek a "szigetlakók” aktivizálására, a programokba való bevonására.
Az Iroda a programhelyszínen 100 szervezet számára tud helyet biztosítani.

Pályázni lehet:
a) Önálló megjelenésre, amely a fesztivál teljes időtartama alatt önálló sátorban, illetve az erre kijelölt területen megvalósítandó programra vonatkozik.
b) Részidejű megjelenésre, amely a fesztivál időtartama alatt, kettő-öt napos részvételt jelent.
Nagyszámú jelentkezés esetén az Iroda önálló megjelenés helyett, részidejű megjelenést ajánlhat egyes szervezeteknek.

Az Iroda a nyertes civil szervezeteknek a részvételükhöz, és a Civil Szigeten megvalósítandó programjaikhoz szükséges alap technikai és fizikai feltételeket (terület, sátor, áram, alap bútorzat) biztosítja.

A rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket az Iroda minden nyertes pályázónak kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli.

A nyertes pályázókat terhelik továbbá a Civil Szigeten való megjelenésükhöz, megvalósítandó programjaikhoz kapcsolódó költségeik is.

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda összesen 35 000 000 Ft értékben ajánl fel térítésmentes jegyeket azoknak az alapítványoknak, egyesületnek, nem állami és önkormányzati fenntartású szervezeteknek, amelyeknek nehézségekbe ütközik a programjukhoz szükséges összes szakmai belépőjegy megvásárlása, és az Iroda fontosnak tartja a jelenlétüket a fesztiválon.

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek:
- amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani
- programjukat több nyelven bonyolítják
- amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.

2016-ban az Iroda a bírálásnál előnyben részesíti az interaktív, szemléletformáló környezetvédelmi programokat, melyek a Civil Sziget területén kívül is megvalósíthatóak. Olyan ötleteket várunk, amelyek akár a fesztivál több pontján, a lehető legtöbb látogatót szólítják meg költséghatékony és interaktív módon.

Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, valamint zenekarok, előadóművészek.

A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2016. április 10. 20:00. A bírálás eredményét 2016. május 2-án tesszük közzé.

A döntésről minden pályázó e-mailben kap értesítést.
A nyertes pályázókkal a fesztiválon való részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást, a velük történt személyes egyeztetést követően, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda legkésőbb 2016. augusztus 4-ig megköti. A megállapodásban a felek rögzítik a fesztiválon való részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket.

Az Iroda a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetőségeit és adottságait a döntés során együttesen vegye figyelembe.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat, és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció az interneten folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím.

További információk, valamint a pályázati online űrlap: civilsziget.aserver.hu

Kontakt:
Vidó Andrea
Sziget Kft.
vido.andrea@sziget.hu
Tel: 3720680
http://www.sziget.hu

callforproposal_2016_2.docCivil Sziget pályázati felhívás 2016_2.doc



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum