Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Mobilitási projektek / Szakképzési munkatársak mobilitása
Kiíró:
Európai Bizottság; Tempus Közalapítvány
Határidő:
02/02/2016
Érvényes:
02/02/2016
Tárgymutató:
szakképzési munkatársak mobilitása
Pályázhat:
- Bármely, a szakképzés területén működő intézményben dolgozó, a szakmai képzésért felelős személy (pl. tanár, oktató, nemzetközi mobilitási referens, adminisztratív és tanácsadói munkakörben dolgozók stb.), valamint a küldő intézmény stratégiai fejlesztésébe bevont munkatársak.
- Az oktatási/képzési tevékenység esetében a pályázattípus nyitott a vállalkozásoknál, a közszférában és/vagy civil szervezeteknél dolgozó munkatársak számára is.
- Oktatási/képzési tevékenység teljesítése lehetséges cégek, vállalatok képzői számára is, akiket a pályázó szakképző intézménybe (vagy a konzorcium tagjaihoz) hívnak meg oktatni
A kiíró(k) adatai

Mobilitási projektek/Szakképzési munkatársak mobilitása

1. A pályázattípus célja
A munkatársak mobilitására vonatkozó pályázattípus célja az oktatásban, képzésben és ifjúsági területen dolgozók szakmai fejlődésének támogatása a tanítás, képzés és ifjúsági munka minőségének fejlesztése és megújítása érdekében.

2. A pályázásra jogosultak köre
A pályázásra kizárólag intézmények jogosultak:
- bármely, a szakképzés területén működő köz- vagy magánintézmény;
- bármely, a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés és ifjúság területén aktív köz- vagy magánintézmény.
Például:
- a szakképzés területén oktatási és képzési szolgáltatást nyújtó intézmények, tagintézmények és szervezetek (pl.: szakközépiskolák, szakiskolák stb.);
- köz- vagy magánkézben lévő, kis-, közép- vagy nagyvállalkozások (beleértve a szociális vállalkozásokat is)
- szociális partnerek és a munka világának egyéb képviselői, beleértve a kereskedelmi kamarákat és egyéb szakmai szervezeteket is;
- helyi, regionális és nemzeti szintű közintézmények;
- kutatóintézet;
- alapítvány;
- az oktatás és képzés bármely szintjét képviselő iskolák, intézmények, központok;
- nonprofit szervezetek, önkéntes testületek, nem kormányzati szervezetek;
- orientációs, tanácsadási és tájékoztatási szolgáltatásokat nyújtó szervek;
- a szakoktatás és -képzés bármely vonatkozásához kapcsolódó rendszerekért és politikákért felelős szervezetek.
2.a. Résztvevők köre
- Bármely, a szakképzés területén működő intézményben dolgozó, a szakmai képzésért felelős személy (pl. tanár, oktató, nemzetközi mobilitási referens, adminisztratív és tanácsadói munkakörben dolgozók stb.), valamint a küldő intézmény stratégiai fejlesztésébe bevont munkatársak.
- Az oktatási/képzési tevékenység esetében a pályázattípus nyitott a vállalkozásoknál, a közszférában és/vagy civil szervezeteknél dolgozó munkatársak számára is.
- Oktatási/képzési tevékenység teljesítése lehetséges cégek, vállalatok képzői számára is, akiket a pályázó szakképző intézménybe (vagy a konzorcium tagjaihoz) hívnak meg oktatni.

3. Támogatható tevékenységek
- Oktatási/képzési tevékenység, amely keretében szakképző intézmények munkatársai végeznek oktatási/képzési tevékenységet a partner (külföldi) szakképző intézményben. Ennek a tevékenységnek a keretében a vállalkozások munkatársai számára is lehetőség nyílik arra, hogy külföldi szakképző intézményekben képzést tartsanak.
- Munkatársak képzése, amely egy külföldi vállalkozásnál vagy egyéb szakképzési szereplőnél végzett munkahelyi gyakorlat vagy job shadowing/megfigyelés keretében támogatja a szakképzési munkatársak szakmai fejlődését.
A projekt futamideje: 1-től 2 évig terjedhet
A gyakorlat időtartama: 2 nap (egymást követő) és 2 hónap között (utazási napok nélkül)

4. A programban részt vevő országok
Az alábbi országok vesznek részt az Erasmus+ programban:
Az Európai Unió tagállamai* (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)
*A tengerentúli országok és területek (TOT), és ahol releváns, azok köz- és magánintézményei is jogosultak az Erasmus+ programban való részvételre.
Nem EU tagállamként a programban szintén részt vesz: Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország

5. Pályázati feltételek
- A mobilitási projektben minimum két (egy küldő és egy fogadó), különböző országból származó intézmény megléte.
- Konzorciumi pályázatok esetén minimum 3, a küldő országban bejegyzett, a szakképzés területén működő intézmény megléte.
- Egy adott, a szakképzés területén működő intézmény vagy nemzeti konzorcium egy pályázati körben csak egy mobilitási pályázatot nyújthat be, mely egyben tartalmazhatja a tanulók és munkatársak számára megpályázott különböző mobilitási tevékenységeket. Ugyanakkor egy adott, a szakképzés területén működő intézmény tagja, illetve koordinátora lehet több különböző konzorciumnak is.

6. Prioritások
Az oktatás és képzés területén az alábbi prioritások kerültek meghatározásra:
- Készségek és kulcskompetenciák mint a vállalkozókészség, digitális kompetenciák és többnyelvűség, továbbá újszerű és tanulóközpontú pedagógiai módszerek fejlesztése;
- Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) használatának elősegítése az oktatásban, többek között nyitott oktatási segédanyagokhoz való hozzáférés, IKT-alapú tanítás és a digitális tartalmak felhasználói és előállítói jogainak és kötelezettségének átláthatósága révén;
- Készségek és végzettségek átláthatóságának és elismerésének javítása;
- Az oktatás és képzés illetve a készségek fejlesztése területén a beruházások és pénzügyi támogatások illeszkedésének elősegítése, valamint az oktatásba és képzésbe történő hatékony és fenntartható beruházások európai és nemzeti szinten történő megvitatásának ösztönzése az érintettek bevonásával.
Továbbá
- A szakképzés esetében kiemelt prioritások: a képzés és a foglalkoztatás szereplőit összekötő partnerségek kialakítása, az érettségi utáni szakképzés, és a felsőoktatási szakképzés kialakítása az EKKR-nek megfelelően, a dinamikusan fejlődő vagy a hiányszakmákra fókuszálva, szakképzési politikák helyi, regionális és nemzeti gazdaság-fejlesztési stratégiákkal való összehangolásának támogatása.

7. A támogatás mértéke
A támogatás a következő költségtípusokból tevődik össze:
- Utazási támogatás: utazási távolság alapján, résztvevőként számolva
- Megélhetési költség: a kiutazás időtartama és a célország alapján, résztvevőnként számolva
- Szervezési támogatás: 100 főig: 350 euró/résztvevő + 100 fő felett 200 euró/további résztvevők
- Támogatás speciális igények esetén: fogyatékkal élő résztvevők esetében a tényleges költség alapján számolva
- Figyelem! A 2016-os évben a Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása esetében az egy pályázaton belül maximálisan igényelhető összeg 220.000 euró.

8. A pályázás menete
A pályázat menetéről részletes tájékoztató az Erasmus+ Pályázati útmutatóban (Programme Guide Part C) érhető el.
Felhívjuk figyelmét, hogy az Erasmus+ keretében pályázatot egyének közvetlenül nem, csak intézmények nyújthatnak be.
A pályázás folyamatának legfontosabb lépései:
- Előzetes regisztráció az Európai Bizottság Unique Registration Facility (URF) portálján
- Részvételi kritériumok ellenőrzése
- E-űrlap kitöltése és online benyújtása

9. Pályázati határidő
A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. február 2., déli 12:00 óráig.
A projekt kezdete 2016. június 1. és december 31. között lehetséges.
http://www.tka.hu/palyazatok/247/szakkepzesi-munkatarsak-mobilitasa

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati űrlap



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum