| Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak |
|
|
| |
Cím: | Fiatal Európaiak - Európai Unió szomszédságpolitikája |
Kiíró: | Eszterházy Károly Főiskola; Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszék; Agria Universitas Egyesület |
Határidő: | 10/10/2010 |
Érvényes: | 10/10/2010 |
Tárgymutató: | felsőoktatási vetélkedő, szomszédságpolitika |
Pályázhat: | felsőfokú oktatási intézmények BA hallgatói csoportjai |
|
Pályázati felhívás: 1. Célkitűzések: A Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban vetélkedő célja, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói meglévő ismereteikről tegyenek tanúbizonyságot a nemzetközi kapcsolatok rendszeréről, a nemzetközi szervezetekről és Magyarország ezekben betöltött szerepéről. A vetélkedő során a résztvevők az alapvető történelmi, európai uniós és napi külpolitikai ismereteikből kiindulva megismerkedhetnek az EU szomszédságpolitikájának alakításával is. 2. A program leírása: A programra való jelentkezés feltétele a szándéknyilatkozat benyújtásával történő regisztráció, amelynek határideje 2010. október 10. A vetélkedő elődöntője egy feladatlap kitöltéséből áll. A feladatlap eredményei alapján kerülnek be a csoportok a döntőbe, ahol szintén történelmi, európai uniós és napi külpolitikai ismereteik felhasználásával kell feladatokat megoldaniuk. A csapatok tagjai részt vehetnek a 2010. novemberében megrendezésre kerülő Szomszédságpolitika alakulása/alakítása című nemzetközi konferencián, amely segítséget nyújt számukra a döntőre való felkészüléshez. 3. Pályázók köre: 3 fős, felsőoktatási hallgatókból (BA) álló csoportok jelentkezését várjuk. Egy intézmény több csoporttal is indulhat a vetélkedőn! 4. A vetélkedő időtartama: A vetélkedőre való jelentkezés egy elektronikus úton eljuttatott szándéknyilatkozat küldésével történik. Ennek határideje 2010. október 10. 24.00 A vetélkedő feladatsorának kitöltésére 2010. október 10 - november 20-ig van lehetősége a csapatoknak. A konferencia időpontja, amelyen a versenyben részt vevő csapatok részt vehetnek: 2010. november18. A döntő időpontja: 2010. december 2. 5. Kiválasztási eljárás: A vetélkedőre való jelentkezés egy szándéknyilatkozat küldésével történik. Az így regisztrált csapatok, a tanszék honlapján (http://politologia.ektf.hu) található feladatsor megoldásával szerepelnek az elődöntőben. Az itt kapott pontok alapján kerülnek be a csapatok a döntőbe. A vetélkedő döntőjét személyes részvétel mellett, az értékelést végző zsűri jelenlétében bonyolítjuk le. A döntő eredményhirdetéssel zárul. 6. Díjazás: Az első helyezett csoport és a felkészítő tanáruk (3 hallgató +1 fő tanár) díja egy brüsszeli tanulmányút. Ezen kívül az első három helyezett csoport tagjai értékes jutalomban részesülnek. A legjobbak ezen kívül lehetőséget kapnak arra, hogy csatlakozzanak az EKF Nemzetközi tanulmányok (BA és MA) szakon működő Nemzetközi Klub rendezvényeihez, tanulmányutakon, kirándulásokon vegyenek részt. 7. A jelentkezés módja, helye, határideje: A jelentkezés egy szándéknyilatkozat beküldésével történik, amit 2010. október 10. 24.00 óráig kell eljuttatni a domar@ektf.hu e-mail címre vagy faxon a 36/523-461-es telefonra. 8. További információk: A jelentkezési folyamat során lehetővé tesszük, hogy a vetélkedőre jelentkező diákok az EKF Politológia Tanszékének internetes honlapján létesített, a vetélkedő céljaira létrehozott információs oldalakon keresztül tájékozódjanak a jelentkezés és a részvétel feltételeiről, a vetélkedő folyamatáról és érvényben lévő szabályairól. A vetélkedő elődöntője alatt, valamint a döntőre való felkészülés idején szakirodalmi jegyzékkel és konzultációs lehetőséggel segítjük a vetélkedő résztvevőit. A feladatlap 2010. október 10-től a http://politologia.ektf.hu honlapon lesz megtalálható. A vetélkedővel kapcsolatos további információkat is itt helyezzük el, valamint érdeklődhetnek telefonon a (36) 520-435-ös telefonszámon Zsebéné Dobó Mariannánál, illetve a (36) 523-461-es faxszámon, valamint e-mailen a domar@ektf.hu címen. |
Ingyenes
|
| |
| Felhasználási feltételek |