Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
HELLO WOOD pályázat 2018
Kiíró:
Budapesti Műszaki Egyetem
Határidő:
03/18/2018
Érvényes:
03/18/2018
Tárgymutató:
tervezés és tábori részvétel
Pályázhat:
diákok
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

HELLO WOOD PÁLYÁZAT 2018

A pályázat célja a HELLO WOOD nyári alkotótáborában megvalósuló kari installáció ötlettervének kidolgozása és a táborban való részvétel elnyerése. A beérkező pályaművek alapján kerül kiválasztásra az a 8-10 hallgató, akik a nyári táborban részt vehetnek és a pályázatok közül kerülhet ki a megvalósítandó alkotás is. A pályázat nyílt és névaláírásos (névvel ellátott). A tábor tervezett időpontja: július 22-29. A pályázatra olyan diákok jelentkezését várjuk, akik szívesen megmérettetik kreatívitásukat és a továbbiakban szívesen vesznek részt egy közös gondolkodásra épülő alkotófolyamatban, mely egy egyhetes helyszíni építéssel zárul.

MÁRCIUS 18. - REGISZTRÁCIÓ HATÁRIDEJE
Éjfélig küldj egy emailt a neveddel a hellowoodpalyazat@rajzi.bme.hu címre, melyben jelzed részvételi szándékod a pályázaton és a nyári alkotótáboron. (A táborban való részvétel elnyerésében előnyt jelent az ötletpályázat elkészítése, de nem kizárólagos feltétel.) Mivel lehetőség van párban, kislétszámú csoportban is pályázni, ezért a regisztrálásnál a csapatban pályázók (2-3 fő) egyetlen emailben küldjék el a csapattagok nevét és email elérhetőségét! (Fontos a regisztráció a későbbi kapcsolattartás miatt!)

ÁPRILIS 22. (VASÁRNAP), 24h - KONCEPCIÓK BEADÁSA (ELEKTRONIKUS BEKÜLDÉS)
A fenti határidőig találd vagy találjátok ki egy közösségi installáció koncepcióját. Az installáció - részben vagy egészben - legyen funkcionális, a helyi közösséget szolgáló, a helyszín adottságaihoz illesztett, de legyen ötletes, újszerű, identitásképző, környezettel jól kommunikáló, időtálló és látványos is.
Helyszín Szerencs város, azon belül tetszőleges. A város életéhez, a város hétköznapi vagy ünnepi eseményeihez, a település épített környezetéhez, építészeti örökségéhez kapcsolódó építészeti ötleteket és az ötletekhez tartozó helyszínek javaslatait várjuk.
Az ötletterv legyen megvalósítható 200.000 forintnyi, kereskedelmi forgalomban kapható keresztmetszetű - faanyagból, ez hozzávetőleg 3 m3 faanyagot jelent.
(Lásd JAFHOLZ kínálatát.) Facsavar és menetes szárak megkötés nélkül betervezhetők, egyéb kiegészítőket pedig 50 000 forint értékig (drót, kötél, vasalat stb.) lehet felhasználni. Lehetőség van továbbá a LEIER cég kínálatából tégla, betonelem és készelemek (pl. Durisol) betervezésére is. Az ötlettervet egyedül is elkészítheted vagy akár párban, kisebb csoportban is, sőt konzulenst is igénybevehetsz.
A beküldendő tervekre formai és mennyiségi követelmény nem vonatkozik, de legyen kiolvasható az ötlet, koncepció, a terv gondolatisága. Továbbá vedd figyelembe az elektronikus beküldés kötöttségeit (pl. összefűzött PDF, felbontás-fájlméret stb.).
A terveket a fenti határidőig kérjük feltölteni a pályázat felhőmappájába.
Határidő után beérkező pályaműveket nem áll módunkban bemutatásra és szavazásra bocsátani!

ÁPRILIS 23. (HÉTFŐ) 14h - PÁLYÁZATI ANYAGOK PREZENTÁCIÓJA, SZAVAZÁS
A pályaművet röviden (5-10 perc), tetszőleges technikával (prezentáció, plakát, makett, stb.) élőszó kíséretében mutasd vagy mutassátok be. Helyszín a Rajzi tanszék VIII.-as terme. A prezentáció során a hangsúly a koncepción legyen, de térj/térjetek ki a megvalósíthatóságra is.
A prezentációt követően a pályaművekre lehet szavazni. A szavazásnál a pályázó hallgatóknak joga van hallgatónként egy szavazatot leadni a legjobbnak ítélt pályaműre (kivételt képez a saját alkotása). Fontos, hogy a szavazat meghozatala józanul, objektíven, szakmai szempontok alapján történjen!

ÁPRILIS 26. (CSÜTÖRTÖK) 14h - EREDMÉNYHÍRDETÉS
Az eredményhírdetésre a fenti időpontban kerül sor a Rajzi tanszék VIII.-as termében. Nagyszámú pályázó hallgatók esetén a szavazatok számából kialakult sorrend függvényében nyernek a pályázók részvételi lehetőséget a nyári alkotótáborba (az első 10 hallgató). Továbbá a legtöbb szavazatot kapott pályamű lehet az a terv, ami elnyeri a lehetőséget a megvalósításra (kiviteli terv készítés és építés).

JÚNIUS ELEJE - JAFHOLZ PIKNIK ÉS MEGVALÓSÍTHATÓSÁG
A tábori részvételt nyert hallgatók, ezentúl mint a BME Építész Karának csapata június elején a JAFHOLZ telephelyén egy piknik keretében bemutatják a BME-koncepciótervét, melyet a nyári táborban meg is valósítanak. Továbbá vállalják a győztes terv megvalósításához szükséges részletes tervek kidolgozását (elemméretek, anyagigény, gépigény, gyártmányterv, felületkezelés, statikai konzultáció, stb.) június végéig. Ehhez segítséget a csoportvezetők biztosítanak.

JÚLIUS 22-29. - ALKOTÓTÁBOR
Az alkotótábor időpontja. Helyszín Tokaj, szállás a Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épületében. A tábor költsége előreláthatólag 49.000 ft, ami teljes ellátást, előadásokat és bulikat is magába foglal. (Várhatóan támogatás formájában ez az összeg csökkeni fog.)

MIT NYÚJT A HELLO WOOD ÉPÍTÉSZ MUSTRA?
- a hazai építészetoktatás legjavát képviselő workshopvezetőket
- olyan felületet, ahol a hazai építészeti oktatás színe-javával mérheted össze tudásod Pécstől Győrig, Debrecentől Sopronig
- megismerkedhetsz a hazai intézmények diákjaival, oktatóival, módszereikkel, sikereikkel és dilemmáikkal
- valós igényekre reagáló, a kulturális gyökerekhez szorosan kötődő installációk megvalósítását
- a tábor idejére szerszámokat és az egyéb szükséges infrastruktúrát
- olyan szakmai színvonalat, mely egyedülálló módon gazdagítja portfóliódat és különleges szakmai képességeidet
- a hamisítatlan Hello Wood hangulatot és egy életre szóló közösségi élményt

KORÁBBI TÁBOROK KÉPEKBEN, VIDEÓKBAN
http://www.vimeo.com/hellowood
http://www.flickr.com/hellowood123

BÁRMILYEN KÉRÉS, KÉRDÉS FELMERÜL, ÍRJATOK NYUGODTAN!
Lassú Péter - peter.lassu@rajzi.bme.hu
Pálóczi Tibor - t.paloczi@rajzi.bme.hu

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum