Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
MOL-Mester-M díj
Kiíró:
MOL Alapítvány
Határidő:
12/31/2020
Érvényes:
12/31/2020
Tárgymutató:
díj, MOL-Mester-M
Pályázhat:
Tanárok, edzők, nevelők
- akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

MOL MESTER-M Díj

A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei.

KIK LEHETNEK JELÖLTEK?
Tanárok, edzők, nevelők
- akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják.
A kuratórium célja, hogy a több évtizede tevékenykedő, jó eredményeket elérő pedagógusok mellett legalább egy fiatal, max. 10-15 éve a pályán lévő tanár, edző munkáját is elismerje.
A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer a MOL Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki a sport, a művészet, a bölcsészet-, valamint a tudomány területeiről, és a MESTER-M díjban részesíti. A MESTER-M díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 1 000 000 forint személyenként.
2020. december 31-ig várjuk a jelöléseket az alábbi linken:
"Kedvenc Online Tanárom" különdíj 2020

Várjuk továbbá a jelöléseket azokra a pedagógusra (tanárok és edzők), akik a COVID-19 járvány során az online oktatásra történő átállásban kimagasló munkát végeztek, biztosítani tudták a tananyag folyamatos átadását és meg tudták őrizni diákjaikkal a közvetlen kapcsolatot, segítették őket a digitális oktatásra történő átállásban vagy különösen innovatívak voltak a 2020. március-június közötti kényszerű online oktatási időszakban.
2020-ban 3 fő nyerheti el a "Kedvenc Online Tanárom" különdíjat, amelynek tiszteletdíja nettó 200 000 forint személyenként.
A jelöléseket 2020. december 31-ig lehet benyújtani az alábbi felületen:
2020. évi felhívás és további részletek itt olvashatók:
https://www.molalapitvany.hu/cikk/mol-mester-m-dij

A 2019. évi jelöltek közül a MOL Mester-m Díjat az alábbi pedagógusok kapták meg:
Természettudományos szaktanár kategóriában:
Erdősné Németh Ágnes, informatika- és matematikatanár (Nagykanizsa)
Hóbor Sándor, fizikatanár (Eger)
Karasz Gyöngyi, kémiatanár (Gödöllő)
Dr. Koncz Gábor, biológiatanár (Kisvárda)

Művészet kategóriában:
Demel Eszter, karnagy (Veszprém)
Nagy László, rajz és vizuális művészet- és művészettörténet tanár (Szeged)
Radics Miroslav Péter, klarinét művész-tanár (Pécs)

Sport kategóriában:
Eperjesi László, atlétika edző (Békéscsaba)
Gyimes Nikolett, cselgáncs edző (Győr)
Török Lóránd, testnevelés tanár (Pannonhalma)
A MOL Alapítvány a 2019. évi jelöltek közül első ízben oklevéllel ismerte el azok pedagógiai munkásságát, akiknek a neve az értékelés során az ún. short listre, a szűkített listára felkerült ezzel is jelezve, milyen közel álltak maguk is a díj elnyeréséhez. Ők az alábbi természettudományos szaktanárok, művésztanárok és utánpótlás edzők voltak:
Bakk János, fizikatanár (Kecskemét); Beliczay Krisztián, kosárlabda edző (Budapest); Benedek Krisztina Mária, népi ének- és néptánctanár (Gödöllő); Bikfalvy Ádámné, magánénektanár (Budapest); Bodnár Sándor, oboa- és klarinéttanár (Zalaszentgrót); Dávid László, vívó edző (Debrecen); Dlusztus Péter, matematikatanár (Pécs); Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna Mária, biológiatanár (Budapest); dr. Siposs András, fizikatanár (Budapest); Fodor Ágnes, úszó edző (Tiszaújváros); Koncz Károly, fizikatanár (Pécs); Linzenbold Gábor, klarinét- és szaxofontanár (Debrecen); Miroslav Bajin, vízilabda edző (Debrecen); Nagy István, kémiatanár (Bonyhád); Nánay Mihály, történelemtanár (Budapest); Pótáné Márton Mária, matematikatanár (Eger); Szokolai Tibor, fizikatanár (Budapest); Szucsák László, sportlövő edző (Budapest); Szurmik Zoltán, magyar nyelv, irodalom- és drámatanár (Budapest); Tánczos Krisztina, magyar nyelv, irodalom- és drámatanár (Dunaújváros); Tutrai Tamás, gyorskorcsolya edző (Szeged); Varga István, csellótanár (Budapest); Varga István, fizikatanár (Ajak); Zátonyi Szilárd, biológiatanár (Győr).

https://mol.hu/hu/molrol/tarsadalmi-szerepvallalas/palyazatok/mol-mester-m-dij/





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum