Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Pályázati felhívás a román-magyar együttélésről szóló drámák megírásának támogatása
Kiíró:
Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Határidő:
06/30/2018
Érvényes:
06/30/2018
Tárgymutató:
drámaírás, román-magyar együttélés
Pályázhat:
bárki
A kiíró(k) adatai

Pályázati felhívás a román-magyar együttélésről szóló drámák megírásának támogatására

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2018. évi alapjából, a román-magyar együttélésről szóló drámák megírásának támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

A PÁLYÁZAT TÁRGYA:
100 év a lépcsőházban
Az elmúlt száz évet nagyon különbözőképpen élte meg a román, illetve a magyar közösség Romániában. Gyakorta ugyanazt a történelmi helyzetet is eltérően értelmezzük, és ezek a nagyon különböző nézőpontok hétköznapjainkra is rányomják a bélyegük. Kár volna mindezt ki nem mondani egy felnőtt társadalomban, amelyben a román és magyar közösségnek további együttélésre kell felkészülnie, amit a kölcsönös gyanakvás és az előítéletek lebontásával tehet meg.
Hogy látják ezt az elmúlt eseménydús századot azok, akik színházban gondolkodnak?
Hogyan lehetne összefoglalni, megragadni egyetlen drámában mindazt, ami elválasztja, és ami összeköti a román és magyar közösséget közös hazájában, az idén százéves Romániában?
A Communitas Alapítvány mindennek a színházi nyelven való megfogalmazására drámapályázatot hirdet, amelyben sem korhatár, sem műfaji megkötés nincs.

PÁLYÁZÁSI FELTÉTELEK:
A drámának kifejezetten a megadott témáról - a román-magyar együttélésről az elmúlt száz esztendőben - kell szólnia, terjedelme pedig nem haladhatja meg az ötven oldalt.
A drámákat öttagú szakmai zsűri bírálja el, amelynek véleménye alapján kialakult eredményt 2018. szeptember 21-én, pénteken hirdetjük ki, a magyar dráma napján.
A pályázat első helyezettje 10 000 lej, második helyezettje 7500 lej, harmadik helyezettje pedig 5000 lej díjban részesül.
Várjuk a pályamunkákat, amelyek emlékezetessé teszik az elmúlt századot!

A PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSE:
Pályázni online rendszerünkben lehet.
Internetes pályázás esetén kérjük olvassa el a honlapon található pályázási útmutatót a http://communitas.ro/main/cikkek/single/palyazati-utmutato címen.
A pályázónak szükséges beküldenie a regisztrációt követően kitöltött, lepecsételt és aláírt nyilatkozatot, amely a beküldött pályázatait hivatott hitelesíteni.
A nyilatkozatok beküldése csakis ajánlott levél, vagy valamely gyorsposta-szolgálat révén történhet. A Titkárság a személyesen behozott nyilatkozatokat a határidő napján du. 16:00 óráig fogadja.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
- az online rendszerben pontosan kitöltött pályázati űrlapot (az online rendszerben kitöltve);
- a pályaművet PDF formátumban (az online rendszerbe feltöltve) ;
- a pályázatokat hitelesítő nyilatkozatot (postai úton beküldve).
A pályázat elküldésének határideje 2018. június 30., 16:00 óra.
Online pályázás esetében a pályázat eredményének kiértesítő levele is online érkezik postafiókjába. Kérjük, rendszeresen ellenőrizze a regisztrációnál megadott e-mail postafiókjának tartalmát!

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
- Minden pályázót értesítünk a támogatási kérelmére vonatkozó döntésről, az online rendszerünkben pályázók elektronikus levél formájában kapják kézhez a kiértesítő leveleket.
- A nyertes pályázóknak intézményeikben, rendezvényeiken, népszerűsítő anyagaikon és kiadványaikban, valamint saját honlapjukon (feltéve, ha rendelkeznek) fel kell tüntetniük a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat a communitas.ro honlapról letölthető logók alkalmazásával.
- A pályázó szabadon rendelkezik a megírt mű szerzői jogával.

FORMAI HIBÁNAK TEKINTENDŐK A KÖVETKEZŐK:
- a pályázat nem sorolható be a kiírásban szereplő témakörbe;
- a nyilatkozat nem érkezik be határidőre az Alapítvány Titkárságára;
- a nyilatkozat nincs aláírva.
További információkért forduljanak a Communitas Alapítvány titkárságának munkatársaihoz: Sólyom Réka - irodavezető, Voios Melánia - referens.
Cím: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, nr. 60
Telefon/fax: 0264-594 570
Telefon/mobil: 0723-250 324, 0736-444 437
E-mail: communitas@rmdsz.ro
http://communitas.ro/main/palyazas/current/0-0-0/Palyazati-felhivas-a-roman-magyar-egyuttelesrol-szolo-dramak-megirasanak-tamogatasara





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum