Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása
Kiíró:
Miniszterelnöki Hivatal
Határidő:
03/19/2010, 09/15/2010
Érvényes:
09/15/2010
Tárgymutató:
kisebbségpolitikai tevékenység
Pályázhat:
1. kisebbségi önkormányzat, helyi önkormányzat és ezek költségvetési szerve, továbbá az a jogi személy, amelyet törvény az önkormányzati alrendszerbe sorol, valamint az a költségvetési szerv, amelynek alapítója az önkormányzati alrendszerbe tartozik (önállóan működő kisebbségi vagy helyi önkormányzati költségvetési szerv kizárólag az irányító szervvel együttesen nyújthat be pályázatot);
2. azon nonprofit kisebbségi szervezetek, amelyek nyilvántartásba vett alapító okiratában (alapszabályában) rögzített tevékenységi köre közvetlenül szolgálja a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek tárgyi és szellemi kultúrájának megőrzését, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok érvényesülését
Bookmark and Share Add a Startlaphoz
A kiíró(k) adatai
Egyéni tanulóknak! Projekt tervezés és pályázatírás távoktatási tanfolyam >>>

Miniszterelnöki Hivatal
Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárság
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A "kisebbségpolitikai tevékenység támogatása"
keretre benyújtható pályázatokhoz

A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkársága pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 1. számú mellékletének X. Miniszterelnökség fejezet (a továbbiakban: Miniszterelnökség) fejezeti kezelésű előirányzatai közül a 9. cím Fejezeti kezelésű előirányzatok 2. alcím Célelőirányzatokon belül a "Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása" (a továbbiakban: előirányzat) 25. jogcímcsoport soron előirányzott keret 2010. évi felhasználására.

Az Előirányzat felhasználása során az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendeletben, valamint a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 2/2010. ( II.16.) számú MeHVM rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.

I. A támogatás célja
Az előirányzatból támogatás nyújtható a hazai kisebbségek tárgyi és szellemi kultúrájának, történelmi hagyományainak megőrzése érdekében a kisebbségi közösség egészét, vagy jelentős részét érintő (országos, vagy regionális jelentőségű), a kulturális autonómia, a nyelvi és kulturális identitás szempontjából meghatározó, rendezvények megtartására.

Az előirányzatból kizárólag a pályázatban meghatározott cél egészének megvalósítására, vagy önállóan megvalósítható részére nyújtható támogatás.

II. Pályázatot nyújthat be
1. kisebbségi önkormányzat, helyi önkormányzat és ezek költségvetési szerve, továbbá az a jogi személy, amelyet törvény az önkormányzati alrendszerbe sorol, valamint az a költségvetési szerv, amelynek alapítója az önkormányzati alrendszerbe tartozik (önállóan működő kisebbségi vagy helyi önkormányzati költségvetési szerv kizárólag az irányító szervvel együttesen nyújthat be pályázatot);
2. azon nonprofit kisebbségi szervezetek, amelyek nyilvántartásba vett alapító okiratában (alapszabályában) rögzített tevékenységi köre közvetlenül szolgálja a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek tárgyi és szellemi kultúrájának megőrzését, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok érvényesülését.

III. A támogatás formája
A pályázat keretösszege: 90 000 000 forint.

A támogatás vissza nem térítendő, bruttó támogatást jelent, melyből általános forgalmi adó nem igényelhető vissza. (Amennyiben a nyertes pályázó áfa levonási joggal rendelkezik, a támogatás felhasználásáról nettó módon kell elszámolnia.)

A támogatás folyósítására utófinanszírozás formájában, a nyertes pályázó által benyújtott és a Miniszterelnöki Hivatal illetékes főosztályai által ellenőrzött és elfogadott elszámolások alapján, kizárólag pénzintézetnél nyitott számlára, banki átutalással kerül sor.

Az egyösszegű utófinanszírozástól eltérő folyósítások:
- Működéshez nyújtott támogatások folyósítása időarányosan, időszakos beszámoló mellett történik.
- Egyösszegű támogatási előleg nyújtása esetén a fennmaradó támogatás folyósításának feltétele az előleggel történő elszámolás. Maximum az igényelt támogatási összeg 20%-a folyósítható egyösszegű támogatási előlegként.
- Előfinanszírozás: támogatás teljes összegének egyösszegű, előre történő folyósítása.

Az időarányostól eltérő folyósítást, a támogatási előleget, és az előfinanszírozás formájában biztosított támogatást a pályázó megfelelő indokokkal alátámasztott írásbeli kérelemmel kezdeményezheti.

A pályázatban igényelhető támogatási összeg
- alsó határa: 50 000 Ft
- felső határa: 5 000 000 Ft
Ugyanakkor a döntéshozó a támogatást a kértnél alacsonyabb összegben is megállapíthatja.

A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.

IV. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje
A pályázat kizárólag a kiadott pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap sem tartalmában, sem formájában nem változtatható. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati adatlap minden kérdésére választ adva és a kötelező mellékletek csatolásával kell benyújtani.

A pályázat megvalósításának határideje: 2010. január 1-jétől december 31-ig.

A pályázat beadási határideje:
- első pályázati forduló: 2010. március 19.
- második pályázati forduló: 2010. szeptember 15.

A pályázatot egy eredeti példányban kell eljuttatni az alábbi címre: Miniszterelnöki Hivatal 1357 Budapest, Pf. 2

Ugyanabban a költségvetési évben újabb kérelem ugyanarra a célra csak kivételesen nyújtható be. Ezt a pályázatban megfelelően indokolni kell.

Az adatlaphoz az alábbi, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjához képest 30 napnál nem régebbi dokumentumokat kell csatolni:
1. az igénylő eddigi tevékenységének ismertetése (minimum egy gépelt oldal);
2. az igényelt támogatási összeg felhasználásának részletes költségvetése, külön feltüntetve az általános forgalmi adó összegét;
3. amennyiben a program lebonyolításának költségei meghaladják az igényelt támogatási összeget, a 2. pont szerinti költségvetés mellett a projekt teljes költségvetését is;
4. az igényelt támogatási összeg alapjául szolgáló árajánlatokat és/vagy a igénylő költségeit igazoló egyéb dokumentumokat;
5. az igénylő jogi helyzetét igazoló dokumentum (bírósági nyilvántartásba vételről / cégbírósági bejegyzésről szóló jogerős végzés eredeti vagy hiteles másolati példányát; kisebbségi önkormányzat esetén a választási szerv igazolásának és az alakuló ülés jegyzőkönyvének eredeti vagy hiteles másolati példányát;
6. alapító okirat vagy alapszabály, és szervezeti és működési szabályzat egyszerű másolatát;
7. az igénylő nemleges köztartozásokról szóló nyilatkozatát*; e nyilatkozat hiányában csatolni kell az illetékes adóhatóságoktól (APEH, VPOP, önkormányzati adóhatóság) származó igazolásokat arról, hogy a kérelmező köztartozással nem rendelkezik;
8. az előirányzat igénybevételéhez a pályázati felhívás melléklete szerinti, cégszerűen aláírt két darab nyilatkozatot;
9. a kérelem előterjesztését megalapozó szervezeti döntés/határozat hiteles másolatát;
10. az igénylő 2009. évi tevékenységéről szóló elfogadott pénzügyi és szakmai beszámolót;
11. az igénylő 2010. évi költségvetését és tervezett programjait;
12. közjegyző által kiállított, hitelesített aláírási címpéldányt;
13. a pályázó bankszámláinak vezetéséről szóló, a pályázó bankszámláit vezető hitelintézet(ek) eredeti, igazolását.

V. A pályázat érvényessége

Valamennyi, a megjelölt címre beérkező pályázat iktatásra kerül (az iktatási szám egyben a pályázat azonosító jele). A beérkezést követően a pályázat érvényességének vizsgálatára kerül sor az alábbi szempontok szerint:
- a pályázat benyújtására való jogosultság,
- hiánytalanul kitöltött és aláírt adatlap,
- megfelelő formában és módon csatolt kötelező mellékletek,
- a pályázó közpénzekből nyert támogatásaival való szabályszerű elszámolás,
- köztartozás fennállásának vizsgálata.

A pályázat érvénytelen, ha
1. nem felel meg a pályázati felhívásban meghatározott formai és/vagy tartalmi követelményeknek, és hiánypótlásnak nincs helye, vagy a hiánypótlásra megállapított határidő eredménytelenül telt el;
2. a pályázat határidőn túl érkezett, vagy az adatlap alapján a pályázó szervezet nem azonosítható egyértelműen;
3. a pályázó nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be pályázatát;
4. a pályázó más forrásból a pályázatában meghatározott cél megvalósításához szükséges teljes összegű támogatásban részesült;
5. a pályázó az államháztartás bármely alrendszeréből a pályázati felhívást megelőző két éven belül támogatásban részesült, és a kapott támogatással maradéktalanul, határidőre nem számolt el;
6. a pályázót korábban - meghatározott időre - kizárták a támogatási rendszerből és a kizárás időtartama még nem telt el.

VI. A hiánypótlás módja

Ha a pályázat nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, valamint a felhívásban meghatározott formai követelményeknek a pályázat beérkezését követő nyolc munkanapon belül - 15 napos határidő tűzésével - a pályázó felszólítást kap a hiányzó dokumentumok pótlására.

Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, illetve a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, a pályázatot további vizsgálat nélkül el kell utasítani.

VII. A pályázat tartalmi elbírálásának szempontjai
Általános szempontok:
A bírálat általános érvényű szempontjai között elsősorban a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényben (a továbbiakban: Nek. tv.) szereplő, a hazai kisebbségek kulturális autonómiájának kiteljesedését biztosító törvényi rendelkezések tekintendők irányadónak.

További tartalmi értékelési szempontok:
1. a rendezvény illeszkedése a kisebbségi közösség szükségleteihez és annak közvetlen hatása a kisebbségi közösség életére;
2. a rendezvény újszerűsége és mintaértéke, kiemelt kisebbségpolitikai jelentősége, különösen a kisebbségi nyelvhasználat megerősítése terén.
A megalapozott döntés előkészítése érdekében az elbírálás során a pályázótól egyéb, kiegészítő dokumentumok, információk is bekérhetők.
Nem nyújtható támogatás:
1. annak a pályázónak, aki valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltat, valamint aki a támogatóval korábban kötött szerződésben foglalt feltételeket megszegte;
2. annak a szervezetnek, aki a korábbi években az azonos céllal biztosított költségvetésből nyújtott támogatással legkésőbb a pályázat benyújtásáig nem számolt el.

VIII. A döntés és a döntést követő értesítés

A pályázati eljárás eredményességéről, az egyes pályázatok érvényességéről, a megítélt támogatás összegéről és a folyósítás feltételeiről a kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár (a továbbiakban: támogató) a pályázatok benyújtására kijelölt határidő lejártát követő 30 napon belül dönt.
A döntésről a pályázó a döntést követő 15 munkanapon belül írásbeli értesítést kap.
A támogatás megítéléséről szóló értesítés tartalmazza a szerződéskötés feltételeit és a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Az elutasító döntésről szóló értesítés tartalmazza az elutasítás indokát.

IX. A szerződéskötés

A támogató a nyertes pályázóval (a továbbiakban: kedvezményezett) a támogatás felhasználásáról írásbeli támogatási szerződésben állapodik meg.
Érvényét veszti a támogatási döntés, ha a támogatás megítéléséről szóló értesítés kézbesítésétől számított 30 napon belül a pályázónak felróható okból nem jön létre a szerződés.
A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetése biztosítékaként támogató előírja a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás alkalmazásához történő hozzájárulás megadását.

X. A kifogás
Államháztartáson kívüli kedvezményezettnek nyújtott támogatás esetén a kedvezményezett a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez címzett kifogást nyújthat be a támogatónál, ha a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő.
A kifogás előterjesztésére írásban, kizárólag jogszabálysértésre hivatkozva, annak a tudomásra jutásától számított nyolc napon belül, de legfeljebb a sérelmezett intézkedést, döntéshozatalt követő tizenöt napon belül kerülhet sor. A kifogás előterjesztésére nyitva álló tizenöt napos határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.
A kifogást, annak beérkezésétől számított három munkanapon belül a támogató a kifogáshoz fűzött véleményével együtt megküldi a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek.
A kifogás alapján - kizárólag a kifogásban meghatározott konkrét eljárási jogszabálysértés megszüntetése érdekében - új eljárás rendelhető el.
Az elrendelt új eljárást támogató annak elrendelésétől számított tizenöt munkanapon belül lefolytatja, az új eljárás eredményéről a kifogás előterjesztőjét - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egyidejű értesítése mellett - további három munkanapon belül írásban értesíti.
A kifogás tárgyában további jogorvoslatnak nincs helye.

Elérhetőségek:

A pályázati felhívás, az adatlap, a benyújtáshoz szükséges nyilatkozatok valamint a pályázati eljárási rend letölthető a http://www.nek.gov.hu internetes oldalról.

További információt a (06 1) 441-2210-es vagy a (06 1) 441-2211-es telefonszámokon kaphatnak.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
  • Pályázati felhívás
  • Pályázati adatlap
  • Nyilatkozat
  • Köztartozásokról szóló nyilatkozat
  • Érintettségről szóló nyilatkozat
  • Tájékoztató az elszámolható költségekről






  • Hírek a Főoldalról



    Ingyenes









    Nyomtatóbarát változat
    A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
    Vissza
    Felhasználási feltételek
    Adatvédelem
    Levél a szerkesztőnek
    Médiaajánlat
    Impresszum