Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Hipnózis 2021
Kiíró:
Professional Publishing Hungary Kft.
Határidő:
04/09/2021, 04/16/2021
Érvényes:
04/16/2021
Tárgymutató:
reklámverseny
Pályázhat:
minden Magyarországon bejegyzett ügynökség, illetve reklámanyagot készítő, azt publikáló vagy megrendelő egyéb cég
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

Hipnózis 2021

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
A Hipnózis Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb kreatív reklámversenye, egyben az egyetlen olyan hazai verseny, amelynek zsűrijében külföldi, az elbírált munkák elkészítésében részt nem vevő, de a nemzetközi mezőnyt és színvonalat jól ismerő kreatívigazgatók és szakújságírók vannak túlsúlyban a hazai szakemberek mellett.

A Hipnózis az Epica Awards partnere.
A versenyen minden Magyarországon bejegyzett ügynökség, illetve reklámanyagot készítő, azt publikáló vagy megrendelő egyéb cég indulhat. Bármely kereskedelmi vagy társadalmi célú hirdetés nevezhető, amely először 2020. március 20. és 2021. március 19. között került nyilvánosságra Magyarországon.
A Hipnózison elért eredmények (arany, ezüst, bronz, döntőbe jutás) pontot érnek a Kreatív Apex Toplistáin.
A nevezési anyagokat angolul kell leadni (filmek esetén szinkronizálással vagy feliratozással), mert a zsűrizés nyelve angol.

Nevezési díjak
Normál nevezési díj: 59 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 74 930 Ft)
Integrált kategóriákban: 69 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 87 630 Ft)
Végső nevezési díj: 69 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 87 630 Ft)
Integrált kategóriákban: 79 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 100 330 Ft)
A Sokszínűség díj kategóriába ingyenesen lehet nevezni. A díjazottak ebből a kategóriából nem visznek pontot a Kreatív Apex toplistáira.

A regisztráció megrendelésnek minősül és fizetési kötelezettséggel jár.

Versenyszabályzat
NEVEZÉSI IDŐSZAK
Bármely kereskedelmi vagy társadalmi célú hirdetés nevezhető, mely először 2020. március 20. és 2021. április 16. között került nyilvánosságra Magyarországon.
NEVEZÉSI DÍJ
Normál nevezési határidő: 2021. április 9.
Normál nevezési díj: 59 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 74 930 Ft)
Integrált kategóriákban: 69 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 87 630 Ft)
Végső nevezési határidő: 2021. április 16.
Végső nevezési díj: 69 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 87 630 Ft)
Integrált kategóriákban: 79 000 Ft + áfa / nevezés (bruttó 100 330 Ft)
A Sokszínűség díj kategória ingyenes. A díjért a Kreatív Apex Toplistáin nem jár pont.

NEVEZÉSEK LEADÁSA
A nevezéseket elektronikusan kell feltölteni a nevezés menüpontban.
A nevezéseket a nemzetközi zsűri miatt angolul (a filmeket feliratozva vagy szinkronizálva) kérjük.

További információ a leadási paraméterekkel kapcsolatban ide kattintva található.

A ZSŰRIRŐL
A Kreatív az Epica Awards partnere. A zsűri elnöke Mark Tungate, az Epica Awards tartalmi vezetője, akit hat európai kreatívigazgató és szakújságíró, illetve hat magyar szakember (köztük négyen az MRSZ és a MAKSZ delegáltjai) segítenek a munkában.
A zsűriben a nemzetközi szakemberek vannak szavazattöbbségben, ez garantálja a Hipnózis nevezéseinek objektív értékelését, miközben a hazai szakma képviselői révén a társadalmi-kulturális kontextus sem veszik el. A Hipnózis zsűrizésén nem csak az európai reklámszakma kiemelkedő képviselő találkozhatnak a magyar ötletekkel, de a magyar ügynökségek is nemzetközi mérce előtt tesztelhetik a munkáik fogadtatását a nemzetközi fesztiválszezon elején.

ZSŰRIZÉSI KRITÉRIUMOK
A verseny célja díjazni a kimagasló, márkareleváns kreativitást. A nevezéseket az ötlet és a kivitelezés színvonala alapján értékeli a zsűri.
A verseny nyelve angol, a munkákat feliratozva vagy szinkronizálva kérjük!
Ha egy kampány különböző kreatív anyagait külön-külön alkotásként nevezik egy kategóriában, a pontozás után ezek közül csak a legmagasabb pontszámú nevezést vesszük számításba a végső sorrend kialakításához. Vagyis egy kategórián belül egyazon kampánynak csak egy nevezése lehet díjazott. Ha egy kampány elemeit különböző kategóriában nevezik, mindegyik elem lehet díjazott.
Scamek és régi ötletek
Díjat csak eredeti ötleteket megvalósító és ténylegesen megvalósult alkotásoknak ítél a zsűri. A direkt adaptációkat nem tekintjük eredeti ötletnek. Tényleges megvalósulás alatt azt értjük, hogy a benevezett kampányok fizetett hirdetésként vagy közösségimédia-felületeken megjelentek a magyar médiatérben.

A ZSŰRIZÉS MENETE
Első kör: előzsűrizés
Minden zsűritag zárt, online rendszerben pontozza az alkotásokat 1-10-es skálán. A zsűritagok pontszámainak átlaga alapján határozzuk meg a döntősök listáját, amelyen legfeljebb a nevezések 50 százaléka, valamint 6,0-s átlagpont feletti alkotás szerepelhet. Ha egy kategóriában nincsen legalább 6,0-ra pontozott alkotás, az adott kategóriában nincs döntős.
Második kör: főzsűrizés
A döntőbe jutott alkotásokból a zsűritagok szakmai csoportokban választják ki a díjazottakat. A zsűrinek joga van egy alkotást más kategóriába átsorolni, ha úgy érzi, hogy annak ott nagyobb relevanciája van. A zsűri magyar tagjai saját kampányaikra, illetve az ügyfeleik és azok közvetlen riválisainak más ügynökség által készített munkáira nem szavazhatnak.
DÍJAK
A zsűri minden kategóriában arany, ezüst és bronz díjakat oszthat - mindegyikből akár többet, akár egyet sem.

Fődíjak
A Hipnózison három fődíjat és két személyeknek szóló szakmai díjat osztunk.
A Hipnózis 2021 Alkotása elismerést az aranyat nyert pályamunkák közül választhatja ki a zsűri. Ezt a legjobbnak ítélt alkotást automatikusan, a Kreatív költségén nevezzük a nemzetközi Epica Awardsra.
A Hipnózis 2021 Ügynöksége díjat az a pályázó ügynökség kapja, amely a legtöbb pontot érte el a verseny során, feltéve, hogy legalább 21 pontot szerez, és van olyan arany díja, amelyet nem társadalmi célú hirdetéssel vagy a Craft kategóriában szerzett.
A Hipnózis 2021 Megbízója díjat az a kereskedelmi megbízó kapja, amely a legtöbb pontot érte el a verseny során. A díjat csak akkor lehet kiosztani, ha a győztes legalább egy arany díjat nyert.
HELYEZÉSEK PONTÉRTÉKEI
Kereskedelmi hirdetések
Arany: 15 pont
Ezüst: 10 pont
Bronz: 5 pont
Shortlist: 1 pont
Társadalmi célú hirdetések
Arany: 12 pont
Ezüst: 7 pont
Bronz: 2 pont
Shortlist: 0,5 pont
Társadalmi sokszínűség díj
Olyan kampányokat, kommunikációs megoldásokat várunk ide, amelyek a magyar társadalom sokszínűségét segítették elő. A kategóriát támogató Nyitottak Vagyunk célja, hogy ösztönözzék a kommunikációs szakma szereplőit az ilyen ügyek mellett való kiállás fontosságára.
A kategóriába való nevezés ingyenes. A díjazottak ebből a kategóriából nem visznek pontot a Kreatív Apex Toplistáira. A zsűrizésben a Nyitottak Vagyunk képviselője is részt vesz.
Kreatív Apex Toplistás pontszerzés
A Hipnózis versenyén díjazottak pontszerzők a Kreatív Apex Reklámügynökség és Brand Toplistáján. Az Események kategóriában szerzett díjak a Kreatív Apex Event Toplistán, a Craft kategória Fotó és illusztráció alkategóriájában elnyert díjak pedig a Kreatív Apex Design Toplistáján is értékes pontokat érnek.
Epica Awards nevezés
Az Epica Awards partnereként a Hipnózis 2021 alkotását a díj részeként, a győztessel egyeztetve a Kreatív költségén nevezzük az őszi nemzetközi Epicára.

KAPCSOLAT
Mohai Fanni
mohai.fanni@pphmedia.hu
+36 30 222 5936
https://hipnozis.kreativ.hu/versenyszabalyzat





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum