Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
CSR best practice 2015
Kiíró:
Magyar Public Relations Szövetség
Határidő:
07/31/2015
Érvényes:
07/31/2015
Tárgymutató:
CSR best practice 2015
Pályázhat:
minden olyan, Magyarországon működő vállalat - mérettől függetlenül - illetve közintézmény, amely (i) Magyarországon került bejegyzésre, vagy (ii) nemzetközi vállalat magyarországi leányvállalataként Magyarországon működik
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>


CSR BEST PRACTICE 2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A Magyar Public Relations Szövetség 2007-ben hirdette meg első alkalommal a vállalati felelősségvállalás hazai példaértékű gyakorlatait bemutató CSR Best Practice pályázatot. Az azóta eltelt időben számtalan kiváló és követendő példát ismerhetett meg a hazai közönség, nemcsak a multinacionális cégek, hanem a hazai nagyvállalatok, illetve a kis- és középvállalkozások szektorából is.
Az MPRSZ 2014-ben tovább erősítette a CSR iránti elkötelezettségét, létrehozta CSR tagozatát, és megújította CSR Best Practice pályázatát.
A Szövetség, folytatva a hagyományt, idén, 2015-ben is kiírja a pályázatot!
Továbbra is díjazzuk azon vállalatokat, amelyek teljességgel megvalósítják a felelős működés elvét, és napi működésükben látható az etikus, társadalmilag érzékeny és a fenntartható fejlődésre törekvő szemléletet. Korábbi pozitív tapasztalatainkra építve továbbra is lehetővé tesszük projekt szintű CSR kezdeményezések nevezési lehetőségét is, amelyek követendő példának állítható, jó kezdeményezések. CSR projekt pályázat esetén elvárás, hogy a pályázó megértesse a projekt vállalati CSR stratégiához és felelős működéshez való kapcsolódását.
Célunk, hogy a jövőben még inkább előtérbe kerüljenek a felelősséget, mint üzletvezetési módot megvalósító vállalatok, amelyeknek működését napi szinten hatja át a CSR eszméje, de elismerjük a CSR akciókat is, amelyek példaértékűek és követendőek lehetnek más üzleti szereplők számára is.

A CSR Best Practice pályázat struktúrája a következő:
Olyan integrált felelős, átfogó CSR programokkal lehet nevezni, amelyek a 2014/2015 évben CSR stratégia mentén valósultak meg az érdekgazda csoportok bevonásával, folyamatos ellenőrzéssel és visszacsatolással, és a pályázó szervezet és CSR aktivitásai megfelelnek az alábbi kritériumoknak:
- A vállalat rendelkezik CSR stratégiával, a megvalósított programok nem elszigeteltek és/vagy eseti jellegűek
- A felelősség elve áthatja a vállalat teljes működését, az érvényesül az alaptevékenységében is, és megvalósul az érdekcsoportokkal folytatott napi kapcsolatokban
- A vállalati felelősségvállalás nem csupán jótékonykodásról és mecenatúráról szól, hanem felelős gondolkodásról és a társadalmi problémák megoldásában való aktív szerepvállalást jelent
- A CSR program választ nyújt az érintett csoportok felől megfogalmazódó elvárásokra, vagy tapasztalható kritikára és kockázatokra
- Nemzetközi vállalat esetén a nemzetközi CSR stratégiát a cég megfelelően adaptálja a helyi viszonyokra
- A CSR stratégia és programok a menedzsment támogatásával és közreműködésével valósulnak meg
- A programokban részt vesznek, involválódnak a vállalat munkatársai, és a végrehajtásuk alatt folyamatos ellenőrzés, értékelés valósul meg
- A programok eredményeit a vállalat beépíti a napi működésébe, és figyelembe veszi a CSR stratégia későbbi továbbfejlesztése során is.

A pályázati anyagban kérjük összefoglalni a megvalósult felelős aktivitások sajátosságait, különös tekintettel az alábbi szempontokra:
- A társadalmi felelősségvállalás megjelenése a vállalat alaptevékenységében, működésében és vezetésében
- A felelős program(ok) célja
- A felelős programot/programokat megelőző kutatás és annak eredményei
- A felelősségvállalás stratégiája
- A felelős program(ok) megvalósítása
- A megvalósult programokra költött összeg (opcionális)
- A felelős program(ok) kommunikálása (a megvalósítás alatt és azt követően, ill. befelé és kifelé egyaránt)
- Értékelés, a felelős program(ok) eredményei
- A felelős program(ok) hatása a vállalat külső és belső érdekcsoportokkal fennálló kapcsolatára.
A pályázatot az alábbi kategóriákban hirdetjük meg:
- Kis- és középvállalat
- Magyar nagyvállalat
- Nemzetközi cég magyar leányvállalata
- Közintézmény

1. A pályázat beadásával kapcsolatos tudnivalók:
Pályázhat minden olyan, Magyarországon működő vállalat - mérettől függetlenül - illetve közintézmény, amely (i) Magyarországon került bejegyzésre, vagy (ii) nemzetközi vállalat magyarországi leányvállalataként Magyarországon működik.

2. A pályázat első oldalán kérjük feltüntetni az alábbi adatokat:
- A pályázott kategória
- A pályázati anyag címe
- A vállalat főbb adatai (név, cégforma, székhely, fő tevékenység, levelezési cím, adószám, bankszámlaszám)
Kérjük továbbá a pályázathoz csatolt kísérőlevélben feltüntetni:
- A kontaktszemélyt és annak elérhetőségi adatai (kérjük, ne a pályázat szakmai részében szerepeljenek ezek az információk, mert a szakmai anyagot publikálni szeretnénk)

3. Jognyilatkozat:
A pályázatra nevező vállalkozás nevezésével tudomásul veszi, hogy a Magyar Public Relations Szövetség a nyertes pályaműveket közzéteszi. Nevező vállalat vállalja, hogy pályamunkáját a szövetség által szervezett díjátadó rendezvényen bemutatja.

4. Nevezési díj:
Példaértékű CSR Pályázat 2015. kategória nevezési díja: 50 000 Ft + áfa.
A nevezési díjat "CSR példaértékű pályázat" megjelölésével a Magyar PR Szövetség MagNet Bank 16200151-18522457 számú bankszámlájára kérjük átutalni (a cégek előzetes számlaigényüket jelezzék a MPRSZ titkárságának: titkarsag@mprsz.hu).
Közintézmények számára a nevezés díjmentes, közpénzek felhasználásáról lévén szó, és az nem fordítható a szervezet saját munkájának értékelésére, vagy megmérettetésére.

5. Nevezés és a pályázat benyújtásának határideje: 2015. július 31.

6. Technikai elvárások:
A pályázati anyag maximális mérete: 60 000 karakter (max. 500 Kbyte), amely nem tartalmazhatja a mellékleteket. Ezeket külön kérjük leadni. A nagy terjedelmű fotókat, filmeket, kiadványokat digitális formában külön adathordozón - DVD, CD - vagy megadott webhelyről letölthető formában kérjük mellékelni.
A pályázatokat a titkarsag@mprsz.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

7. Elbírálás:
A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el 2015. szeptember 30-ig. A szakmai zsűri tagjai:
Demcsák Mária - a Piac&Profit magazin főszerkesztője
Dr. Győri Zsuzsanna - KÖVET Egyesület, CSR szakértő
Horváth Áron - CSR szakértő
Krahulecz Erzsébet - Ernest&Young, regionális szabályozási közpolitikai igazgató
Mayer Zsolt - MPRSZ Alelnök, CSR tagozat vezetője, kommunikációs tanácsadó

8. Eredményhirdetés:
A pályázat eredményhirdetésére 2015 október végéig sor. A nyertes pályaműveket az MPRSZ a díjátadót követően nyilvánossá teszi.
Hivatalos székhely: 1096 Budapest, Haller u. 40. Levelezési cím: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A mprsz@mprsz.hu; titkarsag@mprsz.hu; www.mprsz.hu; http://www.facebook.com/mprsz





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum