Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Öt perc emberség
Kiíró:
Nyitott Szemmel szerkesztősége
Határidő:
10/10/2010
Érvényes:
10/10/2010
Tárgymutató:
irodalmi pályázat, Öt perc emberség
Pályázhat:
bárki
Bookmark and Share Add a Startlaphoz
A kiíró(k) adatai
Egyéni tanulóknak! Projekt tervezés és pályázatírás távoktatási tanfolyam >>>

A Nyitott Szemmel magazin szerkesztősége
ÖT PERC EMBERSÉG
címmel irodalmi pályázatot hirdet

A ma embere nem ér rá jó hírek után kutatni. A sokkoló fotók, szövegek mellett ritkán akad békét sugárzó, tiszta tekintet, továbbélést segítő történet, ezért feltétlenül érdemes írásban is megörökíteni, ha hétköznapi életünk során szeretetteljes bánásmóddal, odafigyeléssel, emberséges, megértő viszonyulással találkozhatunk.
A szép emberi vonásoknak szeretnénk emlékoszlopot állítani azzal a válogatással, amely a legjobb pályaművekből kerülne összeállításra egy reprezentatív kötetben, ami a Nyitott Szemmel magazin további megjelenéseit támogatná.

Az irodalmi pályázatra szépirodalmi stílusú, jogtiszta, eddig még nem publikált prózai műveket várunk, maximum 4 oldal terjedelemben.


A pályázatok beérkezési határideje: 2010. október 10. (A késve érkezett pályázatokat nincs módunkban elfogadni, ezért inkább az elektronikus küldést javasoljuk mindenkinek!!!)

Díjazás:
I. helyezett: 30 000 Ft
II. helyezett: 20 000 Ft
III. helyezett: 10 000 Ft


A pályaműveket az alábbi címek egyikére várjuk: Elektronikus formában: szerkesztoseg@nyitottszemmel.hu, Postai úton: Nyitott Szemmel Szerkesztőség, 8200 Veszprém, Ívelő sétány 26. http://www.nyitottszemmel.hu








Hírek a Főoldalról



Ingyenes









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum