Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Tájékoztató az Irinyi Terv Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatások igénylésének 2021. évi feltételeiről
Kiíró:
IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.
Határidő:
02/28/2021
Érvényes:
04/15/2021
Tárgymutató:
Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatások igénylésének 2021. évi feltételei
Pályázhat:
gazdasági társaság, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint nagyvállalatok
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

Tájékoztató az Irinyi Terv Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatások igénylésének 2021. évi feltételeiről

A Kormány 2016. február 5-én elfogadta a hazai ipar fejlesztéséről szóló Irinyi Tervet, melynek fő célkitűzése a hazai ipar GDP-részarányának növelése. Ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos, az Irinyi Terv által kiemelt ágazatként azonosított ágazatokba tartozó vállalatok fejlesztéseinek és beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a növekedéshez. Erre a célra a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. számú melléklete XVII. Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezet 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím 64. Belgazdasági feladatok alcím 04. Irinyi Terv végrehajtása jogcímcsoport 02. Irinyi Terv Beszállító-fejlesztési Program támogatásai jogcímen mindösszesen 35 000 000 000 Ft, azaz harmincötmilliárd forint áll rendelkezésre.

A Program célja:
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (a továbbiakban: "ÉLIP BFP") keretében nyújtott támogatások fő célja a Magyarországon működő élelmiszeripari koordinátor szervezet vállalkozások, jellemzően a kiskereskedelmi láncok, a vendéglátóipar HORECA szegmens, illetve a közétkeztetés gazdasági szereplői által támasztott igények és a hazai élelmiszeripari beszállítói képességek közötti különbségek áthidalásának támogatása. Az ennek eredményeként megvalósuló fejlesztések révén a hazai, alacsonyabb hozzáadott értékű termékstruktúrával működő beszállítók bekapcsolódhatnak a magasabb hozzáadott értéket teremtő termékek fejlesztésébe, gyártásába és értékesítésébe, hatékonyságuk és termelékenységük növelésével, új, modern, ipar 4.0-technológiák alkalmazásával, szervezetfejlesztéssel, képzéssel, innovációval, kutatási-fejlesztési tevékenységgel.
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program végrehajtásához hozzárendelt 35 000 000 000 Ft költségvetési forrást olyan projektekre szükséges kihelyezni, amelyek az élelmiszeriparban megvalósuló beszállítói integráció kialakítására, illetve erősítésére irányulnak.

Közreműködő szervezet:
A támogatási program végrehajtását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.
Jelen tájékoztatót az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: "Támogató" vagy "IFKA") adja ki.

1. Az előirányzat felhasználására vonatkozó fontosabb jogszabályok
- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.)
- Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)
- A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.)
- A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény
- A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 95.§-97.§ (a továbbiakban: Kbt.)
- A fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 14/2019. (VI. 12.) ITM rendelet (a továbbiakban: 14/2019. (VI. 12.) ITM rendelet)
- Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Átr.)
- A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: Ácsr.)
- Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: De minimis rendelet)
- 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról
- AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2019/633 IRÁNYELVE (2019. április 17.) a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokról
- 2009. évi XCV. törvény a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról.
- 702/2014/EU Bizottsági rendelet (2014. június 25.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés EUMSZ 107. összeegyeztethetőség a belső piaccal és 108. cikkének bejelentési kötelezettség alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról
- A BIZOTTSÁG 1388/2014/EU RENDELETE (2014. december 16.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a halászati és akvakultúra-termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára nyújtott támogatások bizonyos fajtáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról

2. Támogatásban részesíthetők köre
A 14/2019. (VI. 12.) ITM rendelet 1. melléklet 87. sor E oszlopában foglaltak alapján gazdasági társaság, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint nagyvállalatok. Nagyvállalatok kizárólag beszállítói szerepkörben támogathatók.
Az ÉLIP BFP felhívás célcsoportját azon vállalkozások alkotják, amelyek megfelelnek az alábbi működési jogosultsági kritériumoknak:
a. rendelkeznek legalább két lezárt üzleti évvel;
b. mikro-, kis- vagy középvállalkozások, és nagyvállalatok (nagyvállalatként csak beszállítói szerepkörben);
c. éves átlagos statisztikai állományi létszáma minimum 3 fő;
d. éves nettó árbevétele legalább 20 millió forint;
e. az egy főre jutó éves személyi jellegű ráfordítás összege legalább 2 millió forint/év;
f. végzett főtevékenységük alapján élelmiszeripari vállalkozásoknak minősülnek, vagy tevékenységük között az élelmiszeripari tevékenység jelen pályázati felhívás megjelenését megelőzően legalább 1 évig folyamatosan megtalálható, azaz TEÁOR besorolás szerint tevékenységi körük kiterjed a TEÁOR 10 és 11 főcsoportba bármely alcsoportjára, kivéve a 109-es alcsoportot;
g. emellett támogathatók a primőr, feldolgozást nem igénylő mezőgazdasági termékeket termelő (pl. paradicsom, gyümölcs, zöldség) mikro-, kis és középvállalkozások, valamint a halászati és akvakultúra termékek előállítását és/vagy feldolgozását végző mikro, kis és középvállalkozások. Utóbbi két kör kivételével azonban nem tartoznak a célcsoportba azok a vállalkozások, amelyek esetében a mezőgazdasági tevékenység éves nettó árbevételének aránya meghaladja a teljes éves nettó árbevétel 50%-át a felhívástól számított 3 lezárt év bármelyikében.

3. Alapvető jogosultsági kritériumok
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretében abban az esetben nyújtható támogatás, ha teljesülnek az alábbi jogosultsági kritériumok:
a) A projekt hozzájárul az alábbi célkitűzések egyikéhez: i. az élelmiszerláncokhoz és egyéb koordinátor szervezetek kapcsolódó beszállítói státuszt fejlesztő területekhez, termékkörhöz vagy technológiához (pl. csomagolás) kapcsolódó problémák megoldására alkalmas beruházások,
ii. az élelmiszer kiskereskedelemben magasabb növekedési potenciállal rendelkező termékkörökhöz kapcsolódó beruházások,
iii. meglévő beszállítók fejlesztése (pl. kapacitásbővítés),
iv. új beszállítók bevonása, fejlesztése.

A fenti kategóriák egy-egy konkrét vállalkozás, illetve projekt esetében átfedhetnek.
b) Kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek fejlesztése nem támogatható.
c) A kereskedelmi lánc és az egyéb koordinátor szervezet vállalkozások (mint "koordinátor szervezetek") és a programban érintett minden, meglevő vagy jövőbeni beszállítója kétoldalú együttműködési megállapodást - szándéknyilatkozatot - kell, hogy aláírjon a támogatás igényléséhez.
d) Csak akkor nyújtható a támogatás, ha a beszállítót a kereskedelmi lánc vagy egyéb koordinátor szervezet részéről nem köti kizárólagos beszállítási kötelezettség. Az koordinátor szervezet vállalkozások ebben a programban nem támogathatók.
Koordinátor szervezet a kiskereskedelmi láncok mellett a vendéglátóipari HORECA szegmens, illetve a közétkeztetés gazdasági szereplői közül csak olyan nagyvállalat vagy középvállalat lehet, amelynek a pályázati felhívást megelőző bármely lezárt 3 üzleti évének éves nettó árbevétele meghaladja a 2 milliárd Ft-ot. Külföldi (székhelyű) integrátor is regisztrálhat a Programban, együttműködési megállapodás külföldi integrátorral is köthető.
Legfeljebb 10 beszállítóval együtt vehetnek részt a Programban azok a koordinátor szervezetek, amelyek esetében a pályázati felhívást megelőző lezárt 3 üzleti év éves nettó árbevétele minden évben elérte vagy meghaladta a 10 milliárd Ft-ot. Azok a koordinátor szervezetek, amelyek nem érték el a fentebb rögzített feltételrendszer melletti éves nettó árbevételt, legfeljebb 5 beszállítóval vehetnek részt a Programban.

A támogatás nyújtásának alapvető feltételei
1. A jelen tájékoztató 4. pont a)-g) alpontjaiban foglalt tevékenységek tekintetében a mikro, kis és középvállalkozások vonatkozásában a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti kis és középvállalkozásnak minősülő gazdasági társaság részére, továbbá a nagyvállalatok részére nyújtható támogatás, amennyiben:
a. fejlesztendő tevékenysége a 2. pont Támogatásban részesíthetők köre f) és g) pontjai által meghatározott ágazatok valamelyikébe esik,
b. kis és középvállalkozások esetében létszáma - a foglalkoztatási adatok meghatározásánál a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerint a kapcsolt- és partnervállalkozások (bevétel és állomány) adatait, (továbbá kizárólag a támogatást igénylő esetében a kölcsönzött munkaerőnek a
támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 havi átlagállományát is figyelembe véve - nem haladja meg a 249 főt),
c. a támogatást igénylő vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerint kapcsolt vállalkozása Magyarországon rendelkezik saját tulajdonú székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel
d. a támogatást igénylőnek vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerint kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele meghaladja a projekt elszámolható összköltségét (induló vállalkozások esetén nem kell figyelembe venni),
e. a támogatást igénylőnek vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerint kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,
f. támogatást igénylő vállalja, hogy amennyiben a támogatott tevékenység beruházás, a támogatási okiratban vállalt feltételek mellett az érintett régióban legalább a projekt befejezését követő 3 évig fenntartja (nagyvállalatok esetében 5 év), és a támogatott fejlesztéseket a megvalósítás helyszínén üzemelteti (a beruházást nem telepíti át),
g. a támogatást igénylő az elszámolható költségek nem támogatott részét (regionális beruházási támogatás esetén legalább 25%-át) saját forrásból kell, hogy biztosítsa és a támogatási tevékenység megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára be kell mutassa, melyről nyilatkozatot szükséges becsatolnia.
h. Támogatás csak akkor nyújtható, ha ösztönző hatással bír. Az ösztönző hatást igazolja, ha a beruházás megkezdése előtt a támogatást igénylő együttműködik az IFKA-val az előzetes fejlesztési projektterv összeállításában és ezt követően támogatás iránti kérelmét annak alapján nyújtja be.
i. A projekt keretében létrehozott vagyon a fenntartási időszak végéig csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy más használatába, illetve terhelhető meg. A Támogató a jóváhagyás feltételeként kiköti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a projekt keretében létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a Kedvezményezett helyébe - részleges elidegenítés esetén a Kedvezményezett mellé -, bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén - e jogviszony fennállásának idejére - a Kedvezményezett mellé a támogatási szerződésbe lépjen be, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen.

2. Nem nyújtható támogatás a fent meghatározottak részére, ha a támogatási igény:
a. vállalkozásban történő részesedés szerzésére irányul,
b. benyújtója a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján nem minősül átlátható szervezetnek,
c. benyújtójának lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó nyilvántartott adó- vagy egyéb köztartozása van, kivéve, ha a tartozás szerint illetékes hatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,
d. a benyújtója esetében a közigazgatási hatóság határozatával vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatását a támogatási kérelem benyújtását
megelőző 2 naptári éven belül jogerősen megállapította vagy annak megállapítására irányuló eljárás a támogatási kérelem benyújtásakor folyamatban van,
e. benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely a támogatás odaítélésének időpontjában nem per- és igénymentes, kivéve, ha a támogatást kérelmező az igényjogosultja, vagy az igény a beruházás érdekében jött létre, továbbá kivéve, ha az ingatlant a helyi önkormányzat javára bejegyzett vételi jog vagy visszavásárlási jog terheli, ha azok gyakorlására a helyi önkormányzat csak azzal a feltétellel jogosult, ha a beruházás meghiúsult,
f. benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan bérelt vagy lízingelt ingatlanon kívánja megvalósítani, amely esetében a bérleti, illetve a lízing szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a kötelező üzemeltetési időszak idejére, vagy a befektető nem vállalja, hogy bérleti, illetve a lízing szerződés lejárta előtt a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja,
g. benyújtója vagy kapcsolt vállalkozása az Európai Bizottság korábbi döntése alapján jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban részesült, és ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték és ezen visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,
h. benyújtóval szemben az Ácsr 1. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya áll fenn,
i. jóváhagyása olyan fejlesztés és jövőbeli beszállítói kapcsolat megvalósulását eredményezné, amely a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kereskedelmét végző szervezetek, valamint azok beszállítói közötti tisztességes üzleti magatartás érvényesülésének biztosítását veszélyeztetné vagy ellehetetlenítené,
j. jóváhagyása olyan fejlesztés és jövőbeli beszállítói kapcsolat megvalósulását eredményezné, amely a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokról szóló uniós irányelvben rögzített tisztességtelen piaci gyakorlatok tilalma alá esne,
k. benyújtója a fejlesztés megvalósításának eredményeként a fenntartási időszakban a fejlesztést megelőző 2 lezárt üzleti év társasági statisztikai létszámának - ide számítva a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerinti kapcsolt vállalkozásokat is - több mint 10%-os leépítésével célozza a benyújtandó fejlesztési tervben,
l. benyújtója - a kettős finanszírozás elkerülése érdekében - a tervezett fejlesztési projekt vonatkozásában bármilyen uniós társfinanszírozású vagy nemzeti költségvetési forrás terhére - így különösen a Vidékfejlesztési Program alapján - meghirdetett felhívás keretében ugyanazon projekt és ugyanazon megvalósítási hely tekintetében:
a) támogatásban részesült és hatályos támogatói okirattal rendelkezik, vagy
b) támogatási kérelmet nyújtott be, és annak kapcsán a jelen felhívásra történő támogatási kérelme benyújtásának időpontjában még nem született támogatói döntés, avagy
c) támogató tartalmú döntéssel szembeni kifogás elbírálása folyamatban van.

4. Támogatható tevékenységek
Az előirányzat terhére, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program céljaival összhangban az alábbi tevékenységek támogathatók:
a) A meglévőnél magasabb minőséget biztosító új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált
termelési rendszerek fejlesztését, termékkínálat bővítését lehetővé tevő gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártási megoldások beszerzését.
b) Információs technológia-fejlesztés.
c) Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó (szolgáltatási, tanácsadási jellegű) költségeik. A primőr mezőgazdasági termékek előállítói esetében beleértendők az agrotechnológiai és a post harvest technológiák is.
d) A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan és infrastruktúra beruházás meglévő vagy bérelt telephelyen, zöld mezős építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés.
e) Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele: a fejlesztési projekt megvalósításához szükséges tanácsadási szolgáltatások igénybevétele, kizárólag a https://vali.ifka.hu honlapon regisztrált minősített szakértőktől vagy tanácsadóktól
f) Képzés: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés, mely az alábbi lehetőségek közül választható: a 2019. évi LXXX. törvény (Szkt.) 9. § (2) bekezdés a) pontja szerinti részszakmára felkészítő szakmai oktatás, a 9. § (2) bekezdés b) pontja szerinti szakképesítésre felkészítő szakmai képzés, valamint a 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) 1. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti oktatás és képzés.
g) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.

Az előirányzatból önállóan az a)-d) alpontok támogathatók. Az e)-g) pontokban rögzített fejlesztési területek kiegészítő jellegű fejlesztésként kapcsolódhatnak az a)-d) alpontok, mint fő fejlesztési kezdeményezések bármelyikéhez.
A fejlesztendő tevékenységek a megvalósítani tervezett fejlesztés profilja szerint a TEÁOR kategóriák besorolásában főszabályként élelmiszeripari kategóriába eshetnek:
- TEÁOR 10 Élelmiszergyártás - minden alkategória, kivéve 109 Takarmány gyártása
- TEÁOR 11 Italgyártás - minden alkategória.

5. A támogatás mértéke, formája
A teljes rendelkezésre álló keret a 2020-as költségvetési évben közel 35 000 000 000 Ft.

A támogatás összege
A legkisebb támogatható projektméret 100 millió Ft, azzal, hogy a beruházáshoz nyújtható támogatás összege el kell, hogy érje az 50 millió Ft-ot.
A támogatás maximális összege mikro és kisvállalkozások esetében 500 millió Ft, középvállalatok és nagyvállalatok esetében 2000 millió Ft.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hasonlóan a támogatás intenzitás mértékét meghatározó egyedi jogszabályi előírásokban foglaltakhoz, az ÉLIP BFP célcsoportjának egyes szegmenseire eltérő mértékű maximális támogatási összegek igénybe vételét rögzítik a kapcsolódó speciális mentességi jogszabályok, különösen a primőr, feldolgozást nem igénylő mezőgazdasági termékeket termelő mikro-, kis és középvállalkozások, valamint a halászati és akvakultúra termékek előállítását és/vagy feldolgozását végző mikro, kis és középvállalkozások esetében igénybe vehető egyes jogcímek vonatkozásában.

A támogatás intenzitása
A támogatási intenzitás legfeljebb 50%-os. A beérkezett kérelmek függvényében ennél alacsonyabb intenzitás megajánlására is sor kerülhet, de főszabályként a mikro, kis és középvállalatok esetében a támogatás intenzitás tervezetten legalább 35%-os, figyelemmel a támogatások halmozódására vonatkozó uniós rendelkezések miatti felső korlátok tiszteletben tartására, különös tekintettel a pályázók által korábban igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatások mértékére.
A fenti minimum támogatottsági szint vonatkozásában kivételt képeznek azok a közép-magyarországi régióban középvállalatok által tervezett regionális beruházások, amelyek esetében a jogszabály által lehetővé tett kedvezményes támogatási intenzitási szint alkalmazásával sem haladhatja meg a 30%-ot Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken, illetve valamennyi mikro, kis és középvállalat vonatkozásában, amennyiben a benyújtott pályázat kizárólag a kis és középvállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatás jogcímén kíván fejlesztési forrásokat igényelni. Utóbbi esetében 30% alatti támogatási intenzitás realizálható.

A támogatás formája
Vissza nem térítendő támogatás.

Előleg:
A támogatási összeg 100%-a.

6. Megvalósítási és fenntartási időszak
A projektek megvalósítási időtartama
- a kkv-k esetében legfeljebb 12 hónap, illetve amennyiben a projektnek része kutatási-fejlesztési, illetve építési tevékenység is, abban az esetben legfeljebb 24 hónap,
- a nagyvállalatok esetében legfeljebb 24 hónap
- környezeti hatástanulmány elkészítését igénylő beruházás esetében egységesen 24 hónap a) Regionális beruházási támogatás esetén nagyvállalat vonatkozásában 5 évig, mikro, kis-és középvállalkozások vonatkozásában 3 évig
b) egyéb beruházás jellegű támogatás esetén 3 évig;
c) egyéb nem beruházás jellegű támogatás esetében legfeljebb 2 évig.

Fenntartási időszak
A támogatást kérelmező vállalja, hogy a megvalósított fejlesztés eredményét fenntartja a kötelező fenntartási időszak végéig, az alábbiak szerint:
A fenntartási időszak tényleges hossza a támogatói okiratban kerül meghatározásra.

7. A támogatási kérelmek benyújtása
2020. december 15. nap 15 órától 2021. február 28. nap 12 óráig valamennyi, a Programban való részvétel iránt érdeklődő koordinátor szervezetnek regisztrálnia szükséges a Támogató honlapján az erre a célra létrehozott online felületen (elip.ifka.hu) annak érdekében, hogy a Programban való részvétel iránt érdeklődő beszállítók, illetve potenciális beszállítók számára ismert legyen a Programban elérhető koordinátor szervezetek köre, megkönnyítve ezáltal a két fél közötti jövőbeli beszállítói együttműködés kialakítását.
A beszállítói oldalon a regisztráció 2021. január 11. 14 órától indul és legkésőbb 2021. február 28. nap 12 óráig elérhető.
A beszállítói regisztrációt követően minden pályázónak hivatalosan is jelentkeznie kell a Programba való részvételre, legkésőbb 2021. február 28. nap 12 óráig. az ÉLIP BFP megvalósításáért felelős Támogató honlapján, az erre a célra létrehozott online jelentkezési felületen (elip.ifka.hu). A Programba való online jelentkezés előfeltétele a támogatási kérelem beszállító általi későbbi benyújtásának.
Pályázónak a Programba való online jelentkezéssel egyidejűleg csatolnia szükséges egy élelmiszer kiskereskedelmi lánccal vagy egyéb koordinátor szervezet vállalkozással előzetesen megkötött, jövőbeli beszállítói együttműködést célzó szándéknyilatkozatot (együttműködési megállapodást). A mindként fél által aláírt szándéknyilatkozatot online formában, mellékletként szükséges feltölteni a Programba való beszállítói jelentkezés teljesítéséhez.
Pályázó az online jelentkezést követően Támogatóval együttműködési megállapodást ír alá arról, hogy Támogató a pályázó beszállító számára szakmai támogatást nyújt az IFKA módszertani fejlesztési útmutatása szerint elkészítendő beszállítói fejlesztési tervhez.
A fejlesztési terv elkészítésének szakmai támogatására Támogató szolgáltatásnyújtási szerződést köt a pályázó beszállítóval, utóbbi de minimis támogatási keretének terhére, tervezetten 60.000 forint értékben. Azon vállalkozások, amelyek nem rendelkeznek ekkora összegű szabad de minimis támogatási kerettel, a támogatási kérelem benyújtásához kötelező szolgáltatást piaci alapon vehetik igénybe.
Támogató szakmai segítségnyújtásával a pályázó által elkészített fejlesztési terv alapján beszállító összeállítja a pályázati kérelemét, amelynek kötelező mellékletét képezi a végleges fejlesztési projektterv, amelynek teljesítésére kötelezettséget vállal a beszállító nyertessége esetén a támogatói okiratban.
Az együttműködési megállapodások - Támogató és beszállító pályázó között, illetve a koordinátor szervezet és a beszállító között - formanyomtatványai és az azokhoz kapcsolódó mellékletek online formában megtalálhatóak lesznek az elip.ifka.hu honlapon, letölthető és online feltöltésre alkalmas formátumban.
A 2020. évi keret vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtására 2021. március 9. nap 14 órától van lehetősége 2021. április 15. nap 16 óráig azon beszállítóknak, akik rendelkeznek az IFKA szakmai támogatásával elkészített végleges fejlesztési tervvel.
Főszabályként a megvalósítandó fejlesztés, beruházás, illetve a kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele a támogatási kérelem Támogató általi befogadását követő napon kezdhető meg úgy, hogy a pályázat nyertessége esetén a támogatás igénybevételi lehetősége teljes körűen biztosított legyen a kedvezményezett részére, de a pályázó saját kockázatára elindítható a tervezett fejlesztés, beruházás a Program pályázati felhívásának közzétételét követő munkanapon.
A támogatási kérelmet az IFKA honlapján (ifka.hu) létrehozott online felületen történő bejelentkezést követően, online kitöltő programmal kell elkészíteni.
A kérelmet a gazdálkodó szervezet által megbízott, megfelelő jogosultságokkal rendelkező meghatalmazott is elkészítheti. A kérelem benyújtása díjtalan.
A támogatási kérelem befogadásáról a Támogató a pályázót írásban, elektronikus formában értesíti. A támogatási kérelem befogadásáról valamennyi kérelmező az elektronikus pályázati felületen keresztül kap értesítést.
A kérelmek benyújtása után kezdődik azok jogosultsági ellenőrzése. A jogosultsági ellenőrzés során minimálisan az alábbiak kerülnek megvizsgálásra:
- beszállító a benyújtott támogatási kérelméhez csatolta-e a koordinátor szervezettel előzetes megkötött írásbeli szándéknyilatkozatát a tervezett jövőbeli szakmai együttműködés elindítására,
- beszállító a benyújtott támogatási kérelméhez csatolta-e a Támogatóval megkötött együttműködési megállapodását és a megállapodás alapján részére kidolgozott előzetes beszállítói fejlesztési terv dokumentumát,
- amennyiben a tervezett fejlesztés megvalósítási helyszíne bérelt ingatlan, akkor csatolásra került-e a bérleti szerződés és tulajdonosi hozzájárulás,
- árajánlatok (az egyes költségtételek alátámasztása esetében legalább két árajánlat bemutatása; a két árajánlattétel beküldésétől való eltérés csak külön indoklás, nyilatkozat /speciális igények/ mellett lehetséges),
- csatolásra került-e csekély összegű támogatásokra vonatkozó nyilatkozat (amennyiben igényel ezen a jogcímen támogatást).

A kérelmek szakmai értékelése a jogosultsági ellenőrzés után kezdődhet meg.
A kérelem benyújtását követően helyszíni szemlére (előellenőrzésre) kerülhet sor.
A kérelem benyújtását követően a támogatási döntés meghozatala előtt egy alkalommal lehetőség van a benyújtott támogatási kérelem hiánypótlására.
A beérkezett kérelmek formai szempontból történő megfelelését követően kerül sor a tartalmi értékelésre. A pályázati kérelmek kiértékelésre a kérelmek benyújtását követő 30 napon belül kerül sor.
Az Ávr. 102/D. § (1) bekezdése értelmében a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett a Támogatónál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.
Az előirányzat 2020. évi kereteinek terhére támogatói okirat kiállítására kerül sor Támogató által.
A kérelmező a támogatói okirat hatályba lépésével Kedvezményezettnek minősül.
https://ifka.hu/hu/article/930





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum