PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A BELÜGYMINISZTÉRIUM
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET AZ EURÓPAI MENEKÜLTÜGYI ALAP 2012. ÉVI PROGRAMJÁNAK KERETÉBEN
1. Közzététel hivatkozási száma: BM/5105-1/2012
2. Stratégiai célok:
A) Stratégiailag jobb összpontosítás az uniós szabályokra olyan tevékenységek végrehajtása által, melyek a Közös Európai Menekültügyi Rendszerhez tartozó különböző irányelvek által előírt követelményekhez kapcsolódnak
B) Nemzeti képességek fejlesztése a tagállamok közötti együttműködés révén
C) Áttelepítési, illetve áthelyezési tevékenységek fokozott fejlesztése
3. Célkitűzések:
Az Európai Menekültügyi Alapból származó pénzeszközök az alábbi célkitűzésekre használhatók fel:
1) a tisztességes és hatékony menekültügyi eljárás biztosítása;
2) a befogadási feltételek fejlesztése;
3) menekültek és oltalmazottak társadalomba való beilleszkedése;
4) áttelepítési program kidolgozása
4. A program időtartama
A projektek maximális időtartama: 24 hónap.
A 2012. évi program vonatkozásában a megvalósítás lehetséges időtartama: 2012. október 01. – 2014. június 30.
24 hónapos projekt vállalása esetén ún. többallokációs program megvalósítására kerülhet sor, mely projekt megvalósítási ideje átnyúlik a 2013. évi éves program megvalósítási idejére.
5. A projektek megvalósításának területi hatálya: Magyarország
6. A pályázat benyújtása
A pályázók önállóan, de mással társulva is nyújthatnak be pályázatot. Egy szervezet több pályázatot is benyújthat, illetve többen partnerként vehetnek részt, azonban a pályázatok között átfedés nem lehetséges.
7. A pályázatok beérkezési határideje, módja és helye: 2012. június 15. 12.00 óra
Személyes kézbesítés esetén (lezárt borítékban/csomagban/dobozban):Belügyminisztérium
Támogatás-koordinációs Főosztály
1051 Budapest, József Attila u. 2-4.
Postai küldemény esetén (lezárt borítékban/csomagban/dobozban):Belügyminisztérium
Támogatás-koordinációs Főosztály
Tóth Judit főosztályvezető
1051 Budapest, József Attila u. 2-4.
A határidő után beérkező pályázatok nem kerülnek átvételre.
8. A finanszírozás módja: előfinanszírozás
9. További információ:
A pályázatok eredményének várható kihirdetése: 2012. III. negyedév
A pályázattal kapcsolatos további részletek a Pályázati Útmutatóban találhatók, amely a jelen pályázati felhívás szövegével és a pályázati űrlapokkal együtt a Felelős Hatóság honlapján (http://www.solidalapok.hu>Európai Menekültügyi Alap>Pályázatás>2012) olvasható és tölthető le.
További felvilágosítás az alábbi email címen kérhető: ema@bm.gov.hu.