Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Közművelődés Kollégiuma pályázata
Kiíró:
Nemzeti Kulturális Alap
Határidő:
11/12/2018
Érvényes:
11/12/2018
Tárgymutató:
közművelődési szakmai támogatás
Pályázhat:
Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2017 évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438) foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek, továbbá a helyi önkormányzattal közművelődési feladatvállalásra megállapodást kötött jogi személyek (ebben az esetben a megállapodás a pályázónak az egyéb mellékletekhez fel kell tölteni)
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

A Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

A közművelődés és közösségi művelődés 2018. évi szakmai tevékenységének támogatására a Közművelődés Kollégiuma három pályázati céllal teszi közzé felhívását.

1. Pályázati cél: Járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési nagyrendezvények, kiállítások, fesztiválok, valamint szakmai konferenciák megrendezése
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét: pályázni csak a közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában, közművelődés tematikájú, fenti pályázati célra benyújtott pályázatokkal lehet.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 70 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: programonként maximum 1 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 205107/116

Pályázók köre: Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2017 évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438) foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat!

Figyelem! Egy pályázó - fenti pályázói körből - egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb két program támogatására.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019. január 1.-2019. augusztus 31.

Finanszírozás módja:
A költségvetési támogatás folyósítására
az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát is - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő, de előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyek más forrással (saját erő, egyéb támogatás, esetlegesen bevétel) is rendelkeznek a megvalósításhoz, amely bevétel/ek a pályázati adatlap költségkalkulációjában megjelölésre, a pályázati cél leírásában kifejtésre kerül/nek.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- előadók tiszteletdíja,
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (a szakmai közreműködők tételes kifejtése: a közreműködői terület megnevezése, a tiszteletdíj felhasználási összegének hozzárendelésével a részletes költségvetésben kötelező),
- zsűritagok tiszteletdíja,
- installációs költség (kiállításhoz),
- reklám- és propagandaköltségek,
- utazási költség,
- szállítási költség,
- szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el)
- bérleti díj (terület, terem, helyiség, eszköz)
- hang- és fénytechnika bérlés.
Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

A Kollégium nem támogatja:
- az NKA más szakmai kollégiumának illetékességi körébe tartozó rendezvények, programok megvalósítását,
- gasztronómiai fesztiválokat, falunapokat, hivatásos művészeti rendezvényeket,
- működési kiadásokat,
- rendezvény értékeinek biztosítását,
- egészségügyi szolgáltatásokat.
A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.
Amennyiben a benyújtott pályázat a kiírásban részletezett feltételek bármelyikének nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen!

2. Pályázati cél: Amatőr művészeti, alkotó jellegű és honismereti bentlakásos (tematikus, naponta legalább 6 órás szakmai tartalommal, minimum 4 éjszaka időtartamú) táborok szakmai programjainak lebonyolítására.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét: hogy pályázni csak a közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában, közművelődés tematikájú, fenti pályázati célra benyújtott pályázatokkal lehet.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 205104/116

Pályázók köre: Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2017 évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438) foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek, továbbá a helyi önkormányzattal közművelődési feladatvállalásra megállapodást kötött jogi személyek (ebben az esetben a megállapodás a pályázónak az egyéb mellékletekhez fel kell tölteni). Magánszemély nem pályázhat!

Figyelem! Egy pályázó - fenti pályázói körből - egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb két tábor szakmai programja megvalósítására.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019. január 1.-2019. augusztus 31.

Finanszírozás módja:
A költségvetési támogatás folyósítására
- 3 000 000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;
- a 3 000 000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően
kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát is - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő, de előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyek más forrással (saját erő, egyéb támogatás, esetlegesen bevétel) is rendelkeznek a megvalósításhoz, amely bevétel/ek a pályázati adatlap költségkalkulációjában megjelölésre, a pályázati cél leírásában kifejtésre kerül/nek.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
- utazási költség,
- szállítási költség,
- bérleti díj (eszköz, helyiség, terület)
- csoportos étkezés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel vásárlására fordítható, valamint ásványvíz vásárlására, más alapanyag beszerzésére nem).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a kollégium tudomására jut, úgy a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

A Kollégium nem támogatja:
- az NKA más szakmai kollégiumának illetékességi körébe tartozó táborok megvalósítását,
- napközis jellegű táborokat, valamint saját, egy alkotó közösségre korlátozódó táborokat,
- működési kiadásokat,
- rendezvény értékeinek biztosítását,
- egészségügyi szolgáltatásokat.
A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.
Amennyiben a benyújtott pályázat a kiírásban részletezett feltételek bármelyikének nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen!

3. Pályázati cél: A közművelődési intézményekben, magas színvonalon működő műhelyekben létrejött műsorok, programok, produktumok kizárólag kistelepüléseken való terjesztésének, tájolásának támogatására (fesztiválon való részvétel kivételével).
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázni csak a közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában, közművelődés tematikájú, fenti pályázati célra benyújtott pályázatokkal lehet.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 205118/116

Pályázók köre: Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2017. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438) foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat!
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019.01.01. - 2019.08.31.
Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb kettő programmal, programonként legalább három kistelepülésre történő tájolással.

Finanszírozás módja:
A költségvetési támogatás folyósítására
- 3 000 000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;
- a 3 000 000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát is - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő, de előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyek más forrással (saját erő, egyéb támogatás, esetlegesen bevétel) is rendelkeznek a megvalósításhoz, amely bevétel/ek a pályázati adatlap költségkalkulációjában megjelölésre, a pályázati cél leírásában kifejtésre kerül/nek.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (a szakmai közreműködők tételes kifejtése: a közreműködői terület megnevezése, a tiszteletdíj felhasználási összegének hozzárendelésével a részletes költségvetésben kötelező),
- utazási költség,
- szállítási költség.
Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként munkaadót terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

A Kollégium nem támogatja:
- az NKA más szakmai kollégiumának illetékességi körébe tartozó rendezvények, programok tájoltatását,
- működési kiadásokat.
A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.
Amennyiben a benyújtott pályázat a kiírásban részletezett feltételek bármelyikének nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen!

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:
1. közművelődési tevékenység igazolása céljából (a határon túli pályázók kivételével) a 2017. évben folytatott közművelődési tevékenységéről benyújtott OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolatát (a statisztika adatlap web címe: http://kultstat.emmi.gov.hu/), a regisztráció és kitöltés után a szállítólevél kinyomtatható (Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a dokumentum helyett nem fogadható el a kitöltési ív, vagy más számú statisztikai jelentés, ill. annak szállítólevele. Azon intézményeknek, akik szervezeti átalakulás miatt nem tudják ezt a dokumentumot csatolni, nyilatkozniuk kell, hogy a jogelőd intézmény leadta a jelentést.),
2. A benyújtott pályázatok tartalmi és egyéb, a kollégium által meghatározott adatok kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani. A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!
3. programonkénti részletes költségvetést (tervezett és NKA-tól igényelt bontásban), több program esetén azok összesítését is. A programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlap költségkalkulációjában szereplő jogcímekkel és összegekkel,
4. programok helyszínéül szolgáló települések, intézmények fogadó nyilatkozatait,
5. művészeti csoportok, művészek együttműködési szándéknyilatkozatait (amennyiben van),
6. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
8. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot "pdf" formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges. (pl. nincs, nem releváns, stb.).
Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:
Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:
- OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata,
- betétlap,
- részletes költségvetés,
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.
Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI - a hibák, hiányosságok megjelölése mellett - egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.
A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok - Pályázati hiánypótlás levél.
A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.
A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.
A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha
- bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
- hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.
Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:
- tervezett esemény bemutatása, szakmai jelentősége;
- intézményi és szervezeti együttműködések, a partnerek közötti feladatmegosztás;
- rendezvény költségvetésének realitása, a meglévő források mértéke.
Elszámolásra vonatkozó előírások:
A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
- szakmai beszámoló betétlapot a 205118-as altémához
- fotódokumentációt,

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:
- a Támogatott nevére kiállított eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
- a százezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
- a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
- amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított - kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó - számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
- megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: http://www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
- az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
- a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes - az MNB által közzétett - középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
- a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TÁJÉKOZTATÁS
A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.
A "Nyilatkozat" - amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz - kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.
A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.
Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.
Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

Felhívjuk pályázóink figyelmét
Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:
- a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
- a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével - a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
- a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
- a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
- a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
- a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került - a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
- a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
- a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
- a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra - ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik - legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
- a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
- a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
- Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.
A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között - a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is - kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.
Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját - programra történt elkülönített - könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.
A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást - 8 napon belül - köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.
Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2018. november 12-én éjfélig lehet.
A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.
Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.
Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.
Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),
- amelyek 2016. előtt regisztráltak (2015-ben, vagy azt megelőző években), és
- jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,
legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.
A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4356-as, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.
A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás - álláspontja szerint - jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum