Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Szakképzési mobilitási tanúsítvány
Kiíró:
Tempus Közalapítvány; Európai Bizottság
Határidő:
05/17/2018
Érvényes:
05/17/2018
Tárgymutató:
szakképzési mobilitási tanúsítvány
Pályázhat:
Azok az intézmények, amelyek jelentős sikereket tudnak felmutatni a szakképzésben tanulók és dolgozók magas színvonalú mobilitásának szervezésében
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>


Azok az intézmények, amelyek jelentős sikereket tudnak felmutatni a szakképzésben tanulók és dolgozók magas színvonalú mobilitásának szervezésében, szakképzési mobilitási tanúsítványt nyerhetnek az Erasmus+ programban.
Szakképzési mobilitási tanúsítvány
(VET Mobility Charter)

A tanúsítvány lehetővé teszi tulajdonosai számára, hogy az elnyerését követő évtől a teljes programszakasz végéig (2020-ig) egyszerűsített formában pályázzanak szakképzési mobilitási tevékenységekre.
A tanúsítványt elnyerő intézmények várhatóan meg is tudják majd hosszabbítani a tanúsított státuszt a 2020 utáni programszakaszban, így a tervek szerint még hosszabb időre tudnak biztonságosan tervezni és szakképzési mobilitási projekteket megvalósítani.

Tanúsítványra olyan intézmények pályázhatnak, amelyek saját tanulóiknak/munkatársaiknak szerveznek külföldi mobilitást akkor is, ha ezt iskolai alapítvány / egyesület keretei között teszik:
- Ebben az esetben az alapítvány alapító okiratában szerepelnie kell, hogy tevékenysége a szakképző intézmény szakmai céljainak elérését szolgálja, vagy ahhoz aktívan hozzájárul. Amennyiben ilyen utalás nincs az alapító okiratban, akkor azt az alapítvány / egyesület és a szakképző intézmény közötti együttműködési megállapodással / szerződésben szükséges rögzíteni. Az alapító okirat vagy az együttműködési megállapodás másolatát csatolni kell a pályázathoz.

További feltétel, hogy a pályázó sikeresen lezárt legalább összességében 3 db Leonardo da Vinci és/vagy Erasmus+ szakképzési mobilitási projektet:
- A 3 projekt bármilyen kombinációban elfogadható (pl. 1 lezárt Leonardo és 2 Erasmus+ szakképzési mobilitási projekt).
- Iskolai alapítványi / egyesületi pályázatok esetében a korábbi projektek beszámításánál az átjárhatóság érvényesül: akár az alapítvány, akár az iskola volt pályázatai beszámíthatók, amennyiben a projektek megvalósításának szervezeti keretei azonosak voltak.

Mindezek mellett pedig a legutóbb lezárt három mobilitási projekt tekintetében a támogatás átlagos felhasználási arányának el kell érnie a 80%-ot.
További nem iskolai alapítványok, illetve más szervezetek esetében, melyek nem rendelkeznek saját tanulóval, munkatárssal a konzorciumi forma jelentheti a pályázat feltételét, amennyiben az minimum 3 hazai szervezet együttműködésében valósul meg. Ehhez az együttműködéshez intézményenként vagy közösen legalább minimum három korábbi lezárt LLP (Leonardo) vagy Erasmus+ szakképzési mobilitási projekt lezárása szükséges. Konzorcium esetén mindegyik szervezetnek rendelkeznie kell nemzetköziesítési stratégiával!
A pályázat további feltételeit, a formai és tartalmi követelményeket, valamint az értékelés szempontjait a felhívás és mellékletei részletesen ismertetik. A magyar nyelvű pályázati űrlap és minden útmutató, segédanyag elérhető a pályázati dokumentumok között.

Beadási határidő: 2018. május 17. déli 12.00 óra

http://www.tka.hu/palyazatok/2458/szakkepzesi-mobilitasi-tanusitvany





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum