Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Társadalmi innovációk - Új módszerek kipróbálása (Pilot) / EFOP-5.2.1-17
Kiíró:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Határidő:
Folyamatos
Érvényes:
12/12/2018
Tárgymutató:
társadalmi innovációk, új módszerek kipróbálása (Pilot) / EFOP-5.2.1-17
Pályázhat:
azon szervezet, mely, vagy amelynek alapítója, vagy valamely alapító tagja megfelel alábbi feltételeknek:
a) nyílt szervezet
b) tevékenységét 2011. december 31-e előtt megkezdte
c) alapító okirata tartalmazza a felhívás céljának megfelelő valamely tevékenységek végzését,
d) gyakorolt tevékenységei között szerepel kutatás, és/vagy módszertan kidolgozása és dokumentációja, és/vagy tudás-megosztási tevékenység is
e) mérleg szerinti éves eszköz- és forrás állománya az elmúlt három évben (2014 - 2015 - 2016) elérte legalább a 30 millió Ft-ot
f) mérleg szerinti éves személyi jellegű ráfordítása az elmúlt három évben (2014 - 2015 - 2016) elérte legalább a 15 millió Ft-ot
g) közhasznú státusszal rendelkezik
h) a közhasznú tevékenység bevétele az összes bevételből legalább 70%
A kiíró(k) adatai
FEKETE PÉNTEK FEKETE PÉNTEK FEKETE PÉNTEK FEKETE PÉNTEK
Az idei FEKETE PÉNTEKEN (november 24.) öt távoktatási tanfolyamunkra lehet majd jelentős árkedvezménnyel jelentkezni.
Szavazásra bocsátjuk, hogy melyik tanfolyamon lehessen 50%-os kedvezménnyel részt venni. A többi tanfolyamra a helyezésük szerint 40, 30, 20 és 10 % lesz a kedvezmény értéke.
Távoktatási tanfolyamainkról a http://tanfolyamok.pafi.hu oldalon tájékozódhat.
Szavazni az alábbi kérdőíven lehet:
https://goo.gl/forms/U0Xyhu3MOnMnzZEw2


A pályázattal kapcsolatos szerkesztői megjegyzések:
Elérhető a honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent EFOP-5.2.1-17 Társadalmi innovációk – Új módszerek kipróbálása (Pilot) kitöltő programja.

FELHÍVÁS
A (köz)szolgáltatások elérhetőségének és minőségének fejlesztése érdekében társadalmi innovációk kifejlesztését és kipróbálását célzó projektek megvalósítására

A Felhívás címe: Társadalmi innovációk - Új módszerek kipróbálása (Pilot)
A Felhívás kódszáma: EFOP-5.2.1-17
Magyarország Kormányának felhívása a humán szolgáltatásokat nyújtó állami és nem állami intézmények, szervezetek és fenntartóik számára, a társadalmi innovációk kifejlesztése és kipróbálása, a helyi szolgáltatások és közszolgáltatások elérhetőségének és minőségének fejlesztése érdekében.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a magyarországi (köz)szolgáltatások elérhetőségének és minőségének fejlesztését, esélyteremtő szerepének javítását. A cél elérését a Kormány a humán szolgáltatásokat nyújtó állami és nem állami intézmények, szervezetek, és fenntartóik együttműködésével tervezi megvalósítani jelen
Felhívásban foglalt feltételek mentén.

Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:
- a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt 50 000 000 Ft-300 000 000 Ft közötti támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;
- a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a Felhívásban meghatározottak szerint támogatási előleget biztosít;
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
- projektjük megvalósításával hozzájárulnak a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia, a Köznevelés-fejlesztési Stratégia, a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratéga, az Ifjúsági Garancia akcióterve, a Nemzeti ifjúsági stratégia (NIS), a Civil stratégia, a Nemzeti önkéntes stratégia, a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhely kiváltásról szóló stratégia, vagy az Egészséges Magyarország stratégia céljainak eléréséhez, amelyek célként fogalmazzák meg a (köz)szolgáltatások minőségének fejlesztését és esélyteremtő és hátránykompenzációs képességének erősítését;
- a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.

1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE
1.1. A felhívás indokoltsága és célja
A felhívás indokoltsága:
Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra egyik célja a (köz) szolgáltatások eredményességének javítása, struktúrájának megújítása és egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése. A tematikus célkitűzésekhez kapcsolódó EFOP prirotási tengelyek mellett az EFOP 5. prioritása támogatja a társadalmi innováció és a transznacionális együttműködés eszközeinek alkalmazását az Együttműködő társadalom és a Gyarapodó tudástőke által lefedett területeken (9. és 10. tematikus cél). Jelen felhívás eszközrendszere szinergikusan kapcsolódik az EFOP 5.2 intézkedéséhez (A társadalmi innováció javítása és a transznacionális együttműködés kiterjesztése), ezen belül is a társadalmi innovációk, új módszerek kipróbálásával (pilot) megvalósuló fejlesztésekhez.
Helyzetelemzés:
Magyarország kevésbé fejlett régiói számos problémával küzdenek, a (köz)szolgáltatások elérhetőségének és minőségének problémái, a képzett munkaerő hiánya, a lakosság elvándorlása, a korai iskolaelhagyás, a hátrányos helyzetű emberek számának stagnálása vagy növekedése mind rontja a versenyképességet és ezáltal az életminőséget.
A korábbi fejlesztési ciklusokban támogatott vagy más forrásból megvalósult projektek eredményei mellett továbbra is fennmaradtak olyan társadalmi hiányok és olyan problémák, melyek megoldása várat magára. Az új módszerek kipróbálásával megvalósuló pilot projekt célja ezen társadalmi hiányok és problémák kezelése és a hatékonyságban rejlő tartalékok kiaknázása innovatív módszerekkel.
A társadalmi innováció módszere olyan megközelítést jelent, ami összetett és sürgető társadalmi kihívásokra adandó válaszok megtalálásában segíthet. Gyakran egyszerre támaszkodik az új tudományos eredményekre és a helyi szereplők tapasztalataira és helyismeretére, így megalapozott, új, helyi sajátosságokhoz legjobban illeszkedő válaszok születhetnek a társadalmi problémákra. Emellett a legtöbb esetben kiemelten fontos szerepe van benne az újonnan létrejött együttműködéseknek, partnerségeknek. Az innováció célja lehet a szolgáltatás tartalmának megváltoztatása, de lehet célja a szolgáltatás átszervezése is (szabályozásának, igénybevételi feltételeinek, szolgáltatás nyújtásának körülményei, szakmai standardjai), differenciált közszolgáltatás kifejlesztése, amit együttesen ezentúl szolgáltatásfejlesztésnek hívunk.
Mindezek figyelembevételével a társadalmi innováció eszközével lehetséges újszerű megoldásokat, eljárásokat kifejleszteni és kipróbálni a társadalmat érintő problémákra. Jelen konstrukció azokra a problémákra koncentrál, amelyeket az EFOP 1 Együttműködő társadalom és EFOP 3. Gyarapodó tudástőke prioritási tengelyei felsorolnak. Annak érdekében, hogy a szolgáltatási rendszer hatékonysága új megoldásokkal javuljon:
1) segíteni kell, hogy létrejöjjenek és kiértékelésre kerüljenek olyan szolgáltatásfejlesztési kísérletek (pilotok), innovációk amelyek megoldásra váró problémákra keresik a szolgáltatási rendszerek logikájába illeszthető új válaszokat
2) segíteni kell, hogy létrejöjjenek azok az innovációs kísérletek, amelyek nagyobb szolgáltatói körben próbálják ki a kísérleti fázisban már sikeresen bizonyított megoldások alkalmazhatóságát, hatékonyságát.
3) segíteni kell olyan öntanuló, innovatív hálózatok kialakulását, ahol a szolgáltatóknak a problémákra adott megoldási kísérletei folyamatos reflexióra kerülnek a többi szolgáltató által és így ösztönzi a problémákra adott innovatív válaszok létrejöttét és egyúttal segíti azok elterjesztését is.
Jelen konstrukció a fentiek közül az állami és nem állami szervek szolgáltatásfejlesztési kísérleteinek (pilotok) megvalósítását támogatja.
A felhívás célja:
A felhívás célja, hogy a helyi társadalom életében fennálló problémák feltárásával, a helyi szükségletekre reagáló innovatív megoldások kidolgozásával és kipróbálásával (pilot) járuljon hozzá az adott térségben jellemző problémák megoldásához, a lakosság társadalmi helyzetéből és a területi jellemzőkből eredő hátrányainak kompenzálásához. A felhívás célja új innovatív kezdeményezések kipróbálásának támogatása a társadalmi ellátórendszerek különböző területein.
A konstrukció olyan innovatív beavatkozásokat kíván támogatni, amelyek a helyi problémák újszerű megközelítésével, a korábbi megoldásoknál hatékonyabban, eredményesebben járulnak hozzá, Az kísérletnek a következő területek közül egy vagy több megoldására kell koncentrálnia:
o családokat és fiatalokat érintő szolgáltatások,
o egészség megőrzése, egészségügyi szolgáltatás,
o egész életen át tartó tanulás,
o szociális ellátások és szolgáltatások, gyermekvédelem, gyermekjólét,
o köznevelés, ezen belül:
- végzettség nélküli iskola elhagyás csökkentése,
- hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása,
- hátrányos helyzetű tanulók integrációja, és a
- köznevelési intézmények közötti átmenet segítése.
o társadalmi felzárkózás és befogadás, ezen belül:
- kisebb települések elszegényedése, elnéptelenedése,
- marginalizálódott társadalmi csoportok társadalmi-gazdasági integrációja,
- a közszolgáltatások (egészségügyi és közérdekű szociális szolgáltatások) elérhetőségének és minőségének javítása,
- adósság rendezések,
- bűnmegelőzés
A felhívás keretében elérni kívánt részcélok a következők:
- új módszerek és eljárások kidolgozása és kísérleti szintű alkalmazása, kipróbálása pilot projekt keretében
- a kísérleti projekt megvalósulását követő monitoring rendszer kialakítása és működtetése
- a kísérleti projekt eredmélnyes megvalósítása érdekében helyi és/vagy szakmai együttműködések létrehozása
- a kísérleti projekt további adaptációjának előkészítése,.
Jelen felhívás keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek.
Célcsoport:
A kevésbé fejlett régiókban élő hátrányos helyzetű személyek,
Beavatkozási logika:
A támogatást igénylő kidolgozza a kipróbálandó innovatív folyamatokat, módszereket, eljárásokat és kipróbálja a saját működési környezetében, intézményében, településén. A kísérletről leírást készítenek és hoznak nyilvánosságra, mely adaptálhatóvá teszi a kísérletet. A kísérleti projekt sikerességét egy független értékelő segítségével mérik.
Az innovációs kísérlet során az alkalmazandó, bevezetendő módszerhez leginkább illeszkedő módon (ez lehet képzés, tanulmányi látogatás, tankönyv, jó gyakorlatok összegyűjtése stb.) lehetséges szervezetfejlesztési eszközöket alkalmazni az új módszer, megközelítés tudásmenedzsment folyamatokba épülése érdekében. A független értékelő feladata pedig, hogy támogassa a mérhetőség feltételeinek kialakítását, a pilot megvalósítása során a mérhetőségre és az eredményességre vonatkozó visszajelzéseket adjon, a módszerhez és a kipróbálást végző szervezethez legjobban illeszkedő módon mérje, hogy mely elemek váltak adaptálás céljára leírhatóvá és miért.
A támogatott programok innovatív, újszerű, a korábbi megoldási módoknál hatékonyabb megközelítést alkalmaznak a helyi problémák megoldása érdekében.
A projekt céljaihoz illeszkedő, újszerű elemeket, a szereplők újraértelmezett viszonyrendszerét, újradefiniált kapcsolatait feltételező, valamely jelentős probléma kezelését közép, vagy hosszú távon biztosítani képes megoldások kidolgozása és kipróbálása a cél.
Illeszkedés a stratégiai környezethez
A tervezett konstrukció összhangban van a stratégiai környezettel olyan fejlesztéseket valósít meg, amelyeket következő stratégiák célul tűztek ki:
- Köznevelés-fejlesztési stratégia
- Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratéga
- Ifjúsági Garancia Akcióterv
- Nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II. (NTFS)
- Nemzeti ifjúsági stratégia (NIS)
- Civil stratégia
- Nemzeti önkéntes stratégia
- A fogyatékossággal élő személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhely kiváltásról szóló 2017-2036. évekre vonatkozó hosszú távú koncepció, illetve az
- "Egészséges Magyarország 2014-2020” Egészségügyi Ágazati Stratégia
Duna Régió Stratégia
Jelen felhívás keretében megvalósuló fejlesztések támogatják és szolgálják a DRS-ben a makro-régió egyes területei közötti nagyfokú regionális fejlettségbeli különbségek felszámolására, lényeges mérséklésére meghatározott célok megvalósulását.
A Duna Régió Stratégia 9. prioritásának (Az emberi erőforrásba és képességekbe való befektetés) beavatkozási területei kapcsán célul tűzi ki az elmaradott régiók, térségek versenyképes tudáshoz való hozzásegítését.
Illeszkedés az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív programhoz:
A konstrukció az EFOP az 5. prioritási tengely alatti 5.2 intézkedéshez (Társadalmi innováció és transznacionális együttműködések) illeszkedik, amely az Együttműködő társadalom és a Gyarapodó tudástőke által lefedett szakterületeken kívánja javítani a társadalmi kihívásokra adható válaszok hatásmechanizmusát újszerű megoldások kidolgozásával és kipróbálásával (pilot).
Kapcsolódási pontok:
A tevékenységek megvalósítása során biztosítani szükséges az egyéb európai uniós fejlesztésektől való, különösen az EFOP 1. prioritása (Együttműködő társadalom) és a 3. prioritás (Gyarapodó tudástőke) valamennyi intézkedésétől történő lehatárolást.
1.2. A rendelkezésre álló forrás
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 116 000 000 Ft.
Jelen kiírás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: minimum 7 db, maximum 42 db.
1.3. A támogatás háttere
Jelen felhívást az EFOP keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: Támogató) hirdeti meg a 1037/2016 (II. 9) számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján.

2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06/1 896-0000-ás, normál díjazású telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8:30-16 óráig, pénteken 8:3014 óráig fogadják hívását.
Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja!

3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK
Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek:
3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek
3.1.1. Önállóan támogatható tevékenységek
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:
3.1.1.1. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:

PROJEKT SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSA
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek kötelezően megvalósítandók:
1. A szakmai tervben ismertetett innovatív szolgáltatás, új módszer, eljárás részletes kidolgozása;
2. A kidolgozott innovatív szolgáltatás, új módszer, eljárás kísérleti megvalósítása és a visszacsatolások alapján a módszertan finomhangolása;
3. Az érintett intézmények (a helyi társadalomban működő és a projektre hatást gyakorló, vagy jogkörökkel rendelkező intézmények, szervezetek, akik tájékoztatása/felkészítése a projekt elindulásakor pl. önkormányzat, szakmai szervezetek, érintett célcsoportok érdekeit képviselő szervezetek). közti kapcsolatfelvétel, az együttműködés kereteinek kialakítása, eljárások kidolgozása az együttműködésre, az eredmények elismerésére, az esetlegesen felmerülő problémás helyzetek azonosítására, bejelentésére, kezelésére;
4. A szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket irányító team és szakmai megvalósító csoport létrehozása és működtetése; a megvalósításban résztvevők felkészítése az innovációhoz kapcsolódó specifikus tudás, kompetencia megszerzése érdekében, folyamatos műhelymunka
5. Az innovációhoz kapcsolódó monitoring tevékenység (a fejlesztés társadalmi hatástársainak folyamatos mérése) megvalósítása, a hatásmérési folyamat ellenőrzése és a hatásmérési folyamat eredményeinek értékelése külső szakértő által, adatgyűjtés, dokumentációs rendszer működtetése, mérés lebonyolítása;
6. A szakmai megvalósítók részére szóló és az innovációhoz kapcsolódó képzések, tréningek, kompetencia fejlesztések, workshopok, esetmegbeszélések vagy szupervízió kidolgozása, megvalósítása;
7. Szakmai programok, szolgáltatások szervezése, megtartása a célcsoporttal;
8. Csapatépítő és szabadidős program szervezése a célcsoport és a szakmai megvalósítók bevonásával;
9. A pilot adaptációját elősegítő tevékenységek:
- A nyílvánosság biztosítása melett a szakmai megvalósítók és együttműködők közötti hatékony együttműködést szogáló és az értékelést is támogató honlap fejlesztése és működtetése,
- tapasztalatmegosztó rendezvény szervezése potenciális adaptálók bevonásával,
- a külső értékelő bevonásával esettanulmány készítése és megosztása.
10. A projekt lényegi elemeinek módszertani és szakmai összegzése online kiadvány és/vagy könyv formájában
11. A projekt keretében megvalósult innovatív kísérletek és módszerek kiértékelése és értékelési zárójelentés készítése;Saját projekt-tevékenység közzététele a nyilvános felületén (legalább havonkénti frissítéssel);
12. Évente legalább 5 alkalommal ingyenes lehetőséget biztosítása az EFOP-5.2.4-17 Társadalmi innovációk - Adaptációk, új módszerek kiterjesztése elnevezésű felhívásban nyertes támogatottak számára az általa alkalmazott módszertan tanulmányozására (tudásmegosztási szakmai nap, lehetőleg helyszínen).

4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI
4.1. Támogatást igénylők köre
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
Konzorcium vezetőként vagy önálló támogatást igénylőként jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be azon szervezet, mely, vagy amelynek alapítója, vagy valamely alapító tagja megfelel alábbi feltételeknek:
a) nyílt szervezet
b) tevékenységét 2011. december 31-e előtt megkezdte
c) alapító okirata tartalmazza a felhívás céljának megfelelő valamely tevékenységek végzését,
d) gyakorolt tevékenységei között szerepel kutatás, és/vagy módszertan kidolgozása és dokumentációja, és/vagy tudás-megosztási tevékenység is
e) mérleg szerinti éves eszköz- és forrás állománya az elmúlt három évben (2014-2015-2016) elérte legalább a 30 millió Ft-ot
f) mérleg szerinti éves személyi jellegű ráfordítása az elmúlt három évben (2014-2015-2016) elérte legalább a 15 millió Ft-ot
g) közhasznú státusszal rendelkezik
h) a közhasznú tevékenység bevétele az összes bevételből legalább 70%.
A konzorciumvezető vagy önálló támogatást igénylő lehet (GFO kód szerint):
1) Egyéb alapítvány: GFO 569
2) Közalapítvány: GFO 561
3) Egyéb köztestület: GFO 549, amely a 2004. évi I. törvény 6. fejezete szerint Sportköztestületnek minősül
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

A konzorciumi tagoknak kötelező megfelelniük a következőknek:
a) tevékenységét legalább 2015. december 31-e előtt megkezdte,
b) 2015 évben az alkalmazottak éves statisztikai állományi létszáma minimum 2 fő;
c) amennyiben közszolgáltatásban kerül bevezetésre az adaptáció, úgy kötelező olyan szervezet konzorciumi tagként történő bevonása, mely szervezet jogosult az adott szolgáltatás nyújtására.
Konzorciumi tag lehet (GFO kód szerint):
1) Országos sportági szakszövetség GFO 515
2) Egyéb sportszövetség GFO 516
3) Egyéb szövetség GFO 517
4) Egyesület jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége GFO 519
5) Sportegyesület GFO 521
6) Vallási tevékenységet végző szervezet GFO 525
7) Nemzetiségi egyesület GFO 528
8) Egyéb egyesület GFO 529
9) Egyéb köztestület: GFO 549, amely a 2004. évi I. törvény 6. fejezete szerint Sportköztestületnek minősül
10) Bevett egyház GFO 551
11) Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy GFO 552
12) Elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jogi személy GFO 555
13) Egyházi szervezet technikai kód GFO 559
14) Egyéb alapítvány GFO 569
15) Közalapítvány GFO 561
16) Közalapítvány önálló intézménye GFO 562
17) Szociális szövetkezet GFO 121
18) helyi önkormányzat GFO 321
19) helyi önkormányzati költségvetési szerv GFO 322
20) helyi nemzetiségi önkormányzat GFO 371
Egy támogatást igénylő egy támogatási kérelmet nyújthat be, beleértve a konzorciumi tagságot is.
A jelen felhívásra a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet igényelhet támogatást.
Az elvárt (fő)tevékenységi kör egyházi szervezetek esetében nem releváns.
Közép-magyarországi régióban lévő székhellyel rendelkező szervezet akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha támogatást igénylőként - konzorcium esetén a konzorciumvezető, vagy bármely konzorciumi tag - a megvalósítás helyszínéül szolgáló telephellyel rendelkezik a kevésbé fejlett régiókban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl).
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség. A konzorcium tagjanak száma maximum 4 lehet a konzorciumvezetővel együtt.
Amennyiben egy támogatást igénylő az EFOP-5.2.1-17 felhívásra is nyújt be támogatási kérelmet, akkor nem nyújthat be támogatási kérelmet az EFOP-5.2.3-17 és EFOP-5.2.4-17 felhívások egyikére sem.
Amennyiben egy támogatást igénylő az EFOP-5.2.3-17 vagy EFOP-5.2.4-17 felhívásra nyújt be támogatási kérelmet, akkor nem nyújthat be támogatási kérelmet az EFOP-5.2.1-17 felhívásra.
4.2. Támogatásban nem részesíthetők köre
Lásd az ÁÚF "Kizáró okok listája” c. részben.
4.3. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. november 08. napjától 2018. év december 12. napig van lehetőség.
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
2017. november 08.-2017. november 29.
2017. december 06.-2018. január 31.
2018. február 07.-2018. április 18.
2018. április 25.-2018. október 03.
2018. október 10.-2018. december 12.
A támogatási kérelem benyújtásának módja online benyújtás, elektronikus kitöltő programon keresztül.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez a felhívás 6. pontjában leírt módon kell csatolni a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is! A nyilatkozat papír alapú példányát - ha azt nem minősített elektronikus aláírással látták el - postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás/futárposta-szolgáltatás (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság
1397 Budapest, Pf.: 504.
Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét!

5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Kérjük, a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak!
5.1. A támogatás formája
Jelen felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
5.2. A projekt maximális elszámolható összköltsége
Jelen felhívás esetében nem releváns.
5.3. A támogatás mértéke, összege
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 000 000 Ft, maximum 300 000 000 Ft.
b) A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
https://www.palyazat.gov.hu/efop-521-17-trsadalmi-innovcik-j-mdszerek-kiprblsa-pilot
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum