Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Nyílt ismételt pályázat az Európai Visszatérési Alap 2013. évi programjának keretében / BM/3382-1/2014
Kiíró:
Belügyminisztérium
Határidő:
06/02/2014
Érvényes:
06/02/2014
Tárgymutató:
Európai Visszatérési Alap 2013 / BM/3382-1/2014
Pályázhat:
A pályázók önállóan, de mással társulva is nyújthatnak be pályázatot. Egy szervezet több pályázatot is benyújthat, illetve többen partnerként vehetnek részt, azonban a pályázatok között átfedés nem lehetséges
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>


A pályázattal kapcsolatos szerkesztői megjegyzések:
A kiíró meghosszabbította a "Nyílt ismételt pályázat az Európai Visszatérési Alap 2013. évi programjának keretében" című pályázatának beadási határidejét, az új határidő: 2014.06.02.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A BELÜGYMINISZTÉRIUM
NYÍLT ISMÉTELT PÁLYÁZATOT HIRDET AZ EURÓPAI VISSZATÉRÉSI ALAP 2013. ÉVI PROGRAMJÁNAK KERETÉBEN

1. Közzététel hivatkozási száma: BM/3382-1/2014.
2. Stratégiai célok:
I.) Az önkéntes visszatérési tevékenységek további fejlesztése és javítása
II.) Stratégiailag jobb összpontosítás az uniós szabályokra olyan tevékenységek végrehajtása által, melyek a Visszatérési Irányelv által előírt követelményekhez kapcsolódnak
III.) A nemzeti képességek javítása a más tagállamokkal történő együttműködés révén
3. Prioritások:
Az Európai Visszatérési Alapból származó pénzeszközök az alábbi prioritásokra használhatóak fel:
A. Stratégiai megközelítés kidolgozásának támogatása a tagállamok általi visszatérés-igazgatáshoz
B. A tagállamok közötti együttműködés támogatása a visszatérések igazgatása terén
C. Különleges, innovatív nemzet(köz)i eszközök támogatása a visszatérés igazgatásának terén
D. A visszatérések igazgatására vonatkozó közösségi szabványok és bevált gyakorlatok támogatása.
4. A projektek időtartama:
A projektek maximális időtartama: 13 hónap.
A megvalósítás lehetséges időtartama: 2014. június 01. - 2015. június 30.
5. A projektek megvalósításának területi hatálya: 2008/458/EK bizottsági határozat XI. melléklet I.6. pontja.
6. A pályázat benyújtása
A pályázók önállóan, de mással társulva is nyújthatnak be pályázatot. Egy szervezet több pályázatot is benyújthat, illetve többen partnerként vehetnek részt, azonban a pályázatok között átfedés nem lehetséges.
7. A pályázatok beérkezési határideje, módja és helye: 2014. június 2. 12.00 óra
Személyes kézbesítés esetén (lezárt borítékban/csomagban/dobozban):
Belügyminisztérium
Támogatás-koordinációs Főosztály
1051 Budapest, József Attila u. 2-4.
Postai küldemény esetén (lezárt borítékban/csomagban/dobozban):
Belügyminisztérium
Támogatás-koordinációs Főosztály
Tóth Judit főosztályvezető
1051 Budapest, József Attila u. 2-4.
A határidő után beérkező pályázatok nem kerülnek átvételre.

8. A finanszírozás módja: elő- vagy utófinanszírozás.

9. További információ:
A pályázatok eredményének várható kihirdetése: 2014. július
A pályázattal kapcsolatos további részletek a Pályázati Útmutatóban találhatók, amely a jelen pályázati felhívás szövegével és a pályázati űrlapokkal együtt a Felelős Hatóság honlapján (www.solidalapok.hu > Európai Visszatérési Alap > Pályáztatás > 2013 > Európai Visszatérési Alap 2013. évi allokáció nyílt eljárási mód, 2. pályázatás) olvasható és tölthető le.
További felvilágosítás az alábbi email címen kérhető: eva@bm.gov.hu.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum