Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Polgári engedetlenség képzés a Közélet Iskolájában
Kiíró:
Közélet Iskolája
Határidő:
04/29/2020
Érvényes:
04/29/2020
Tárgymutató:
polgári engedetlenség képzés a Közélet Iskolájában
Pályázhat:
Erre a képzésre elsősorban olyan résztvevőket várunk, akik a közelmúltban részt vettek vagy jelenleg is részt vesznek valamilyen érdekérvényesítő munkában, és úgy érzik, hogy szeretnék bővíteni a saját maguk és közösségük vagy szervezetük eszköztárát a jogsértések és igazságtalanságok elleni fellépésben
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

Polgári engedetlenség képzés a Közélet Iskolájában

Sokan hallottak Gandhiról, Rosa Parksról vagy Martin Luther Kingről, mégis kevesen élnek a polgári engedetlenség eszközeivel. Pedig az érdekérvényesítés hagyományos eszközei gyakran elégtelennek bizonyulnak, és számtalan olyan igazságtalanságról tudunk, amellyel szemben akár törvénysértő eszközökkel is szükséges és igazolt fellépnünk.
"Ha valamit is megbántam, az eddigi jó magaviseletem. Miféle ördög bújt belém, hogy ilyen jól viselkedtem?" - írta Thoreau, a polgári engedetlenség politikai filozófiájának klasszikus szerzője. Ha magadra ismersz az idézetben, ez a képzés neked szól!

A kétnapos képzésen a következő kérdésekre keresünk válaszokat:
- Mit jelent a polgári engedetlenség, és mi igazolja a törvények megsértését? Mindez milyen előkészületekkel és kockázatokkal jár?
- Hogyan tegyük mindezt az erőszakmentesen?
- Mit tanulhatunk a közelmúlt magyarországi polgári engedetlenségi akciókból?
- Hogyan illeszkedhet a polgári engedetlenség egy hosszú távú kampánystratégiába?

Miért gyere el?
- Gyakorlatban tapasztalt képzők
- Elméleti és gyakorlati tudás egyensúlya
- Bevonó, változatos módszerek
- Sokszínű, nyitott és tenni akaró csoport

Kiket várunk?
Erre a képzésre elsősorban olyan résztvevőket várunk, akik a közelmúltban részt vettek vagy jelenleg is részt vesznek valamilyen érdekérvényesítő munkában, és úgy érzik, hogy szeretnék bővíteni a saját maguk és közösségük vagy szervezetük eszköztárát a jogsértések és igazságtalanságok elleni fellépésben. Előnyben részesülnek azok, akik maguk is valamelyik hátrányos helyzetű csoport tagjai, illetve ha egy szervezetet többen képviselnek a képzésen.
Mikor? 2020. május 16-17. (szombat-vasárnap) 10-18 óra
Hol? Auróra közösségi ház (Budapest 1084 Auróra utca 11.)
Jelentkezés és további információ az https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe40esPgl5-L0j8YzDO-yaAcX4a6DDs-ggzDQBsn6Jd2Hk1cw/viewform oldalon található űrlapon 2020. április 29-ig.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/479998685974018/

A képzést tartják:
Misetics Bálint: Szociálpolitikus, aktivista, A Város Mindenkié csoport alapító tagja. Számos polgári engedetlenségi akció szervezője, a téma gyakorlott képzője, a Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás című kötet szerkesztője.
Zubek Adrienn Árnika: Gyakorlott aktivista, képző, érdekképviseleti vezető. Hálózatépítéssel, stratégiai tervezéssel is foglalkozik, jelenleg a Polgár Alapítvány munkatársa, ahol alulról szerveződő roma közösségek érdekérvényesítő tevékenységét segíti.
A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 20.000 Ft/fő részvételi díjat vagy annak egy részét, hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek. A képzés alatt ebédet, valamint szükség esetén gyermekfelügyeletet utazási támogatást és szállást is biztosítunk. A képzés helyszíne fizikailag akadálymentesített.

Kapcsolat: http://www.kozeletiskolaja.hu, kozeletiskolaja@gmail.com, 06209571610 (Fernengel Ági)
Ez a képzés az ÉRDEKVÉDELEM MESTERFOKON sorozat része. Önmagában is hasznos, de elvégezheted mellé az alábbi képzéseinket is, hogy az érdekvédelem mestere legyél:
- Akció- és kampányszervezés képzés - február 22-23.
- Társadalmi mozgalmak és a hatalom képzés - június 6-7.
29 days ago (last edited 27 days ago), source
#képzés





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum