Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatása professzionális SZÍNHÁZI előadó-művészeti szervezetek részére
Kiíró:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Határidő:
07/05/2017
Érvényes:
07/05/2017
Tárgymutató:
kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatása - előadó-művészeti szervezetek
Pályázhat:
professzionális, létesítő okiratukban alap-, illetve főtevékenységük szerint előadó-művészeti szervezetek
A kiíró(k) adatai

Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására
professzionális SZÍNHÁZI előadó-művészeti szervezetek részére

A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

A pályázat célja
Az EMMI az előadó-művészeti szervezetek támogatásának részletes szabályairól szóló 428/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet 22. §-a a) b) c) e) g) pontok alapján nyílt pályázatot hirdet kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására, előadó-művészeti szervezetek számára, mely az Európai Bizottság SA. 34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozatnak megfelelő kulturális célú támogatás.

A pályázat keretösszege, pénzügyi forrása
A pályázati keretösszeg a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény alapján 113 000 000 Ft. A pályázat keretösszege az EMMI 2017. évi költségvetésében a 20/13/5 Az előadó-művészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok (működési és művészeti pályázatok) elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzaton rendelkezésre áll.

Az egyes altémákra fordítható keretösszegek meghatározása jelen kiírás "Az egyes altémákhoz tartozó részletes kritériumok és információk, az altémák keretösszegei” fejezetében található.
A beérkezett pályázatok függvényében az egyes altémákra meghatározott keretösszegek módosíthatók.
Egy pályázati cél csak egy pályázati altémából nyerhet támogatást.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A megítélt támogatás intenzitása legfeljebb 100% lehet. Kivétel 07-es altéma (Színházi nevelés), ahol az intenzitás a produkciós költségek esetében maximum 50% lehet.

A pályázók köre: professzionális, létesítő okiratukban alap-, illetve főtevékenységük szerint előadó-művészeti szervezetek. További, speciális kritériumokat az egyes altémák részletes ismertetője tartalmaz!

Nem nyújtható be pályázat azokhoz a szakmai programokhoz, amelyekhez a pályázó a 2016. évi kiemelt művészeti célú, EMMI által meghirdetett pályázaton támogatást nyert, továbbá azon szakmai programhoz, amely részben vagy egészben az EMMI 2016. évi határon túli előadó-művészeti szervezetek számára meghirdetett pályázatán támogatást nyert.

Nem folyósítható támogatás annak a nyertes pályázónak, amely a korábbi év(ek)ben az EMMI illetve jogelődjei és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), illetve Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Igazgatósága (továbbiakban EMET-NKAI) által nyújtott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, illetve az elszámolást a támogató/pályázat kezelője egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el.

A megvalósítás időszaka: 2017. május 16.-2018. június 30.
A felhasználás (a megvalósult tevékenységéhez kapcsolódó, a támogatás terhére elszámolható költségek teljesítésének) időszaka: 2017. május 16.-2018. június 30.

Jelen pályázati felhívásban meghatározott megvalósítási és felhasználási véghatáridő módosítására nincs lehetőség!
A pályázat benyújtásának határideje
A pályázatok postára adásának határideje: a pályázati kiírásnak az NKA portálján történő megjelenésétől számított 35. naptári nap, a jelen pályázati felhívás esetében 2017. július 5.

A pályázat kezelője: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - NKA Igazgatósága (EMET-NKAI)

Nevezési díj, saját forrás
A pályázat benyújtásához nevezési díjat nem kell fizetni.
A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges.

A pályázat tartalmi elemei
1. Pályázati adatlap
Az adatlap letölthető az EMET-NKAI portáljának nyitó oldalán (http://www.nka.hu), a főmenü sorban elhelyezett "EMMI” menüpontra kattintva, az aktuális pályázati felhívások almenüpontból.

2. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek
2.a) Költségkalkuláció (a Pályázati adatlap 1. számú melléklete; több cél esetén, az adott altémánál leírtak szerint több darab);
2.b) Jogi dokumentáció VAGY Nyilatkozat(a Pályázati adatlap Kitöltési útmutatója szerint) - a jogi dokumentáció vagy a Nyilatkozat hiánypótlására nincs lehetőség! Amennyiben több altémába is nyújt be pályázatot a szervezet, az eredeti jogi dokumentációt vagy Nyilatkozatot elegendő egy altémához eredetiben benyújtani (míg a többi altémához benyújtott anyagba elegendő másolatot csatolnia azzal, hogy a másolaton fel kell tüntetni, hogy melyik altémába benyújtott csomagban található az eredeti dokumentáció.);
2.c) Az adott altémánál felsorolt, kötelezően benyújtandó szakmai anyagok;
2.d) Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről (maximum 5 oldal terjedelemben).

A pályázat benyújtásának módja
A teljes pályázati anyagot (azaz: pályázati adatlap, költségkalkuláció, jogi dokumentumok, az adott altémánál felsorolt, kötelezően benyújtandó szakmai anyagok és szakmai beszámoló) az alábbiak szerint kérjük feladni:
- KÉT nyomtatott (egy eredeti és egy másolati) példányban, kizárólag postai úton, egyetlen küldeményben, az eredeti példányt megkülönböztetett jelzéssel ellátva

TOVÁBBÁ a fenti küldeménynek tartalmaznia kell
- CD-re vagy DVD-re kiírva, a szakmai kuratórium taglétszámának megfelelő példányszámban a teljes pályázati anyagot mellékletekkel együtt (a CD/DVD-re rá kell írni a pályázó nevét). Csak olyan CD / DVD nyújtható be, amelyet Windows rendszerű gépeken futtatni lehet.

TOVÁBBÁ
- a fentieken túl a szövegkönyvekből:
- Katona József produkciós pályázati (02.) altémában + 4 darab (összesen 6 db!)
- a Weöres Sándor bábszínházi pályázat (05.) altémájában + 3 darab (összesen 5 db!)
nyomtatott példányt is be kell nyújtani.
Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a "Kitöltési útmutató”-ban a Jogi dokumentáció címszó alatt felsorolt - a pályázóra vonatkozó - dokumentumok VAGY a Nyilatkozat hiánypótlására nincs lehetőség!

Hiányosan vagy nem az előírás szerint benyújtott jogi dokumentáció esetén a pályázat nem kerül befogadásra!
Az NKA internetes regisztrációja során korábban benyújtott jogi dokumentációt az EMET-NKAI-nak jelen EMMI-pályázat esetében nem áll módjában elfogadni.

A pályázat benyújtásának helye
Postacím: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - NKA Igazgatósága - FEKPO
H - 1389 Budapest, Pf. 128.
vagy nagyobb csomag esetén a postai cím: 1085 Budapest, Gyulai Pál u. 13.
A borítékra és a pályázati adatlapra is kérjük ráírni a pályázat rövid címét és az altéma számát, például: "Kiemelt műv.cél színház - 02.Katona altéma

A pályázat formai és tartalmi elbírálásának módja
A) A pályázat befogadása
A pályázat befogadásáról az EMET-NKAI, legfeljebb a pályázat benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot. A pályázat befogadása során az EMET-NKAI vizsgálja, hogy
- a pályázatot a benyújtásra meghatározott határidőn belül nyújtotta-e be a pályázó,
- az igényelt támogatási összeg meghaladja-e a maximálisan igényelhető mértéket,
- a támogatási arány meghaladja-e a pályázati kiírásban meghatározott maximális támogatási intenzitást,
- a pályázó a pályázói körbe tartozik-e,
- a pályázó teljes körűen benyújtotta-e a jogi dokumentációt.

B) A hiánypótlás
Ha a befogadott pályázatot a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET-NKAI - a hibák, hiányosságok megjelölése mellett - e-mailen, egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására / hiánypótlására egyetlen alkalommal - a megadott határidőig - van lehetőség.
A hiánypótlás benyújtására a felszólítás megküldését követő 3 napon belül van lehetőség. A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
(A pályázónak olyan értesítési e-mail címet kell megadnia, amelynél a levél címzett általi fogadását a levelező rendszer automatikus visszaigazolással dokumentálni tudja illetve, amelyet naponta ellenőriz.)
A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ha
- bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a jogi dokumentációt, amellyel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
- hiányzik vagy nem teljes vagy nem megfelelő a cégszerű aláírás a kötelezően benyújtandó dokumentumokon
- hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.
Az EMET-NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, illetve a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat tájékoztatással küldi meg az érintett szakmai kuratóriumnak.

A pályázat elbírálásának határideje
A döntéshozó a rendelkezésre álló keret támogatott pályázatonkénti elosztásáról a pályázatok benyújtási határidejét követően, legkésőbb 65 napon belül dönt.

A pályázatok bírálatára vonatkozó eljárás
A beérkezett pályázatokról szóló döntései megalapozásához a kultúráért felelős miniszter nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár (döntéshozó) az érintett előadó-művészeti bizottság javaslata figyelembevételével szakmai kuratóriumokat kér fel.
A döntésekre a szakmai kuratóriumok előterjesztése alapján az érintett előadó-művészeti bizottságok tesznek javaslatot.
A szakmai kuratóriumok a pályázatokat a kuratórium munkájára vonatkozó Működési szabályzat szerint és saját szakmai tapasztalata, szakmai tanácsadók beszámolói, személyes konzultációk, videó dokumentációk és a benyújtott pályázatban szereplő információk alapján bírálja el.
A szakmai kuratóriumok döntési javaslatot tesznek az EMET-NKAI-FEKPO által tájékoztatással megküldött, hiányos vagy hibás pályázat elutasításáról és a szakmailag megalapozatlan pályázatról. Az elutasított és szakmailag megalapozatlannak minősített pályázatot/kat a kuratóriumok nem értékelik, és nem pontozzák.
A szakmai kuratórium a bírálat során vizsgálja a költségkalkulációban igényelt jogcímek szakmai megalapozottságát is.
A szakmai kuratórium döntési előterjesztését pontozásos értékelés alapján határozza meg. A kuratóriumi ülésen a szakmai vita alapját - a szakmai kuratórium tagjai által pályázatonként kitöltött értékelőlapok összesítését követően kialakult - rangsor képezi. A szakmai kuratórium az ülésen szavazással dönt a támogathatósághoz szükséges, minimálisan elérendő pontszámról, a végleges rangsorról és összpontszámokról, valamint a pályázatokra vonatkozó konkrét támogatási összeg-javaslatról.
A szakmai kuratórium a döntési előterjesztést indokolással látja el.
A szakmai kuratórium a pályázaton forráshiány miatt nem támogatott, de szakmailag megfelelő (a támogathatósághoz szükséges, minimálisan elérendő pontszámot teljesítő) pályázatok támogatási összeg-javaslatát, az összpontszámok alapján kialakult sorrendjét - altémánként - is meghatározhatja.

A pályázat elbírálása során a szakmai kuratóriumok az alábbi szempontokat veszik figyelembe
1. a program szakmai minősége és értéke
2. a szakmai program megvalósíthatósága
3. a szakmai program és igényelt összeg realitása, összhangja
4. a program várható hatása
5. a költségvetés realitása

Közzététel
A pályázat kiírója a döntést követően a http://www.nka.hu, a http://www.emet.gov.hu és a http://www.kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozza
1. a nyertes pályázók nevét, székhelyét
2. a támogatás célját
3. az elért összpontszámot
4. a támogathatósághoz szükséges, minimálisan elérendő pontszámot
5. a megítélt támogatási összeget
6. a forráshiány miatt elutasított pályázók megjelölését, sorrendjét, a jogszabályban rögzített szabályok szerint esetlegesen adható támogatási összegét
7. indokolást

Értesítés
A pályázót a támogatási döntés meghozatalát követő tizenöt napon belül az EMET-NKAI írásban értesíti az eredményről.

Jogorvoslat
Az államháztartáson kívüli igénylő/ kedvezményezett az EMET-NKAI-nál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amellyel szemben jogorvoslatnak van helye, vagy amely a támogatás igénylőjére, illetve a kedvezményezettre vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg. A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül, írásban van lehetőség.
Az EMET-NKAI megvizsgálja, hogy a kifogás tartalmazza-e az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 102/D. § (4) bekezdésében meghatározott adatokat. Az EMET-NKAI - ha a kifogásban foglaltakkal egyetért - megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy továbbítja a kifogást az emberi erőforrások minisztere részére.”
A kifogást az EMET-NKAI - további intézkedésre - haladéktalanul megküldi az EMMI-nek. Ha érdemi vizsgálat nélküli elutasításnak nincs helye, a kifogást az EMMI annak kézhezvételétől számított harminc napon belül érdemben elbírálja.
A kifogásra vonatkozó további szabályokat az Ávr. 102/D. § tartalmazza.

Szerződéskötés
A támogatási szerződés (szerződés) megkötésének feltétele, hogy a nyertes pályázó a szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A pályázati adatlap tartalmazza azokat a nyilatkozatokat, amelyeket az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet Ávr. 75. §-a a szerződés megkötéséhez kötelezően előír. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető szerződés.

A támogatás folyósítása
A támogatás folyósítására egy összegben kerül sor támogatási előleg címén, vagy az elszámolás elfogadását követően, legkésőbb 2018. június 30-ig.
A támogatás folyósítására a szerződés mindkét fél általi aláírását követően, a szerződésben meghatározott időpontban és feltételek szerint kerül sor.
A szerződéskötés időpontjában
- folyamatban lévő vagy megvalósítás előtt álló programok esetén a támogatás, támogatási előlegként folyósítandó;
- már megvalósult programok esetén a támogatás a benyújtott szakmai beszámoló az EMMI Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztálya, illetve a pénzügyi elszámolás az EMET-NKAI FEKPO általi elfogadását követően folyósítandó.

A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezett az elnyert támogatást csak a támogatási szerződésben rögzített célra fordíthatja, és köteles a támogatás felhasználásáról a szerződés és a gazdálkodására vonatkozó előírások szerint számot adni.

A szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás hiánypótlására egyetlen alkalommal van lehetőség.
A szakmai beszámolóban ismertetni kell a támogatás felhasználásnak, valamint a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait és tapasztalatait, ki kell térni a megvalósulás körülményeire, valamint elemezni kell a megvalósítás szakmai eredményességét és hozadékát, konkrét eredményeit (eredménytelenség esetén annak okait).

Produkció létrehozása esetén - a szöveges beszámolón kívül - beküldendő a produkcióról készült DVD-felvétel és sajtóanyagok (a kedvezményezett által megjelentetett vagy írt saját anyag nem).

Produkció létrehozása / forgalmazása esetén be kell számolni a lejátszott előadások számáról, előadásonkénti nézőszámáról, az előadások helyszíneiről, a részletes szereposztásról, illetve a megjelent sajtóanyagok, promóciók linkjét/linkjeit meg kell jelölni a beszámolóban.
A pénzügyi elszámolásnak tartalmazni kell a támogatási szerződésben rögzített költségkalkuláció alapján benyújtott:
1. a kedvezményezett nevére szóló, eredeti dokumentumon érvénytelenített bizonylatokról készített hitelesített másolatokat (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (pénztárbizonylat, ennek hiányában pénztárfőkönyv/pénztárnapló másolata, banki terhelési értesítő, szerződés, teljesítésigazolás stb.).
2. a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.
3. a megbízási díjak, tiszteletdíjak, számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
4. A 02. Katona produkciós pályázat altéma esetében a pénzügyi elszámolás részét képezi a szerző számára történt 600 000 Ft összegű szerzői díj kifizetését igazoló pénzügyi bizonylatok, továbbá a színház és a szerző között megkötött szerződésben rögzített díj kifizetését igazoló dokumentum - mint saját forrásként elszámolt összeg, - mely nem azonos ezen pályázaton elnyert 600 000 Ft összegű szerzői díjjal. Amennyiben a produkció bemutatására és az azt követő 5 lejátszott előadás megvalósulására 2018. június 30-ig nem kerül sor, akkor kizárólag a szerzői díjra jogosult a támogatott.
5. A 05. Kortárs gyermek, ifjúsági és felnőtt bábszínházi művek támogatása és előadásaik megszületésének elősegítése altéma szakmai beszámolójához szükséges benyújtani a szövegkönyvet, amennyiben a pályázathoz nem, vagy csak szinopszist nyújtottak be.
Produkciós kiadások elszámolásánál (tiszteletdíj, kellék-, díszlet-, jelmez költségek stb.) az eredeti számlára az előadás címének rögzítése kötelező.
Idegen nyelven kiállított bizonylatok, szerződések esetén a tartalom fordítása szükséges.
Nem magyarországi fizetőeszközben történő pénzügyi elszámolás esetén az "Elszámoló lap”-on a számla tárgyát magyar nyelven is, továbbá a számla összegét a számla teljesítése napján érvényes MNB középárfolyamon forintra átszámítva is fel kell tüntetni.
A fent említett eredeti számlák, okiratok szükség esetén bekérhetők, vagy a helyszínen ellenőrizhetők.

Nem számolható el
a) a pályázati céllal össze nem függő kiadások,
b) más pályázati forrásból finanszírozott kiadások,
c) az előadó-művészeti szervezet - amennyiben az előadó-művészeti tevékenységen, mint alap/fő tevékenységen kívül más tevékenységet is folytat - központi irányítása általános költségeinek a számviteli politikában meghatározott módon arányosított, nem előadó-művészeti tevékenységre jutó hányada,
d) a nem előadó-művészeti tevékenységek közvetlen kiadásai,
e) ingatlanon végzett felújítás, beruházás költségei, ingatlanon elszámolt értékcsökkenés,
f) visszaigényelhető vagy nem a kedvezményezettet terhelő adók,
g) társasági adó, helyi adó, idegenforgalmi adó, vámköltség, illeték, különadó stb.,
h) bírság, kötbér, perköltség, hatósági díj,
i) banki kezelési költségek, banki műveletek költsége, kamattartozás kiegyenlítése, hitel, egyéb pénzügyi műveletek költségei,
j) árfolyamveszteségek, árfolyamkockázat-biztosítással kapcsolatban felmerült költségek,
k) társasági részesedések (üzletrész, részvény) vásárlásával összefüggő költségek,
l) föld-, telek-, ingatlanvásárlás költségei,
m) természetbeni hozzájárulások (ideértve a reprezentáció költségeit is),
n) rendezvény-, utazásszervezés költsége.
o) oktatási tevékenység költsége

Nem számolható el továbbá a jutalom jogcímen kifizetett tétel; múzeumi, edzőtermi, uszodai színházi stb. belépőjegy; ajándékutalvány; DVD film; zenei DVD; szakkönyv; alkohol; cigaretta; ajándékutalvány; személyes higiéniás-, egészségmegtartó és javító termékek; fehérnemű vásárlása; a szervezet üzemben tartásában/tulajdonában levő személy-, tehergépjárművéhez kapcsolódó karbantartási költségek, illetve éves autópályadíj; telefonszámlán szereplő telefonvásárlás /részletfizetési díj, szerencsejáték díja, adomány, szavazás költsége, emeltdíjas szám hívása, kártyás/internet feltöltés, biztosítás díja; könyv, kerékpár (ez utóbbi kettő esetében kivétel, ha a produkcióban szerepel); illetve adásvételi szerződéssel - magánszemélytől - vásárolt olyan termék, amely kereskedelmi forgalomban kapható.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást nyújt
szakmai kérdésekben az EMMI Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályán:
- Villányiné Sasvári Csilla táncszakmai referens a (00-36-1) 795-42-98-as telefonszámon;
a pályázati adatlap és a költségkalkuláció kitöltésével kapcsolatban az EMET-NKAI-nál
- Szalay Mónika a (00-36-1) 327-4375 telefonszámon vagy a monika.szalay@emet.gov.hu e-mail címen,
- Kovács Krisztina osztályvezető a (00-36-1) 327-4380 telefonszámon vagy a krisztina.kovacs@emet.gov.hu e-mail címen.

Felhívjuk továbbá pályázóink figyelmét, hogy az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét, így többek között:
- a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségükre.
- a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a működési célú költségvetési támogatások kivételével - a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati kiírásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
- a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiánypótlásra; ha a hibák, hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok a hiánypótlás során pótolhatók, a támogató megfelelő határidő kitűzésével felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség.
- a 88. § (3) bekezdése szerint fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha a támogatási szerződés megkötését követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.
- A 84. § (2) bekezdés részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait.
- a 90. § (1) bekezdése szerint köztartozás esetén a köztartozás, de legfeljebb a költségvetési támogatás kifizetésére irányuló átutalási megbízás összegét a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kedvezményezettenként és adónemenként - ha valamennyi köztartozásra nem biztosít fedezetet adónemenként, a fennálló köztartozás arányaiban - utalja át az állami adó- és vámhatóságnak. A visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül.
- a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
- a 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az EMET-NKAI írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.
Hiánypótlásra, ha jogszabály, pályázati kiírás vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
- a 95. § (2) bekezdés alapján a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
- a 97. § (4) bekezdés alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok (a szakértő által, egyedileg adott pontszámokat kivéve) közérdekű adatoknak minősülnek. A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény alapján a pályázat meghatározott adatait a kiíró az EMET-NKAI-n keresztül közzéteszi a http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu honlapon.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati dokumentumok



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum