| Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak |
|
|
| |
Cím: | Dr. Szegő Tamás-díj |
Kiíró: | Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány |
Határidő: | 09/08/2008 |
Érvényes: | 09/08/2008 |
Tárgymutató: | publikáció az elesettekért, díj |
Pályázhat: | 30 év alatti újságíró |
|
A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót (aki 2008. december 31-ig nem tölti be 30. életévét) - az írott vagy az elektronikus média bármely területén -, aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért. A díjra minden újságíró pályázhat saját munkájával - szöveg, fotó, mozgókép, hang -, egyénileg. Indoklással és a megjelent művekkel javaslatot tehet egy-egy szerkesztőség, osztály, közösség, a MÚOSZ bármelyik szakosztálya, valamint az illető főszerkesztője is. Pályázni a 2007. szeptember 7. és 2008. szeptember 8. között a nyomtatott sajtóban, az Interneten megjelent egyes cikkekkel, fotóriportokkal, rádióban vagy televízióban elhangzott műsorok felvételével és sorozatokkal lehet. Egy pályázó legfeljebb három önálló művel jelentkezhet. A pályázatokat (személyi adatokkal: születési év, hó nap, lakcím, értesítési cím, e-mailcím, telefonszám) 2008. szeptember 8-ig kérjük a MÚOSZ szakosztályok titkárságára eljuttatni (1016 Budapest, Naphegy tér 8.) az írásos anyagokat nyolc példányban, DVD-t, CD-t négy, a fotókat két példányban. A díj átadására 2008. október 3-án, Szegő Tamás születésnapja utáni napon, pénteken kerül sor, a MÚOSZ székházában. A díjazott az alapítvány 100 000 Ft összegű ösztöndíját nyeri el. A díj és a vele járó ösztöndíj odaítéléséről a kuratórium dönt. További információ: Kiss Tímea tel: 478-9070, e-mail: timea.kiss@muosz.hu http://www.muosz.hu |
|
| |
![]() |
| Felhasználási feltételek |