| Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak |
|
|
| |
Cím: | Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolása (Konvergencia régiók) / TÁMOP-5.4.9-11/1 |
Kiíró: | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
Határidő: | 06/18/2012 |
Érvényes: | 06/18/2012 |
Tárgymutató: | alapszolgáltatások, modellkísérlet / TÁMOP-5.4.9 |
Pályázhat: | azon települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be pályázatot főpályázóként, amelyekben a pályázattal érintett települések összlakosságszáma meghaladja a 10 000 főt (KSH besorolással, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 8/2010. (VIII. 25.) KSH közlemény alapján): Költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek közül: - Helyi önkormányzat (KSH 321) - Többcélú kistérségi társulás (KSH 326) - Helyi önkormányzatok jogi személyiségű társulása (KSH 327) - Területfejlesztési önkormányzati társulás (KSH 328) A jelen kiírás keretében konzorciumok is benyújthatnak pályázatot. A konzorcium tagjai a pályázat benyújtására jogosult, fent felsorolt intézményeken kívül működési engedéllyel rendelkező, szociális és/vagy gyermekjóléti alapszolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezetek és helyi önkormányzati költségvetési szervek lehetnek (KSH besorolással, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 8/2010. (VIII. 25.) KSH közlemény alapján): - Helyi önkormányzati költségvetési szerv (KSH 322) - Jogi személyiségű nonprofit szervezetek közül: o Egyéb egyesület (KSH 529) o Egyház, egyházi intézmény: - Egyház (KSH 551) - Önálló egyházi intézmény (KSH 552) - Egyház önálló szervezete (KSH 553) - Egyházak szövetsége (KSH 554) - Egyéb egyházi szervezet (KSH 559) o Egyéb alapítvány (KSH 569) o Közalapítvány (KSH 561) o Nonprofit gazdasági társaságok: - Nonprofit korlátolt felelősségű társaság (KSH 572) - Nonprofit részvénytársaság (KSH 573) - Jogi személyiség nélküli nonprofit gazdasági társaságok közül: o Nonprofit betéti társaság (KSH 622) |
|
|
A pályázattal kapcsolatos szerkesztői megjegyzések: Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent "Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális össszekapcsolására" című kiírás beadási határideje megváltozott. A pályázatok beadására 2012. június 18-ig van lehetőség. A kitöltő program megjelenése hamarosan várható, kérjük kísérjék figyelemmel az NFÜ honlapját. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.4.9-11/1 Konvergencia régiók A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE A1. Alapvető cél és háttér információ A szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások rendszerének fejlődését egyre erősödő differenciálódás jellemzi. Amint a szakmai tudások, készségek specializálódnak, az intézményrendszer is egyre tagoltabban működik, egyre finomodnak - s ezzel óhatatlanul egyre bonyolultabbá válnak - funkciói, szolgáltatásai. A szociális és gyermekjóléti intézményrendszer jogi szabályozása ellentmondásosan képes csak követni a szakma (szakmák) működésének változásait: az újabb szakmai eredmények, problémakezelésmódok megjelenésével újabb és újabb ellátási, szolgáltatási formák jelennek meg az ágazati szabályozásban, ám kevés eredményes törekvést tudunk felmutatni az egyre komplexebb rendszer koordinációs funkcióinak erősítésében. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. az alábbi alapszolgáltatásokat nevesíti kötelező feladatnak 10 000 fős lakosság esetében: étkeztetés, családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, gyermekek napközbeni ellátása, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali intézményi ellátás. Ezen intézményesült alapszolgáltatások a jelenlegi integrációs lehetőségekkel sem képesek komplex módon segíteni, választ adni a lakosság összetett problémáira, s azon belül a nagycsaládos, speciális életviteli nehézségekkel bíró személyek/családok, az idősek, a demens betegek, a fogyatékos személyek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek szükségleteire. El kell érni azt, hogy a szolgáltatást nyújtók az adott területen élő lakosság igényeire adekvát választ tudjanak adni a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatásokon belül, melyet megfelelő, helyi ismérvekre épülő tudás átadással, fejlesztéssel valósítanak meg. A TÁMOP-5.4.9 pályázati program alapvető célja a szociális és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése, működési hatékonyságának javítása olyan szolgáltatási, szolgáltatás-koordináció kialakításával, mely a lakosság problémáira komplex megoldást nyújt, a felmerülő igényeknek megfelelően működő, probléma centrikus, rövid reakcióidejű szolgáltatások kialakításával. A pályázati programnak és az egyes kedvezményezetteknek - tekintettel szolgáltatásfejlesztési jellegére - szorosan együtt kell működniük a szociális szolgáltatások modernizációját szolgáló TÁMOP konstrukciókkal (TÁMOP-5.4.1). A2. Részcélok - A szolgáltatások hatékonyságának növelése annak érdekében, hogy az ellátotti célcsoport a szükségleteire épülő komplex szolgáltatásnyújtás jöjjön létre és az elért célcsoport erősebb ön-érdekérvényesítő és önellátási képességet alakíthasson ki. - A szociális szolgáltatások rendszerének egyéb szolgáltatásokkal való kiegészítése annak érdekében, hogy a problémamegoldó szolgáltatásnyújtás során, az adott szolgáltatáshalmaz egészében adjon választ az ellátott és családja problémájára. - A hatékony szolgáltatás-koordináció, mely túlnyúlik adott ellátások keretein, s az ellátási területen lévő erőforrások egészére alapoz. - A saját lakókörnyezetben való életvitel támogatása (szemben az intézményi elhelyezéssel), A3. Rendelkezésre álló forrás A pályázat meghirdetésekor az elszámolható közkiadásokra rendelkezésre álló keretösszeg 3 008 000 000 forint. A konstrukció keretében az ESZA és ERFA alapok közötti átjárhatóság alapján az ERFA típusú tevékenységek fedezetére az elszámolható költségek összegének maximum 3,37%-a, azaz 101 369 600 forint fordítható. Jelen kiírás forrását az Európai Szociális Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A4. Támogatható pályázatok várható száma A támogatott pályázatok várható száma: 90-130 db. B. PÁLYÁZÓK KÖRE B1. Jogi forma Jelen pályázati kiírás keretében azon települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be pályázatot főpályázóként, amelyekben a pályázattal érintett települések összlakosságszáma meghaladja a 10.000 főt (KSH besorolással, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 8/2010. (VIII. 25.) KSH közlemény alapján): Költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek közül: - Helyi önkormányzat (KSH 321) - Többcélú kistérségi társulás (KSH 326) - Helyi önkormányzatok jogi személyiségű társulása (KSH 327) - Területfejlesztési önkormányzati társulás (KSH 328) A jelen kiírás keretében konzorciumok is benyújthatnak pályázatot. A konzorcium tagjai a pályázat benyújtására jogosult, fent felsorolt intézményeken kívül működési engedéllyel rendelkező, szociális és/vagy gyermekjóléti alapszolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezetek és helyi önkormányzati költségvetési szervek lehetnek (KSH besorolással, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 8/2010. (VIII. 25.) KSH közlemény alapján): - Helyi önkormányzati költségvetési szerv (KSH 322) - Jogi személyiségű nonprofit szervezetek közül: o Egyéb egyesület (KSH 529) o Egyház, egyházi intézmény: - Egyház (KSH 551) - Önálló egyházi intézmény (KSH 552) - Egyház önálló szervezete (KSH 553) - Egyházak szövetsége (KSH 554) - Egyéb egyházi szervezet (KSH 559) o Egyéb alapítvány (KSH 569) o Közalapítvány (KSH 561) o Nonprofit gazdasági társaságok: - Nonprofit korlátolt felelősségű társaság (KSH 572) - Nonprofit részvénytársaság (KSH 573) - Jogi személyiség nélküli nonprofit gazdasági társaságok közül: o Nonprofit betéti társaság (KSH 622) A jelen kiírás keretében a fent felsorolt szervezetek konzorciumai is benyújthatnak pályázatot, amelyhez konzorcium létrehozására irányuló együttműködési megállapodást kell kötni az útmutató 8. számú mellékletét képező megállapodás minta alapján. A konzorciumi együttműködési megállapodással a tagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy a projektet annak támogatása esetén a projektdokumentációban meghatározott módon közösen megvalósítják. Konzorcium tagja csak olyan szervezet lehet, amely a Pályázati Felhívásban meghatározott követelményeknek megfelel és támogatásban részesülhet. (Felhívjuk a figyelmet, hogy az aláírt konzorciumi együttműködési megállapodást szkennelt formában kell a pályázatot tartalmazó CD/DVD-n szerepeltetni). A konzorciummal szemben támasztott feltételek: - Konzorciumi tagok maximális száma 5, a konzorcium vezetővel együtt. - A konzorciumvezető kizárólag önkormányzat, vagy önkormányzati társulás lehet - Egy önkormányzat csak egy pályázatban vehet részt, akár főpályázóként, akár konzorciumi partnerként, függetlenül attól, hogy pályázatát önállóan nyújtja be, vagy társulás tagjaként vesz részt benne. Amennyiben az önkormányzat társulási tagként vesz részt a pályázatban, akkor a kistérségi társulás pályázatához mellékelni kell a társulás valamennyi tagja által aláírt nyilatkozatot arról, hogy a társulási tag önállóan nem nyújt be pályázatot jelen kiírásra. - Nonprofit szervezet csak abban az esetben lehet a konzorcium tagja, ha a működési engedélyében szereplő ellátási területe a projekt megvalósítás helyszínén van. - Finanszírozás módja: tagonként történő finanszírozás. A konzorciumok esetében valamennyi konzorciumi tagnak meg kell felelnie a Pályázati Felhívásban meghatározott követelményeknek, minden konzorciumi tag részt vesz a pályázat alapvető céljának megvalósításában, továbbá támogatásban részesül. Amennyiben együttműködő partner bevonására is szükség van, akkor az együttműködő partner támogatásban nem részesül, a Támogatási Szerződést nem írja alá. B2. Méret A pályázatban résztvevő települési önkormányzat(ok) vagy önkormányzati társulás(ok) összlakosságszámának el kell érnie a 10 000 főt, a 2011. 01. 01-jei KSH adatok alapján. B3. Székhely Devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező szervezet pályázhat. Amennyiben a pályázatot konzorciumban valósítják meg, úgy valamennyi konzorciumi tagnak meg kell felelnie ennek. Nonprofit szervezet székhelyétől függetlenül csak abban az esetben lehet a konzorcium tagja, ha a működési engedélyében szereplő ellátási területe a konvergencia régióban van. B4. Iparág Jelen pályázati felhívás esetében nem releváns. B5. Típus/karakter Jelen pályázati felhívás esetében nem releváns. B6. A pályázat benyújtásának feltételei és a Támogatási Szerződés megkötésére vonatkozó kizáró okok A pályázat benyújtásának egyéb feltételei 1. A pályázat benyújtásának időpontjában a Pályázó ellen nem folyhat csőd-, végelszámolási vagy felszámolási eljárás, vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás. Amennyiben a Pályázó ellen csőd-, végelszámolási vagy felszámolási, vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló jogszabályban meghatározott eljárás indul a pályázat elbírálásáig, illetve a Támogatási Szerződés lejártáig, annak tényét a Pályázónak azonnal be kell jelenteni. 2. A Pályázónak írásbeli nyilatkozatot kell adnia arról, hogy megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. - (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek, és az Áht. 109. - (4) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendelet szerint vizsgálandó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja. 3. A Pályázó nevét, a projekt tárgyát, a döntés időpontját (év, hónap) a támogatás elnyerése esetén a 4/2011. (I.28.) Korm. rendeletben szabályozott módon az NFÜ közzéteszi. 4. A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárulását adja, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az államit adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011 (XII.31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) meghatározott más jogosultak hozzáférjenek. 5. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.84. §- ában foglaltak szerint visszafizeti. 6. Abban az esetben, ha a Pályázó szervezet helyzetében változás áll be, illetve a pályázati célok megvalósítását akadályozó bármely esemény következik be, úgy a Pályázónak a Közreműködő Szervezetet haladéktalanul értesítenie kell. 7. Amennyiben a Pályázó biztosíték nyújtására köteles, a Pályázó a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 33. §-ában meghatározott biztosítékokat a támogatás (ideértve az előleget is) első folyósításáig rendelkezésre bocsátja. 8. A Pályázónál a projekt saját forrásának rendelkezésre kell állnia, és azt az Ávr. 72. - (3) bekezdés aa)-ad) pontjai szerint igazolnia kell. 9. A projekt keretében beszerzett ingatlan vagyontárgy a fenntartási kötelezettség fennállása alatt az NFÜ előzetes jóváhagyása és az 1083/2006 EK rendelet 57. cikkében meghatározott feltételek sérelme nélkül nem idegeníthető el és nem terhelhető meg. 10.A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban Knyt.) 6.- (1) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi okok a Pályázó személyével, illetve a Pályázóként megjelölt szervezettel szemben nem állhatnak fenn. 11.Amennyiben a fenti törvényhely szerinti összeférhetetlenség a pályázat benyújtását követően merül fel, vagy a Pályázó a törvény bármely rendelkezését megsérti, a pályázatot a pályázati eljárásból kizárják, és támogatásban nem részesülhet. 12.A pályázat benyújtásával a Pályázó nyilatkozik, hogy eleget tett a Knyt. rendelkezéseinek az érintettségével kapcsolatban, illetve az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében. 13.Amennyiben a Knyt. 8. - (1) bekezdés valamely pontja szerinti érintettség a Pályázóval, illetve a Pályázóként megjelölt szervezettel kapcsolatban felmerül, annak az NFÜ honlapján történő közzétételét 8 munkanapon belül a Pályázónak kezdeményeznie kell a pályázatot befogadó szervnél, az érintettséget megalapozó körülmény pontos megjelölésével a jelen Pályázati Felhívás mellékletét képező közzétételi kérelem alapján. 14.Amennyiben a Knyt. 8. - (1) szerinti érintettség a Pályázó személyével, illetve a Pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, az NFÜ honlapján e körülmény közzétételére sor kerül. 15.Nem nyújthat be pályázatot az a helyi önkormányzat - ideértve a helyi önkormányzat részvételével működő települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulását, helyi önkormányzatok társulását, valamint 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletben foglaltak szerint létrehozott konzorciumot is -, amely nem felel meg az Ávr. 94. §-ában foglaltaknak. Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a pályázó szervezet helyzetében változás áll be, illetve a pályázati célok megvalósítását akadályozó bármely esemény következik be, úgy a pályázónak a közreműködő szervezetet haladéktalanul értesítenie kell. A Támogatási Szerződés megkötésére vonatkozó kizáró okok Nem köthető Támogatási Szerződés azzal, a. aki a jogszabályban a Támogatási Szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, a dokumentumokat nem nyújtja be vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja (különös tekintettel az Ávr. 72. §-ában, valamint a Támogatási Szerződés esetén a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 34. - (2) bekezdésében meghatározott nyilatkozatokra); b. aki a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a Támogatási Szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem vagy csak részben teljesítette, kivéve a vis maior eseteit; c. aki ellen csőd-, végelszámolási vagy felszámolási eljárás, vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás van folyamatban; d. akivel szemben a Knyt. 6. §-ában foglalt összeférhetetlenségi ok áll fenn; e. aki nem felel meg az Áht. 50. - (1) bekezdésben megfogalmazott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek; f. aki a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett; g. a projekt megvalósításának elindításához szükséges jogerős hatósági engedélyekkel vagy az azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentummal nem rendelkezik. C. A PÁLYÁZAT TARTALMA A pályázati program célcsoportjai: 1. közvetlen célcsoport: a projektben résztvevő szakemberek, szervezetek 2. közvetett célcsoport: alapszolgáltatást igénybevevők és hozzátartozóik C1. Támogatható tevékenységek köre 1. Projektelőkészítés: a. Szakmai koncepció elkészítése, b. Közbeszerzés; 2. A projekt megvalósításával összefüggő menedzsment és adminisztrációs tevékenység; 3. A szolgáltató intézmény(ek), szolgáltatás(ok) szervezetfejlesztése: tréningek szervezése, lebonyolítása, szervezetfejlesztéshez kapcsolódó szakértői támogatás igénybevétele; célcsoport képzése; 4. Szükségletdiagnosztikai eljárások és új dokumentációs rendszer kialakítása: A szolgáltatásokat igénylők állapotának, helyzetének, problémájának felmérésére szolgáló eljárás kidolgozása: felmérőlap, kérdőív, interjú alapján kitöltött szükséglettérkép stb készítése) 5. Kiegészítő szolgáltatások biztosítása (beleértve az ellátásban szereplő közvetett célcsoport mellett megjelenő hozzátartozók számára nyújtott kiegészítő szolgáltatásokat is); 6. Lakossági tájékoztatás, érdekérvényesítés támogatása, hozzátartozók felkészítése; 7. Módszertani eszköztár és ajánlások készítése: a meglévő szolgáltatások, illetve a kiegészítő szolgáltatások, az intézményközi kapcsolatokban megjelenő tevékenységek részletes szakmai szabályainak kidolgozása; 8. Szolgáltatás koordinációs tevékenység, szervezetmenedzsment egységes rendszerének kialakítása és működtetése, szolgáltatások közötti eljárási út kialakítása: a szociális ellátást igénybevevő családok esetvitelében megjelenő kapcsolódó szolgáltatások közötti szabályozott és menedzselt együttműködés, ami az esetátadások, a közös esetvitel vonatkozásában szabályozza a felelőségi köröket, a szolgáltatások közötti elérést, annak módját, az esetekkel kapcsolatos konzultációt, s ezt dokumentációval és felelősségi körökkel működteti; 9. A szolgáltatások eredményességi mutatóinak folyamatos monitorozása, elemzése, a szükséges visszacsatolások elvégzése a szolgáltatások hatékonyságának növelése érdekében; 10.A saját lakókörnyezetben való életvitel támogatásához alkalmazott módszerek, modellek értékelése; 11.Szupervízió, folyamat- és szakértői támogatás, tapasztalatcsere, konzultáció biztosítása; 12.Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása; ERFA típusú támogatható tevékenységek: 1. Átalakítások, felújítások; 2. Eszközbeszerzés, informatikai fejlesztések. Felhívjuk figyelmüket arra, hogy integrált intézmény vonatkozásában kizárólag az alapszolgáltatások fejlesztését megcélozó tevékenységek valósíthatóak meg. D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOK D1. Támogatás formája Vissza nem térítendő támogatás. D2. Támogatás mértéke A projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a. D3. Támogatás összege A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege: 20 000 000 Ft, de legfeljebb 35 000 000 Ft lehet. D4. Az önrész összetétele Jelen pályázati felhívás esetében nem releváns. D5. Egyéb pénzügyi eszközök Jelen pályázati felhívás esetében nem releváns. D6. Biztosítékok köre Biztosítéknyújtás tekintetében a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 33. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. A támogatás visszafizetésének biztosítéka a felhívásban meghatározottak szerint a) bankgarancia, b) ingatlan jelzálog, vagyont terhelő zálogjog kikötése, c) vállalkozások és nonprofit szervezetek esetében a támogatást igénylő szervezet vezetőjének, vagy tulajdonosának kezességvállalása, vagy d) garanciaszervezet által vállalt kezesség lehet. Felhívjuk figyelmüket, hogy a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 33. - (5) bekezdése alapján a támogatási összeg - ideértve az előleget is - első folyósítása csak akkor engedélyezhető, ha a biztosítékok a támogatási szerződésben foglaltak szerint rendelkezésre állnak. Nem köteles biztosítékot nyújtani az a pályázó, aki, vagy akinek a projektje a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet 33. - (8) bekezdésében meghatározott kitételek valamelyikének megfelel. E. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatokkal kapcsolatos részletes eljárásokat a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet és a Nemzeti Fejlesztési Miniszter az egységes működési kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítása (a továbbiakban: EMK) szabályozza. E1. A pályázati kiírás felfüggesztése és megszüntetése Jelen pályázati kiírásra nem vonatkozik. E2. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati adatlapon, a felhívásban, valamint az útmutatóban előírt mellékletekkel, elektronikusan nyújtható be. A projekt adatlap kitöltése kizárólag az NFÜ által rendszeresített kitöltő program alkalmazásával történhet. A kitöltő program letölthető a http://www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapról. Felhívjuk a figyelmet, hogy a projekt adatlapot kizárólag .xzip formátumban fogadjuk el; pdf vagy más formátumban benyújtott projekt adatlap feldolgozására nincsen lehetőség. Az xzip file-ban csatolt adatlap nem lehet üres és a megfelelő konstrukcióra kell vonatkoznia. A projekt adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható, továbbá hiánytalanul, minden kérdésre választ adva, minden mezőt ki kell tölteni. Az adatlaphoz tartozó nyilatkozatot papír alapon, a hivatalos képviselő által az aláírási címpéldányban feltüntetett módon aláírva kell benyújtani. Kézzel írott pályázatok feldolgozására nincs lehetőség. A pályázatot (kitöltött projekt adatlapot és a felhívásban, valamint az útmutatóban előírt mellékleteket) elektronikus adathordozón (kizárólag egyszer írható, írásvédett CD/DVD lemezen) a pályázati kiírás részét képező, kinyomtatott és cégszerűen aláírt nyilatkozattal együtt zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni: Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-5.4.9-11/1 (Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására) Közreműködő Szervezet: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft (ESZA Nonprofit Kft.) 1385 Budapest, Postafiók 818. Amennyiben a pályázatot csomagként kívánja feladni, a csomagon az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft (ESZA Nonprofit Kft.) 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület címzést kell feltüntetni. Kérjük, hogy a CD/DVD lemez tokján jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati Felhívás kódszámát (TÁMOP-5.4.9-11/1 - Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására), a pályázó nevét és címét. Kérjük, ellenőrizze a kitöltött adatokat, illetve győződjön meg a kitöltés sikerességéről, az adathordozó épségéről! A pályázati kiírással kapcsolatos további dokumentumok az http://www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapról tölthetőek le. További felvilágosítás az ujszechenyiterv@nfu.gov.hu e-mailcímen, illetve a 06-40/638-638 telefonszámon kapható. Felhívjuk a figyelmet, hogy a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 21. - (7) bekezdése alapján az ESZA Nonprofit Kft. a pályázatok benyújtásának határidejét megelőző tizedik napig biztosítja, hogy a támogatást igénylők kérdéseket tehessenek fel, és azokra ésszerű határidőn, de legkésőbb a kérdés KSZ-hez való érkezését követő 7 napon belül tájékoztatást kapjanak. A pályázatok benyújtása a felhívás megjelenését követő 10. naptól kezdve 2012. június 18-ig lehetséges. A pályázatok benyújtása és elbírálása egy szakaszban történik. Amennyiben az elektronikus benyújtás során a benyújtott dokumentum(ok)ban érzékelhető minőségromlás van, ami a bírálatot érdemben befolyásolhatja, a KSZ kérheti az érintett dokumentumok utólagos, papír-alapú benyújtását is, ami azonban nem minősül hiánypótlásnak. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok: Pályázati útmutató (pdf, 354 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) Adatlap (doc, 454 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 1_1_koltsegvetes_sablon (xls, 7 233 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 3_ESZA_Altalanos_utmutato_az_elszamolhato_koltsegekrol (pdf, 268 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 4_ERFA_Altalanos_utmutato_az_elszamolhato_koltsegekrol (pdf, 264 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 5_Utmutato_kedvezmenyezettek_tajekoztatasi_kotelezettsegeirol (pdf, 192 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 6_melleklet_USZT_arculati_kezikonyv (pdf, 5 836 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 7_Tamogatasi_szerzodes_tervezete (pdf, 150 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 8_Konzorciumi_megallapodas_palyazathoz (doc, 763 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 9_Konzorciumi_megallapodas_TSZ-hez (doc, 1 553 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 10_Szakmai oneletrajz minta (doc, 69 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 11_Kozzeteteli_kerelem_minta (doc, 752 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 12_Nyilatkozat_az_elektronikus_formaban_benyujtott_palyazathoz (doc, 163 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 13_Nyilatkozat_csekely_osszegu_tamogatasrol (doc, 755 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 14_Erteket_a_penzert_utmutato (pdf, 46 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 15_Kornyezeti_fenntarthatosagi_szempontok (pdf, 78 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 16_Eselyegyenlosegi_utmutato (pdf, 67 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 17_Szakmai_koncepcio_elkeszitesi_utmutato (pdf, 78 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 18_Nyilatkozat_a_kistersegi_tarsulasok_tagonkormanyzatai_szamara (doc, 752 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 20_OTMR_adatlap (doc, 790 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) 21_Nyilatkozat_konzorciumi_partner_reszere (doc, 164 kB) (Feltöltve: 2012-01-16) Csatolt dokumentumok letöltése egyben |
Ingyenes
|
| |
| Felhasználási feltételek |