Pályázatok Pályázatok
jegyzet ( 2012.03.15)

Nyomtatóbarát változat

Vissza


Hogy kerülhető el az adatvesztés a kitöltőprogram lefagyásakor
Nagy Krisztina pályázatíró saját tapasztalatai alapján kidolgozott eljárását osztotta meg velünk. Köszönjük!

Tisztelt Szerkesztő!

Az "Olvasói vélemény a Lefagyás véglegesítés előtt c. íráshoz" kapcsolódóan szeretnék pár tapasztalatot és javaslatot megosztani Önnel/Önökkel, hátha valakinek segítségére lehet a pályázatok elkészítése során. Szomorúnak tartom, hogy technikai "bakik" okán pályázati tervek hiúsulhatnak meg.

Valóban bonyolult helyzet a kitöltő programokkal való nehézségek áthidalása minden érintett fél számára. Én magam több esetben tapasztaltam, hogy "lefagyott" a program, valamint más pályázatíró kollégáim is jártak már hasonlóan.

Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a kitöltőprogram  - az általam ismert legtöbb esetben - a dokumentumok csatolása során/után omlik össze. Természetesen nem kizárt egyéb problémás helyzet kialakulása sem a kitöltőprogram kapcsán, de mivel eddig főként a fenti esettel találkoztam, így arra szeretnék pár "praktikát" javasolni, mely esetlegesen többféle esetben is segítségére lehet a pályázók számára.

Én személy szerint a következőket javaslom azok számára, akik kitöltőprogramot használnak:
1. Ha a kitöltendő szöveges részek, táblázatok, egyéb adatok először dokumentumban kerülnek kidolgozásra, akkor az adatlap esetleges újrakezdése esetén nem kell újra megfogalmazni az eddig elkészült anyagokat.
2. Az xzip fájl, amit a program készít, napi szinten, vagy a programba éppen feltöltött adatmennyiségtől függően mentsük el más biztos helyre a gépünkön (akár többet is megtartva), így amennyiben a program illetve a fájl sérül, egy korábbi verzió még a rendelkezésünkre fog állni a (részben vagy teljesen) kitöltött pályázatunkból. (Technikailag: A program újratelepítése után újra létre kell hozni egy üres, adott pályázatra vonatkozó adatlapot, majd a program bezárása után elég a Mentés mappában szereplő vonatkozó xzip fájlt kitörölni, és bemásolni az elmentett fájlunkat az előző helyére. Végezetül újraindítva a programot, már a "biztonsági mentésünket" fogjuk tudni tovább folytatni.)

Legutóbbi alkalommal engem a fenti "biztonsági intézkedések" mentettek meg attól, hogy kicsússzak a benyújtási határidőből (a leadás napján fagyott le a program, és tűnt el belőle a komplett pályázat - az xzip fájl pedig tönkrement). Telefonon próbáltam tanácsot kérni az ESZA Nonprofit Kft-től, ahol az ügyintéző nagyon kedves és segítőkész volt, azonban annál többet, hogy kezdjem elölről az újratelepített program kitöltését, nem tudott mondani.

Bízok abban, hogy az ESZA Nonprofit Kft jelzi a pályázók által jelentett problémákat a kitöltőprogram készítői felé, és hamarosan orvosolni fogják az észlelt hibákat.

Tisztelettel:

Nagy Krisztina



Kapcsolódó anyagok
A fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasították
Lefagyás a véglegesítés elött címmel egy olvasónk esetét írtuk le "A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése" elnevezésű kiírás kitöltőprogramjával. Az említett ügyben a fellebbezést még nem bírálta el a kiíró, de egy hasonló esetben már meghozta döntését. >>>
Olvasói vélemény a Lefagyás véglegesítés előtt c. íráshoz
Lefagyás a véglegesítés elött címmel egy olvasónk esetét írtuk le "A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése" elnevezésű kiírás kitöltőprogramjával. Ezzel kapcsolatban írt véleményt olvasónk. >>>
Lefagyás a véglegesítés elött
Olvasónk "A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése" elnevezésű kiírás kitöltőprogramjával dolgozott a határidő napján, amikor az a véglegesítés elött lefagyott. >>>