Pályázatok Pályázatok
tudósítás ( 2010.07.03)

Nyomtatóbarát változat

Vissza


A TÁMOP 5.1.3.-09/2 pályázat információs napjainak legfontosabb tapasztalatai
Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért című pályázati program

A pályázati konstrukciónak két komponense van. Az egyes feladata, hogy segítse a kettes komponens pályázatait szakmailag, mind a tervezés, pályázatírás, mind pedig a megvalósítás szakaszában. Ez a folyamat 2010. május 1-vel megkezdődött: az Autonómia Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Szociális Szakmai Szövetség és a VÁTI Nonprofit Kft. által alkotott konzorcium végzi a TÁMOP 5.1.3.-09/1. pályázat keretében.

Június első felében az országban 9 helyen tartottunk információs napokat, ahol a mi támogató projektünk bemutatása és a kettes komponens (a minél magasabb szinten megvalósítandó helyi felzárkóztató programok) kiírásának ismertetése mellett szakmai beszélgetésekre is sor került a szociális szolgáltatások, a közösségfejlesztés és a közösségi tervezés témaköreiben.
A leendő pályázók között voltak, akik már kész tervekkel érkeztek, és voltak, akik még csak érdeklődési szinten foglalkoztak a kiírással. A legtöbb kérdés a kiírásban elvárt három szakmai irány közös munkájára érkezett. Elvárás ugyanis, hogy a szociális munka, a közösségfejlesztés és a vidékfejlesztés együttműködésével szakmaközi projekttervek szülessenek és valósuljanak meg. E mellett elvárás az is, hogy ilyen tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket is bevonjanak a projektekbe.
Nehéz az egy-egy szakmát képviselő szakembereknek elszakadni saját ágazatuktól, és egy több szakmából álló csapattal elképzelni, megtervezni a mély és súlyos gondok megoldását. Épp ezért úgy gondoljuk, hogy ez az egyik meghatározó eleme a születendő projekteknek, amelyben támogatást nyújthatunk, hisz személyes konzultációk alkalmával szociális, közösségfejlesztő és vidékfejlesztő szakemberek közösen segítenek a szakmaköziséget megtalálni és kidolgozni a projektekben. Fontos, hogy emiatt a pályázatot készítők már a tervezés elején felvegyék velünk a kapcsolatot.

Információ a www.melyszegenyseg.hu honlapon található, kapcsolatfelvételre pedig (061) 237-6020-as telefonszámon és info@melyszegenyseg.hu email címen van lehetőség.


Molnár Aranka
Közösségfejlesztők Egyesülete

_______________________________________________

Kapcsolódó anyag

A pályázati kiírás >>>

Egy konzultáció videóösszefoglalója: