Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Szennyvízelvezetés és tisztítás / KEOP - 1.2.0/B
Kiíró:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Határidő:
04/30/2010, 07/16/2010, 10/15/2010
Érvényes:
10/15/2010
Tárgymutató:
szennyvízelvezetés és tisztítás / KEOP - 1.2.0/B
Pályázhat:
1. Települési önkormányzatok (321)2 egyénileg;
2. Települési önkormányzatok társulásai (322, 366, 951);
3. A Magyar Állam (mint közműtulajdonos) felhatalmazása alapján, saját nevében eljáró szervezet és települési önkormányzat(ok) közösen (konzorcium);
4. A Magyar Állam (mint közműtulajdonos) felhatalmazása alapján, saját nevében eljáró, az állam többségi tulajdonában lévő Zrt. (114)
A kiíró(k) adatai
soremelés
A pályázattal kapcsolatos kiírói közlemények:
04/12/2010Megjelent a KEOP 1.2.0/B pályázathoz tartozó kitöltő program A KEOP 1.2.0/B számú Szennyvízelvezetés és –tisztítás című pályázati konstrukcióhoz tartozó kitöltő program 2010. április 12-től elérhető az NFÜ honlapján.
03/12/2010Változás a KEOP–1.2.0 kiírásban A „Szennyvízelvezetés és tisztítás” című
KEOP – 2009 – 1.3.0 kódszámú pályázati kiírás „Pályázati Felhívás és Útmutató” című, 2009. március 12-én megjelent dokumentuma 2010. március 12-től módosul.
03/01/2010Változás a KEOP 1.2.0/B kiírásban A pályázati konstrukcióhoz tartozó költség-haszon elemzési program valamint annak felhasználói leírása 2010. március 1-től elérhető a honlapon. A benyújtásra kerülő pályázatok költség-haszon elemzését a programot alkalmazva kell elkészíteni.
02/23/2010Megjelent a KEOP-120/B, Szennyvízelvezetés és -tisztítás című pályázat A pályázat szakmai támogatási feltételei lényegében megegyeznek a korábbi kétfordulós szennyvíz pályázatéval, azonban az előkészítési költségek a továbbiakban utólagosan számolhatók el.


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
a
Környezet és Energia Operatív Program
Szennyvízelvezetés és tisztítás
konstrukció
KEOP - 1.2.0/B jelű
egyfordulós alkomponenséhez

A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE
A pályázati felhívás és útmutató a Kormány által elfogadott 2009-2010-es időszakra vonatkozó Környezet és Energia Operatív Program akciótervei alapján kerültek kidolgozásra.
A pályázati felhívás egységcsomag fő dokumentumai a következők: a pályázati felhívás és útmutató, a projekt adatlap, az adatlap kitöltését segítő útmutató, a megvalósíthatósági tanulmány útmutató (és sablon), a költség-haszon elemzési útmutató és a támogatási szerződés minta. A pályázati felhívás és útmutató, valamint a kötelező tanulmány segédletei tartalmazzák a pályázáshoz szükséges feltételeket, míg a támogatási szerződés minta a megvalósításra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket összegzi. Egyéb, a pályázati felhívás és útmutatóban nem szabályozott kérdésben a jogszabálygyűjteményben felsorolt jogszabályokat kell alkalmazni. A pályázati egységcsomaghoz tartozik még az Arculati Kézikönyv, amely a tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségek útmutatója.
Jelen pályázati útmutató megjelenésétől visszavonásig érvényes. A KEOP-120/B egyfordulós alkomponens tekintetében a benyújtásra kerülő pályázatok esetében a megvalósíthatósági tanulmány és a költség-haszon elemzés kidolgozására a jelen pályázati útmutatóban, továbbá a kapcsolódó útmutatókban megadott előírások érvényesek.
Azon pályázatokra, amelyek a KEOP-120 kétfordulós konstrukció első fordulójában sikeresen szerepeltek, a KEOP-120/B jelű pályázaton nem indulhatnak, azonban részletes megvalósíthatósági tanulmányukat és költség-haszon elemzésüket jelen útmutató mellékletei szerint is benyújthatják. A KEOP-1.2.0 és KEOP-1.2.0/B pályázatok szakmai vonatkozású támogatási feltételei megegyeznek.
A1. Alapvető cél és háttér információ
A konstrukció általános célja a 91/271/EGK irányelvnek, valamint a Csatlakozási Szerződésben vállalt kötelezettségnek megfelelően, a 2000 LE (lakosegyenérték) feletti agglomerációk csatornázási feladatainak, szennyvízkezelésének, korszerű iszapkezelésének és hasznosításának, valamint a folyékony hulladék szennyvíztisztító telepi elhelyezésének támogatása.
A konstrukció speciális célja az uniós és a hazai jogszabályi előírások, programok időarányos megvalósítása, különösen az ország települései csatornázottságának és az összegyűjtött szennyvizek befogadóba engedése előtti biológiai tisztítás arányának növelése.
A települési szennyvíz tisztításáról szóló 91/271/EGK irányelv és a Csatlakozási Szerződésben vállalt határidők teljesítése érdekében folytatni kell a - többször módosított - Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról (továbbiakban NTSZMP) szóló hatályos 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet végrehajtását, az új közműves szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszerek kiépítését, a meglévő szennyvízcsatorna rendszerek bővítését, illetve a szennyvíztisztító telepek korszerűsítését, legalább biológiai fokozatú tisztítás kiépítését, a szennyvíziszap-kezelés, hasznosítás fejlesztését, és a folyékony hulladék fogadó műtárgyak szennyvíztisztító telepi kiépítését.
Magyarországon a közműolló - az évi 2,1-2,7 százalékpontos zárulás mellett - 2004-ben még mindig meghaladta a 30 százalékpontot. 2004-ben az ország településeinek csak 62,2%-a volt csatornázott és az összegyűjtött szennyvíznek csak 66,5%-a került biológiai tisztítás után a befogadókba.
A fokozottan érzékeny területen elhelyezkedő településeken, illetve településrészeken, ahol a szakszerű, egyedi szennyvízkezelés nem jöhet szóba, biztosítani kell a települési folyékony hulladék elszállítását (tengelyen történő szállítással) és kezelését, valamint a hasznosítás fejlesztését. A települési folyékony hulladék szennyvíztelepi fogadását ki kell alakítani.
A pályázati útmutatóban foglaltak általános információkat és szabályokat tartalmaznak, az egyes pályázatokra vonatkozó konkrét előírásokat a támogatási szerződés tartalmazza.
A2. Részcélok
Jelen pályázati konstrukcióban nem értelmezhető.
A3. Rendelkezésre álló forrás
A projektek előkészítésére és megvalósítására rendelkezésre álló tervezett támogatási keretösszeg az útmutató megjelenésekor, 2009-2010 időszakban 40 milliárd forint.
A pályázati keretek módosulhatnak, figyelembe véve
- a már támogatást nyert projektek támogatási összegét (lekötések mértéke), illetve
- a forint/euró árfolyam változását.
Jelen pályázati kiírás forrását a Kohéziós Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A4. A támogatás odaítélése során alkalmazandó eljárás
Jelen kiírásban a pályázatok egyfordulós eljárás keretében kerülnek kiválasztásra.
A projekt-előkészítési időszak alatt a projektek részletes kidolgozását a Közreműködő Szervezet folyamatos szakmai és menedzsment tanácsadással segíti.
A támogató döntést követően megkötött támogatási szerződés alapján a projektgazdának lehetősége van a kidolgozás/előkészítés egyes költségeinek (pl. megvalósíthatósági tanulmány, kiviteli tervek költségei) utólagos elszámolására.
Azok a projektek nyújthatók be bírálatra, amelyek
- nem vesznek részt a KEOP-1.2.0 konstrukció kétfordulós eljárásrend szerinti projektfejlesztési szakaszban;
- teljesítik a jelen útmutatóban rögzített követelményeket.
Azon projektek esetében, amelyek teljes költsége (elszámolható és nem elszámolható költségek összesen) eléri a 25 000 000 eurót, az eljárásrend a 1083/2006/EK rendelet 39-41. cikkében foglaltak szerint a nagyprojektekre vonatkozó eljárásrend szerint bővül.
Annak megállapításához, hogy egy projekt nagyprojektnek minősül-e, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megjelenő közleményben kihirdetett, negyedévente felülvizsgált - a pályázat benyújtásakor érvényes - technikai árfolyamot kell alapul venni.
Az összeghatár megállapításánál figyelembe kell venni továbbá, hogy a nettó összegen kívül a levonható és le nem vonható áfa összege is beleszámít a 25 000 000 euró összeghatárba, függetlenül attól, hogy a le nem vonható áfa elszámolható vagy nem elszámolható költség.
A nagyprojektek értékelése a JASPERS program szakértőinek bevonásával történik. A projektek támogatásáról nem történik mindaddig döntés, amíg a JASPERS programiroda a projekthez ún. guidance note, vagy completion note dokumentumot nem bocsát ki.
A JASPERS szakértők munkájukat a kedvezményezett által angol nyelvre fordított megvalósíthatósági tanulmány (legalább változatelemzés, műszaki leírás fejezet), költséghaszon elemzés és a Bizottság 1828/2006/EK rendeletének megfelelő támogatási kérelem tervezet alapján végzik.
A JASPERS észrevételek átvezetése döntést követően lehetséges, de a Támogató a döntés előtt előírhatja a pályázat javaslatnak megfelelő átdolgozását is.
B. PÁLYÁZÓK KÖRE
B1. A pályázók körének meghatározása
Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak:
1. Települési önkormányzatok (321)2 egyénileg;
2. Települési önkormányzatok társulásai (322, 366, 951);
3. A Magyar Állam (mint közműtulajdonos) felhatalmazása alapján, saját nevében eljáró szervezet és települési önkormányzat(ok) közösen (konzorcium);
4. A Magyar Állam (mint közműtulajdonos) felhatalmazása alapján, saját nevében eljáró, az állam többségi tulajdonában lévő Zrt. (114);
Jogi személyiségű társulás megalakítása szükséges az 1 milliárd forintot meghaladó támogatási összeg igényű projektek esetében.
A jelen pályázati kiírás keretében a 3. pontban megjelölt pályázók konzorcium létrehozására irányuló együttműködési megállapodást kötelesek kötni (ajánlott elkészítési útmutató a KvVM FI honlapján található).
A konzorciumi és társulási megállapodásban legalább az alábbi feltételeket kell a résztvevő tagoknak egymással rendezni:
- A tagok együttműködési kötelezettsége legalább a fenntartási időszak végéig
- A konzorcium/társulás képviseletére felhatalmazott szervezet, illetve a szervezet nevében eljárásra jogosult személy jogai és kötelezettségei
- A támogatásból megvalósítani kívánt feladatok felosztása (fizikai mennyiségek, földrajzi terület és költségvetés szerint)
- Saját forrás tagok közötti felosztása
- A beszerzett eszközök tulajdonjoga és számviteli aktiválása
- Kilépésre vonatkozó szabályok, a tagság megszűnése, szankcionálás
- Díjképzési elvek a létrejövő vagyontárgyakon, a költség-haszon elemzésben használt díjszintek betartásának deklarálása
B2. Méret
Jelen pályázati kiírás esetében nem értelmezett
B3. Székhely
A pályázónak Magyarországon bejegyzett és Magyarországon működő szervezetnek kell lennie.
B4. Iparág
Jelen pályázati kiírás esetében nem értelmezett
B5. Típus
Jelen pályázati kiírás esetében nem értelmezett
B6. Kizáró okok
1) Adminisztratív feltételek
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely
- a pályázati útmutatóban foglalt előírásokat, kötelezettségeket pályázatában nem teljesíti
- felszámolási eljárás, csőd-, végelszámolási, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll, valamint ha lejárt esedékességű köztartozása van a köztartozás megfizetéséig;
- az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (Ámr.) 88. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll;
- nem felel meg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény (Áht.) 15. §-ban előírt, rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényben meghatározott követelményeinek;
- amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor;
- a 217/1998 (XII. 30) Korm. rendelet (Ámr.) értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása a 217/1998 (XII. 30) Korm. rendelet (Ámr.) 92. § (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht. 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében - a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon - visszatartásra kerül;
- akivel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§ (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség fennáll, valamint a 8. § szerinti érintettségét megalapozó körülményre vonatkozó közzétételi kötelezettségének határidőn belül nem tett eleget.
2) Szakmai korlátozó feltételek:
Nem nyújtható támogatás a pályázatban szereplő azon települések részére, amelyek
- nem szerepelnek a hatályos 25/2002. (II.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban rendelet) 2. sz. mellékletének 1-5. táblázatában, vagy a VKKI-tól jóváhagyó igazolással nem rendelkeznek arra vonatkozólag, hogy a KvVM a rendelet soron következő módosítása során fentieknek megfelelő szennyvíz agglomerációba való felvételét javasolja;
- amelyek projektjének tervezett műszaki tartalma nem áll összhangban a rendelet vagy a VKKI igazolása szerinti agglomerációs besorolással;
- a rendelet vagy a VKKI igazolása szerint nem egy szennyvíz agglomerációhoz tartoznak, és projektjük területén a pályázat benyújtásakor meglévő szennyvízcsatornákat és tisztító telepeket nem egyazon üzemeltető működteti;
- a rendelet vagy a VKKI igazolása szerint nem egy szennyvíz agglomerációhoz tartoznak, és az agglomerációk közös pályázatban történő szerepeltetése miatt a tervezett beruházási költségek alapján a projekt nagyprojektnek minősülne;
- a rendelet vagy a VKKI igazolása szerint nem egy szennyvíz-agglomerációhoz tartoznak, és a közös projekt megvalósítás nem eredményezne a beruházás és a működtetés során kimutatható gazdasági előnyt.
Fentiek alól kivételt képeznek olyan projektek, amelyek kizárólag szennyvíziszap kezelésére, hasznosítására vonatkoznak. Az ilyen típusú fejlesztésekben a rendelet 2. sz. mellékletének 1-6. táblázatában szereplő települések tetszőleges csoportosulásban indulhatnak.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C1. Támogatható tevékenységek
C1.1. Támogatható tevékenységek a projekt előkészítése kapcsán
A projekt előkészítése kapcsán utólagosan elszámolható költségeket és projektelemeket a C.3.1 fejezet tartalmazza.
C1.2. Támogatható tevékenységek a projekt-megvalósítás során
Támogatható szakmai tevékenységek köre:
1. Szennyvíztisztító telep létesítés, bővítés, korszerűsítés (beleértve a természetközeli tisztítást is)
2. Csatornahálózat építés, bővítés, rekonstrukció
3. Szennyvíziszap kezelő létesítmények létesítése, bővítése, korszerűsítése
4. Egyedi szennyvízkezelési rendszerek kialakítása (Kizárólag erre a tevékenységre nem lehet pályázni!)
5. Települési folyékony hulladék (szippantott szennyvíz) szállítási feltételeinek korszerűsítése
(Kizárólag erre a tevékenységre nem lehet pályázni!)
A fenti szakmai és kiegészítő tevékenységek kombinálhatók.
A támogatható tevékenységekre vonatkozó további előírások:
- Területszerzés a vonalas létesítmények területének kivételével lehetséges.
Vonalas létesítményekre szolgalmi jogot kell alapítani.
- A helyszín előkészítése csak a beruházáshoz szükséges mértékben lehetséges.
Részei lehetnek:
- Közlekedési, szállítási útvonalak kialakítása;
- Közműcsatlakozások kialakítása, esetleg közművezeték kiépítése;
- A beruházás megkezdéséhez szükséges egyéb műtárgyak helyszínének kialakítása, felépítése;
- A projekt megvalósítása során felmerülő egyéb terület előkészítő munkák;
- A szakmai tevékenységekhez kapcsolódó lehetséges építés jellegű munkák:
- Új szennyvízcsatorna-hálózatok (FIDIC piros vagy sárga könyv) és szennyvíztisztító telepek (csak FIDIC sárga könyv) építése beleértve az 5000 LE alatti települések és településrészek esetében a természetközeli szennyvíztisztítás megvalósítását is;
- Meglévő szennyvízcsatorna-hálózatok bővítése (FIDIC piros vagy sárga könyv);
- Meglévő szennyvízcsatorna-hálózatok rekonstrukciója (a projekt elszámolható költségének max. 5%-ának erejéig) (FIDIC piros vagy sárga könyv);
- Szennyvíztisztító telepek bővítése (FIDIC piros vagy sárga könyv);
- Szennyvíztisztító telepek korszerűsítése, amennyiben az a hatósági kötelezés vagy jogerős bírósági ítélet miatt szükséges (FIDIC piros vagy sárga könyv);
- Közcsatornával gazdaságosan el nem látható települések, településrészek környezetbarát és költséghatékony, szakszerű egyedi szennyvízkezelésének megoldása, fejlesztése;
- Fejlesztés által érintett szennyvízgyűjtő rendszerek és/vagy szennyvíztisztító telepek üzemeltetéséhez kapcsolódó tárgyi eszköz beszerzések (pl.: csatornatisztító jármű); (járműfejlesztés önálló projektként nem finanszírozható)
- Települési folyékony hulladék fogadása, tisztítása/ártalmatlanítása feltételeinek megteremtésére szolgáló szennyvíztisztító telepi fejlesztések (pl. települési folyékony hulladék fogadó műtárgy) és a szállításhoz szükséges járműfejlesztések (begyűjtő jármű vásárlása önálló projektként nem finanszírozható);
- Szennyvíztisztító telepek építéséhez, bővítéséhez vagy a hatósági előíráson alapuló korszerűsítéshez kapcsolódó iszapkezelő létesítmények építése, korszerűsítése vagy térségi szennyvíziszap hasznosító telepek létrehozása; (FIDIC piros vagy sárga könyv)
- Önálló beruházásként iszapkezelő és iszaphasznosító létesítmények építése vagy térségi szennyvíziszap hasznosító telepek létrehozása. (FIDIC piros vagy sárga könyv)
A szennyvíziszap megújuló energiaforrásként való hasznosítását célzó beruházások csak akkor támogathatók ebben a konstrukcióban, ha ennek költsége a projekt elszámolható költségének 20%-át nem haladja meg.
- A beruházási munkálatokat követő helyreállítási tevékenységek, ennek részeként a megvalósult műtárgyak tájba illesztése a projekt részét kell, hogy képezzék (és az építési soron kell elszámolni e tételeket).
- A próbaüzem költségének elszámolása nem kötelező, de amennyiben erre támogatást vesznek igénybe, akkor a próbaüzem időtartama 6 és 12 hónap között mozoghat a hatósági előírással összhangban. (A próbaüzem költségét az építési soron kell megjeleníteni.)
D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOK
D1. Támogatás formája
Vissza nem térítendő támogatás.
Jelen konstrukció keretében nyújtott támogatások nem minősülnek a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeiről szóló 23/2007. (VIII.29.) MeHVM rendeletben szabályozott állami támogatásnak.
D2. Támogatás mértéke
A projekthez nyújtható támogatás mértéke:
A támogatási intenzitás számítása: a kötelezően alkalmazandó útmutató szerint elkészített és értékelésre benyújtott pénzügyi és gazdasági elemzés által megállapított finanszírozási hiányból származtatott összeg alapján történik az alábbi megszorításokkal:
- A projekt előkészítés esetében a támogatás aránya egységesen 85%
- A projekt-megvalósítás esetében a támogatás maximális aránya (az elszámolható költségekre vonatkozóan): 85%.
- A kedvezményezettől elvárt saját forrás összege tartalmazza a nem elszámolható költségeket, a teljes megtérülő projektköltség részt, valamint 85% fölötti finanszírozási hiány számítás esetén a finanszírozási hiány 85% fölötti részét.
A projekttel összefüggésben, az értékesítésből, szolgáltatásból, bérbeadásból, regisztrációs díjból és egyéb bevételből a megvalósítás időszakát magába foglaló teljesítési időponttal számlázott bevétel a teljesítés időpontját is tartalmazó elszámolási időszakban csökkenti a projekt elszámolható költségeinek összegét!
D3. Támogatás összege
A projekthez nyújtható támogatás összege:
Támogatást a legalább 250 000 000 Ft tervezett teljes elszámolható összköltségű projektek kaphatnak.
E1. A pályázati kiírás felfüggesztése és megszüntetése
A 16/2006. (XII.28.) MeHVM-PM rendelet szabályozása alapján.
E2. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje
A pályázatot 1 eredeti, valamint 1 elektronikus példányban (CD/DVD), azon dokumentumokat, amelyek elektronikus formában nem jeleníthetők meg, 1 eredeti és 2 másolati példányban, zárt csomagolásban, tértivevénnyel, gyorspostai szállítás vagy személyes kézbesítés útján kell benyújtani.
Kérjük, a pályázat összeállításánál vegye figyelembe az F12. csatolandó mellékletek fejezetben, az egyes dokumentumokra vonatkozó konkrét előírásokat.
Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben szükséges, a Közreműködő Szervezet a fent meghatározottól eltérő formában is bekérhet bármely, a benyújtási kötelezettség körébe tartozó dokumentumot.
A benyújtás helye és ideje:
Közreműködő Szervezet:
KvVM Fejlesztési Igazgatóság,
1134 Budapest, Váci út 45-H épület 6. emelet,
KEOP Projekt Kiválasztási Főosztály
(postacím: 1399 Budapest, Pf. 677)
Hétfőtől csütörtökig: 9-16 óráig, Péntek: 9-12 óráig.
Kérjük, hogy a pályázatot tartalmazó csomagon a következőket tüntesse fel:
- a pályázó nevét és címét
- a közreműködő szervezet nevét és címét
- a pályázati felhívás kódszámát (KEOP-1.2.0/B)
Kérjük, hogy az elektronikus információhordozó tokján jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati Felhívás kódszámát (KEOP-1.2.0/B), a pályázó nevét és címét. Kérjük, ellenőrizze a kitöltött adatokat, illetve győződjön meg a kitöltés sikerességéről, az adathordozó épségéről!
A pályázati felhívás egyes pontjaira vonatkozó tudnivalókkal kapcsolatban információkat az NFÜ honlapján (http://www.nfu.hu/palyazatok) és a KvVM FI honlapján (http://www.kvvmfi.hu) talál, felvilágosítást pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség telefonos ügyfélszolgálata nyújt.
Az NFÜ telefonos ügyfélszolgálatának kék száma: 06-40-638-638.
A pályázatok a következő időszakban nyújthatók be, a pályázati lehetőség felfüggesztéséig:
2010. március 16-tól 2010. április 30-ig
2010. június 1-jétől 2010. július 16-ig
2010. szeptember 1-jétől 2010. október 1-jéig
A pályázatok elbírálása szakaszosan történik úgy, hogy az értékelések kezdő dátumai az egyes pályázati időszakok zárónapjáig beérkezett pályázatok. (Postai úton benyújtott pályázatok esetén a postai bélyegző dátuma jelenti a pályázat benyújtásának napját!).
A pályázatok formai értékelése a beérkezés után megkezdődik, de az F4. fejezetben ismertetett döntési folyamatra vonatkozó határidő az adott pályázati időszak zárónapjától kezdődik. A pályázatok formai ellenőrzése a beérkezés sorrendjében történik, tartalmi értékelés tekintetében az adott pályázati időszakon belül érkezett pályázatok között a beérkezés sorrendje alapján nem teszünk különbséget.



Hírek a Főoldalról






Pályázati útmutató
Adatlap
keop_120b_terhelésvizsgálat
keop_120b_mt_sablon
keop_120b_mt_utmutato
keop_120b_koltsegosszesites
keop_120b_koltsegvetes
Csatolt dokumentumok letöltése egyben

Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum