Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Környezeti kezdeményezések, biodiverzitás és természetvédelem
Kiíró:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Határidő:
09/30/2010
Érvényes:
09/30/2010
Tárgymutató:
svájci-magyar együttműködés
Pályázhat:
"A" komponens esetén:
azon költségvetési szervek, amelyek felügyeletét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium látja el, szakmai civil szervezetek, közhasznú szervezetek, Nemzeti Park Igazgatóságok, helyi önkormányzatok, oktatási intézmények, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok, illetve ezek konzorciumai
"B" komponens esetén:
azon költségvetési szervek, amelyek felügyeletét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium látja el (pl. Nemzeti Park Igazgatóságok, Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok, Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal stb.), szakmai civil szervezetek, közhasznú szervezetek, kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok, helyi önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai
A kiíró(k) adatai
soremelés
A pályázattal kapcsolatos kiírói közlemények:
06/01/2010Módosul a Svájci-Magyar Együttműködési Program pályázatának beadási határideje A Svájci-Magyar Együttműködési Program 4. prioritási területének (természetvédelem témakör) pályázati felhívása a svájci és a magyar hatóságok döntése értelmében 2010. szeptember 30-i beadási határidőre módosul.



A pályázattal kapcsolatos szerkesztői megjegyzések:
A Svájci-Magyar Együttműködési Program 4. prioritási területének (természetvédelem témakör) pályázati felhívása a svájci és a magyar hatóságok döntése értelmében 2010. szeptember 30-i beadási határidőre módosul.
A pályázati felhívással kapcsolatos kérdéseiket továbbra is várjuk a nepf.swiss@nfu.gov.hu e-mailcímen.


Pályázati felhívás a Magyarországon meghirdetett
Svájci-magyar együttműködési programra
Első kör - előválogatás
4. prioritási terület
KÖRNYEZETI KEZDEMÉNYEZÉSEK, BIODIVERZITÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM


A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint a Svájci-Magyar Együttműködési Program Nemzeti Koordinációs Egysége, 2010. május 5-én pályázati felhívást tesz közzé projekttervezetek benyújtására a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében.

Háttér
Svájc vállalta, hogy a kibővített Európai Unióban a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében 130,738 millió (százharmincmillió-hétszázharmincnyolcezer) svájci frank vissza nem térítendő Hozzájárulást biztosít Magyarország számára, amelynek felhasználására öt év kötelezettségvállalási és tíz év kifizetési időszak áll rendelkezésre, a Hozzájárulás Svájci Parlamentben történő elfogadásának dátumával, azaz 2007. június 14-dikével kezdődően.
A Felek által közösen elfogadott projektek megvalósításán keresztül, valamint a Svájci-Magyar Együttműködési Program Szándéknyilatkozatával és Keretmegállapodásával összhangban, a Felek (a Szövetségi Külügyminisztérium, amely a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökségen (SFEÜ) keresztül jár el, és a Szövetségi Gazdasági Minisztérium, amely a Gazdasági Államtitkárságon (GÁ) keresztül jár el) támogatják a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését.
A pályázati eljárás szerint a támogatásra javasolt projektek kiválasztása két szakaszból áll. Az első, vagyis a jelenlegi fordulóban a pályázó egy projekttervezetet nyújt be, amely a projektre vonatkozó alapvető információk rövid leírását, illetve a szükséges mellékleteket tartalmazza.
Amennyiben a pályázat sikeresen továbbjut az első fordulón, a végleges projektjavaslat kidolgozására kerülhet sor, amelynek már tartalmaznia kell az összes szükséges engedélyt/meghatalmazást és egyéb háttéranyagot.

1. Határidők:
Jelen pályázati felhívás három hónapig, 2010. május 5-től 2010. szeptember 30-ig áll nyitva.

2. Prioritási terület:
Összesen 5 millió svájci frank támogatás nyújtható a következő prioritási terület alá eső programoknak :
KÖRNYEZETI KEZDEMÉNYEZÉSEK, BIODIVERZITÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

A támogatható projektek típusa lehet:
A. Védett természeti értékekre való figyelemfelhívás tájékoztató kampányok keretében (2 MILLIÓ CHF)
Ezen belül az alábbi tevékenységek támogathatók (együtt illetőleg külön-külön is):
- Erdei óvoda, iskola szolgáltatás igénybevételének ösztönzése, úgy, hogy megjelenjen a Natura 2000-es területek és élőhelyek bemutatása is. Erdei óvoda, erdei iskola programban való részvétel keretében férőhelyek, kapacitások, étkezési, közlekedési/utazási szolgáltatás igénybevétele/vásárlása. Erdei óvodák minősítési eljárásának támogatása;
- A Zöld Óvoda és az ÖKOISKOLA programok kiszélesítése és fenntartása, az óvodai és iskolai nevelési szemlélet széleskörű kiterjesztése;
- Tananyag, nevelési program fejlesztése és összeállítása az "A" komponens céljaihoz kapcsolódóan, forrásközpontok feltárása és hasznosítása;
- Összefogáson alapuló civil vagy önkormányzati kezdeményezések a helyi értékek védelmének társadalmi ösztönzésére;
- Helyi jelentőségű védett értékek védelme, bemutatása, kiemelt figyelemmel Natura 2000-es területek bemutatására;
- A természeti értékeket, folyamatokat, a természeti környezet fenntartását elősegítő gazdálkodást, a Natura 2000-es területeket bemutató plakátok, matricák, könyvjelzők stb. kiadása és ingyenes terjesztése ismeretterjesztési célokkal az "A" komponens elemeihez kapcsolódóan;
- Országos/regionális/kistérségi/helyi szemléletformálási kampány(ok) lebonyolítása, ifjúsági vetélkedők, tanulmányi versenyek szervezése, melyek elősegítik az általános- és középiskolák azon kezdeményezéseit, hogy a természetet, a helyi védett értékeket, köztük a Natura 2000-es élőhelyeket bemutassák;
- A fenti tevékenységekhez kapcsolódó, az "A" komponens célkitűzéseit támogató egyéb tevékenységek.

Választható (önállóan nem támogatható) tevékenységek, amelyek végrehajtása kizárólag valamely fenti tevékenység(ek)hez kapcsolódóan valósítható meg:
- Nemzetközi (különösen svájci) környezeti nevelési módszerek és tapasztalatok felülvizsgálata, a külföldi és hazai tapasztalatok alapján benchmarking kialakítása, a különböző környezeti nevelési megközelítések összevetése a magyar gyakorlattal, mintaértékű eljárások hazai adaptálása és felhasználása partnerek bevonásával; Továbbá minőségfejlesztés a környezeti nevelésben (pl. külső szolgáltatók számára) tevékenység valamely fenti tevékenység(ek)hez kapcsolódóan.
- Hazai és nemzetközi hálózatosodást elősegítő tevékenységek az erdei óvoda és iskola, zöldóvoda és ökoiskola mozgalom keretében a fenti tevékenységek megvalósítása érdekében.

Minimálisan igényelhető támogatás: 1 000 000 CHF
A támogatható projektek száma: maximum 2 darab
B. NATURA 2000 FAJOK ÉS ÉLŐHELYEK MEGŐRZÉSÉVEL KAPCSOLATOS MINTAPROJEKTEK ÉS TANULMÁNYOK (3 MILLIÓ CHF)
Ezen belül az alábbi tevékenységek támogathatók:
- Közösségi jelentőségű vizes élőhelyek és vízi fajok, erdei élőhelyek és hozzájuk kötődő közösségi jelentőségű és védett növény- és állatfajok (különös tekintettel a rovarokra és erdei denevérekre) felmérése és monitorozásának módszertani fejlesztése.
- A kedvező természetvédelmi helyzet megőrzését és javítását célzó élőhelykezelési mintaprojektek a Pannon Biogeográfiai régióban jellegzetes víztípusokra (különösen szikes tavak, holtágak), erdei élőhely-típusokra, továbbá az inváziós fajok visszaszorítására.
- A Natura 2000 területek kezelését megalapozó intézkedési javaslatok kidolgozása a vizes és erdei közösségi jelentőségű élőhelyek és a hozzájuk kötődő fajok vonatkozásában.
- A közösségi jelentőségű élőhelyek azonosítását, térképezését elősegítő és megalapozó, országos lefedettségű távérzékelt adatokra alapozott monitorozó rendszerek kidolgozása és működtetése.
- Közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok felmérése, élőhelykezelési mintaprojektek és intézkedési javaslatok kidolgozása a Kárpátok Egyezmény hatálya alá tartozó területeken

Minimálisan igényelhető támogatás: 1 000 000 CHF
A támogatható projektek száma: maximum 3 darab
Egyik komponens esetében sincs meghatározott területi fókusz.
3. Támogatásra jogosultak:
"A" komponens esetén:
Projekttervezeteket azon költségvetési szervek, amelyek felügyeletét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium látja el, szakmai civil szervezetek, közhasznú szervezetek, Nemzeti Park Igazgatóságok, helyi önkormányzatok, oktatási intézmények, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok, illetve ezek konzorciumai nyújthatnak be. Azzal a feltétellel, hogy a KEOP 6.1.0/A vagy 6.1.0/B vagy 6.1.0/C pályázati felhívás(ok)ra, valamint a KEOP 3.3.0 pályázatra nem adott be pályázatot, illetve beadott, de nem nyert, illetve ha nyert, akkor a jelen pályázati felhívásra beadott pályázata teljes mértékben eltér attól. A közös ajánlattevők projektszintű partnerségi együttműködéséről/egyetemleges felelősségvállalásáról, valamint a képviseleti jogról rendelkező megállapodást tartalmazó dokumentumot (konzorciumi megállapodás) az ajánlathoz csatolni kell!
A konzorciumvezető lehet: közhasznú szervezetek (1997. évi CLVI. tv-ben leírtak szerint), központi költségvetési szervek, civil szervezetek, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok.
Konzorciumi tagként bevonhatók továbbá (opcionális): helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, oktatási intézmények, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok, illetve ezek társulásai, valamint jogi személyiséggel rendelkező, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és ezek társulásai.
Partner lehet minden olyan szervezet amely jelentős pénzügyi hozzájárulás vagy egyéb aktív részvétel útján járul hozzá a projekt(ek) sikeréhez. Partner lehet svájci intézmény is, amennyiben részvétele a program szempontjából releváns, és hozzáadott értéket képvisel.
Svájci partnerkereséssel kapcsolatos további információk találhatók az alábbi honlapon:
http://www.erweiterungsbeitrag.admin.ch/de/Home

"B" komponens esetén:
Projekttervezeteket azon költségvetési szervek, amelyek felügyeletét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium látja el (pl. Nemzeti Park Igazgatóságok, Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok, Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal stb.), szakmai civil szervezetek, közhasznú szervezetek, kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok, helyi önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai nyújthatnak be - azzal a feltétellel, hogy (amennyiben önkormányzat is konzorciumi tag) a konzorciumban legalább 2 civil szervezet jelen van. A közös ajánlattevők projekt szintű partnerségi együttműködéséről/egyetemleges felelősségvállalásáról, valamint a képviseleti jogról rendelkező megállapodást tartalmazó dokumentumot (konzorciumi megállapodás) az ajánlathoz csatolni kell!
A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó olyan a LIFE+, Európai Területi Együttműködés (ETE), Előcsatlakozási Segítségnyújtási Eszköz (IPA) programok, valamint a KEOP/KMOP 3.1.2 konstrukciója valamint a KEOP 6.3.0 konstrukciója keretében beadott, vagy támogatást nyert pályázattal nem rendelkezik, amely ugyanazon célterületen a jelen útmutatóban nevesített pályázati tevékenységeket megvalósítását célozza.
A konzorciumvezető lehet: közhasznú szervezetek (a 1997. évi CLVI. tv.-ben leírtak szerint), központi költségvetési szervek, civil szervezetek, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok.
Konzorciumi tagként bevonhatók továbbá (opcionális): kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények, önkormányzatok, önkormányzati társulások, jogi személyiséggel rendelkező erdőbirtokosságok.
Jelen pályázati felhívásra komponensenként egy pályázó (konzorcium) csak egy projekttervezetet nyújthat be. Konzorciumi tag több projektben is részt vehet, de konzorciumvezetőként csak egy pályázattal indulhat.
A projektek megvalósítása során a Kbt. (2003. évi CXXIX tv.) rendelkezéseinek alkalmazása az irányadó.
4. Az igényelhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatásként nyújtott Hozzájárulás nem haladhatja meg a teljes elszámolható költség 60%-át, kivéve azon projektek esetében, amelyek költségvetési juttatás formájában kiegészítő támogatást kapnak nemzeti, regionális vagy helyi hatóságoktól, amely esetben a Hozzájárulás nem haladhatja meg a teljes elszámolható költség 85%-át. (Azaz amennyiben a projekt elszámolható költségeinek legalább 15%-a központi, regionális, vagy helyi költségvetésből származik, a projekt akár 85%-os támogatási arányra is jogosult lehet.) Civil szervezetek esetén a Hozzájárulás nem haladhatja meg a teljes elszámolható költség 90%-át.

5. A pályázatok benyújtásának módja
A pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség részére kell eljuttatni. A Projekttervezet Jelentkezési Lapot magyar és angol nyelven is ki kell tölteni.
A Jelentkezési Lapot egy zárt, sértetlen borítékban/dobozban, levélként/csomagként, ajánlott tértivevényes küldeményként kell feladni az alábbi címre:

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatósága
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.

Minden egyéb formában megküldött (pl. fax, e-mail, kézbesítő, futárszolgálat) pályázat automatikusan elutasításra kerül.
A projekttervezetek benyújtásával kapcsolatos további feltételek megtalálhatóak az Általános Útmutatóban (2. sz. melléklet).

6. A pályázati felhíváshoz kapcsolódó dokumentumok
Jelen pályázati kiíráshoz kapcsolódó mellékletek a következők:
- 1. számú melléklet - Projekttervezet Jelentkezési Lap
- 2. számú melléklet - Általános Információ és Útmutató a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében Projekttervezetek fogadása céljából meghirdetett magyar pályázati felhíváshoz
- 3. számú melléklet - Értékelési és pontozási szempontok
- 4. számú melléklet - Konzorciumi Együttműködési Megállapodás Projektötlet benyújtására
- 5. számú melléklet - Összeférhetetlenségi nyilatkozat
- 6. számú melléklet - Nyilatkozat az önerő biztosításáról
- 7. számú melléklet - Fogalomtár
- 8. számú melléklet - Svájci környezeti nevelési módszerek és hazai adaptálásuk tanulmány
A Pályázati felhíváshoz kapcsolódó teljes dokumentáció letölthető a következő honlapról: http://www.swiss-contribution.hu

7. Átváltási árfolyam
A pénzügyi elszámolásoknál alkalmazandó svájci frank átváltási árfolyam 193,15 HUF/CHF.

8. További információk
A felhívással kapcsolatos kérdéseket a nepf.swiss@nfu.gov.hu e-mailcímre kérjük eljuttatni. A feltett kérdésekre 10 munkanapon belül adunk választ e-mailen, vagy - kérés esetén - faxon.
A pályázók által gyakran feltett, másokat is érintő kérdések és válaszok a következő honlapon lesznek elérhetőek: http://www.swiss-contribution.hu



Hírek a Főoldalról






Pályázati felhívás
1 számú melléklet_Jelentkezési lap_HU_FA4
2. számú melléklet_Útmutató_HU_FA4
3. számú melléklet_Értékelés_HU_EN_FA4
4. számú melléklet_Konzorciumi megállapodás_HU_FA4
5. számú melléklet_Összeférhetetlenségi ny_HU_FA4
6. számú melléklet_Önerő_nyilatkozat_1kör
7. számú melléklet_Fogalomtár
8. számú melléklet_Tanulmány
Csatolt dokumentumok letöltése egyben

Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum