Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Pályázat - Roma Hősök
Kiíró:
Független Színház Magyarország
Határidő:
02/28/2018
Érvényes:
02/28/2018
Tárgymutató:
roma alkotók által létrehozott produkciók, művek
Pályázhat:
roma alkotók
A kiíró(k) adatai

Pályázat - Roma Hősök

Hol vannak a roma hősök?
Pályázati felhívás roma előadóművészek és írók számára
A Független Színház Magyarország idén második alkalommal, május 28. és június 3. között rendezi meg a budapesti Studió K Színházban a Roma Hősök Storytelling Fesztivált. A rendezvényen bemutatásra kerülő, roma alkotók által létrehozott produkciókat, műveket keresünk.

A Fesztiválról
Célunk megmutatni a roma előadóművészet értékeit, valamint a világ roma közösségeinek életébe betekintést nyújtani példamutató, személyes történeteken keresztül. Roma hősök számunkra azok a roma származású emberek, akik saját szűkebb-tágabb környezetük kihívásaira reagálva, vagy akár saját magukat legyőzve hoznak meg döntéseket, vállalnak felelősséget, és cselekedeteik által változást hoznak környezetük, illetve saját életükben. Bizonyítják, hogy a roma közösségek tagjai aktív állampolgárokként képesek sorsuk alakítására, nem csupán passzív elszenvedői körülményeiknek. A tavalyi fesztiválon Alina Serban saját életéről, Mihaela Dragan a korai házassággal szembenéző romániai roma asszonyokról, Richard O'Neill a skót travellerek jogaiért síkra szálló Jess Smithről, Dijana Pavlovic a svájci jenisheket célzó népírtás áldozatai közé tartozó Mariella Mehr életéről készült művei kerültek bemutatásra. A darabok részleteiről készült videók elérhetőek. A fesztivál kommunikációja révén közel másfél millió európai állampolgár értesült a roma előadóművészet valamint a roma hősök értékeiről. A színdarabok alapján létrejövő oktatási módszertan és workshopok által pedig 200 fiatal szerzett ismereteket ezekről a témákról és fogalmazta meg további roma hősök történeteit. A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan idén is célunk színvonalas produkciókon keresztül tovább öregbíteni a roma előadóművészet hírnevét, felhívva a figyelmet a roma közösségek kihívásaira és a roma emberek példamutató szerepvállalására. A produkciók videós feldolgozása és szövegrészletei szintén részévé válnak a bővülő oktatási módszertannak, amely további fiatalok informálását, érzékenyítését és aktivitását fogja elősegíteni.

1. Milyen alkotásokat várunk?
- Roma alkotók által létrehozott;
- 30-90 percben színpadi produkció keretében bemutatható;
- legfeljebb két fő előadó részvételével megvalósuló;
- roma közösségek életét, kihívásait bemutató;
- roma hősök aktív szerepvállalását bemutató;
történetmesélő előadásokat, illetve előadások alapjául szolgáló írásos műveket.

2. Mit kínálunk a kiválasztott alkotók számára?
- Szakmai bemutatkozást és kapcsolatépítést a világ egyetlen roma storytelling fesztiválján
- A produkciók technikai támogatását, színpadi próba lehetőségét.
- Jelentős médiamegjelenést
- Professzionális videófelvételeket és fotókat az előadások részleteiről, amelyeket az alkotók a jövőben használni tudnak
- Az alkotások angol és magyar nyelvű fordításait - amennyiben ezek még nem állnak rendelkezésre.
- Írásos művekkel történő pályázás esetén az anyagok színpadi feldolgozását és bemutatását.
- Részvételhez kapcsolódó utazás, szállás és étkezés biztosítását
- Alkotásonként legalább 100 000 Ft előkészítési és fellépti díjat előadások, valamint legalább 165 000 Ft jogdíjat előadások és írásos művek esetén.

3. A pályázatoknak tartalmazniuk kell:
- Kitöltött jelentkezési lapot - benne az műben bemutatott történetnek, annak kontextusának 3000-8000 karakter hosszú bemutatását angol, illetve magyar nyelven.
- Előadás/mű teljes szövegét eredeti nyelven
- Jogtulajdonosok hozzájáruló nyilatkozatát, hogy az előadás/mű bemutatásra és videós rögzítésre kerülhet a fesztiválon, illetve az az előadás/mű videós felvételének és szövegének legfeljebb 40%-a oktatási módszertan részévé válhasson, a Független Színház oktatási tevékenységében felhasználásra kerülhessen.
- Előadások esetén - 3 jó minőségű fotót, illetve legalább 3 perces videórészletet az előadásról.
Minden pályázó vállalja, hogy kiválasztás esetén részt vesz a fesztiválon, az előadást megvalósítja (írásos művekkel történő pályázat esetén megtekinti a művéből készült feldolgozást), illetve részt vesz a bemutatóhoz kapcsolódó közönségtalálkozón.

Jelentkezési határidő: 2018. február 28. A pályázati anyagokat és felmerülő kérdéseket a szinhaz@fuggetlenszinhaz.hu email címre várjuk.

Kiválasztás folyamata
A kiválasztás során az 1-es pontban rögzített szempontok lesznek meghatározóak.

A kiválasztás során előnyt élveznek
- Színházszakmai szempontból professzionális alkotások
- Kevéssé ismert hősöket, társadalmi kontextusokat bemutató művek
- Történetmesélés szempontjából újszerű műfajokban létrejött alkotások
- Új produkciók
A beérkezett pályázatokat a Független Színház Magyarország munkatársai külső szakértő bevonásával bírálják el a fenti szempontok és a rendelkezésre álló kapacitások figyelembevételével.
Kiválasztásra legfeljebb 8 előadás/írásos mű kerülhet.

A nyerteseket március 20-ig értesítjük, akikkel március végéig szerződés megkötésére kerül sor. Ezután az április-májusi időszakban a fesztiválon való részvétel, valamint az anyag fordítása, a bemutatók előkészítése következik.
A pályázatra beérkező anyagokat bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk tovább az alkotók, pályázók írásos hozzájárulása nélkül.
http://fuggetlenszinhaz.blogspot.hu/p/palyazat-roma-hosok.html





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum